Miért nem lehet apára bízni?

Hidd el, lesz olyan is, amikor te vigyázol rá, és megsérül. De ülj le a pároddal, és beszéld meg vele, hogy amikor a gyerekre vigyáz, akkor ő legyen az első, és ne a mobil.

Próbáltad már megbeszélni vele?

Szerintem meg nem kell megbeszélni. A gyereknek erre is szüksége van. Na nem az ütésekre és a balesetre, tehát az igazán veszélyes dolgokat átbeszélném én is. De az apró eséseknél a kétféle szülői reakcióra szüksége van. Anya a féltő, óvó, Apa pedig a "katonadolog" elvet követi. Mindenből tanul, mindkét hozzáállásra szüksége van a fejlődése során. De a lényeg tényleg az, hogy ez tényleges veszélybe ne menjen át.

Nem vagyok az a túlféltő anyuka, ráadásul két kisgyermekem van, tehát ha folyton a nyomukban lennék, akkor is mindig történne valami, mert vagy az egyik, vagy a másik...éppen ezért én azt az elvet követem, hogy a veszélyforrásokat a minimálisra csökkentem, tehát pl. nem kerülhet szúró-vágó eszköz a kezükbe, nem szellőztetek a gyerekek jelenlétében /emeleten lakunk/ stb. Ezeken kívül viszont mindig van egy szekrényajtó, egy polc sarka, egy magasabb, esetleg instabilabb szék...hát, istenem! Egy pukli még nem a világ! Tehát szerintem Te kezeld lazábban, a párod figyelmét viszont hívd fel arra, hogy a gyerek az első, olyankor nincs mobilozás, egyéb tevékenység, ami annyira leköti a figyelmét, hogy a gyerek közben összetöri magát. Az aranyközéputat javasolnám, te lazíts egy picit, a párod pedig kapja össze magát egy kicsit! Egyébként pedig szinte kivédhetetlen egy-egy kiadós esés! A kislányom a lépcsőn bukott orra a nyuszimotorral, pedig mellette álltam és éppen nyúltam volna utàna...de gyorsabb volt. Picit vérzett a szája, picit felhorzsolta az orrát, 1 hétig tele volt kisebb-nagyobb plezúrral az arca, de ennyi! Nem történt semmi baj! Nagyon alaposan megszeretgettem, én sosem mondom, hogy katonadolog, mert abban a pillanatban az a fájdalom komoly, a gyermekem ijedtségét komolyan kell vennem, tehát nem bagatellizálom el, de nem görcsölök rá a témára. Engedni kell a kicsiket esni, hogy megtanulhassák a helyes technikát! Hidd el, párszor beüti magát, aztán úgy fog esni, hogy behúzza fülét-farkát és egyre kevesebb lesz a komoly pukli. Az esések száma nem csökken, a 3 évesem a mai napig esik-kel /pedig egyébként nagyon jó mozgású kisfiú/, csak iszonyatosan szeleburdi. De már nincs sírás és pukli, elesik, aztán már rohan is tovább! Szval nyugi!

Csupán szerencsés véletlen, hogy veled nem esett meg, hogy nem történt semmi. Az én lányom tőlem fél méterre sem volt a műanyag kismotorjával, amikor akkorát esett, hogy elharapta a száját 4 helyen és a balesetin kötöttünk ki. Pedig rá figyeltem.

Balesetek történnek! De az általad leírtak csak azért történhettek meg, mert apuci le se tojta a gyereket! Az én fiam rendszeresen nekiszalad az ajtófélfának, ha elérem, elkapom. Van pukli is, de nem mindegy, hogy azért sérült meg, mert nem voltam elég gyors, vagy azért, mert lesz*rtam és észre se vettem, csak amikor már ömlik a fejéből a vér! De az biztos, hogy leszedném a férjem fejét, ha magára tudna rántani egy szekrényt! Mert látod a mozdulatot, így a végét is és elhozod onnan mielőtt baj lenne, ennyi! Persze ehhez az kell, hogy figyelj a gyerekre és észrevedd! Én inkább magammal vinném a vizsgálatra!