Nektek mi ad energiát?

Az ad erőt, hogy elfogadtam, hogy Ő ilyen. Komolyan. 2 hét múlva lesz 1 éves a kislányom, és extrém rossz alvó. Ezt úgy értsd, hogy csodaszámba megy, ha 1,5-2 órát alszik egyben, akár éjjel, akár nappal. Ez 6 hós kora óta van így, 4 hónapos koráig 12 órát aludt egyben, utána 1-2x kelt szopizni, azóta horror. A cici miatt csinálja, tudom, de nagyon igényli még, olyannyira, hogy képes félóránként kelni miatta. Én sírni hagyni nem fogom, az apa megy be hozzá éjjel néhány napra hozott változást, aztán visszaállt. Azóta az, hogy apa kel hozzá, sajnos nem opció, mert mindenáron a cici kell neki, apának meg az ugye nincs, ordít, nem alszik vissza.

Az első dolog, amit tettem magamért, hogy legalább kicsit tudjak pihenni, hogy magam mellé veszem onnantól, hogy én is lefekszem, csak addig van a szobájában, amíg még fent vagyok. Így is felkel, de legalább nem kell zombimódban 25x átmennem éjszaka, hogy aztán mire visszaalszom, kelhessek megint hozzá, hanem csak felé fordulok, odaadom a cicit és alszom tovább. Meg azért egy picit talán ritkábban kel.

A második dolog, amit magamért tettem, hogy egyszercsak azt mondtam, oké, ő ilyen, kész, ez van, elfogadom. Ettől nem alszom ugyan többet, de fényévekkel jobban viselem! Komolyan. Amíg kétségbeesetten agyaltam rajta állandóan, hogy miért nem alszik, és kerestem a megoldást (ami nem volt), addig sokkal kimerültebb, idegesebb voltam. Ahogy eldöntöttem, hogy leszarom az egészet, akkor így lesz, és kész, máris jobb lett. Az elfogadás szerintem rengeteget segít, amíg hajszolod az alvást, addig borzasztóan éled meg, hogy nem aludhatsz, és ráadásul tehetetlen is vagy.