Félek a kistesótól, de szeretnénk is, normális, elmúlik majd?

A gyermekeim között 21 hónap van, tehát kevesebb, mint két év. Leírni is durva!😯bennem is felmerültek ezek a kérdések. A kisfiam 4 éves lesz, a kislányom most volt kettő. Ha vki imádta az elsőszülöttjét, akkor én biztosan. Kisfiam-függő voltam, de bevállaltuk a második babát, mert a kezdetektől kiskorkülönbséget terveztünk, és vágytunk egy újabb babára. Vhogy éreztük, hogy kislányunk lesz.

Én is aggódtam a fiam lelkivilága miatt, féltem, hogy fogom-e tudni szeretni a lányom. Ahogy megszületett, minden olyan természetes volt. Nyilván baromi sokat számított, hogy nem estem ki a gyakorlatból, könnyen ment a szoptatás, mindent olyan rutinosan csináltam. A lelki része viszont nem volt könnyű. Ugyanis valóban nehéz volt megélnem, hogy a feje tetejére állt a jól bejáratott kis életünk. Aggódva figyeltem a fiam, hogy vajon hogyan éli meg ezt a változást. De Ő nagyon boldog volt, élvezte, hogy segíthet a hugi körül, várta és szerette a tesóját. Én pedig két dolgot elhatároztam: 1. erőmön felül figyelni fogok a gyerekeimre, a nagyobb igényeihez "alakítom" a kicsit úgy, hogy mindketten kiegyensúlyozottak legyenek. 2. Nem erőltetek magamnak semmit, azaz hittem abban, hogy idővel megjön minden érzés magától. Nem vártam el magamtól azt, hogy két méterrel a föld felett járjak a boldogságtól, amikor hullafáradt voltam, éjjel szoptattam, nappal pörögtem a fiammal stb. És ez meghozta az eredményét: kb. 3 hónap alatt szuperül összeszoktunk. Egy nagyon durva időszak volt, amikor a kislányom elkezdett kúszni-mászni, és szó szerint belemászott a fiam kis életterébe. A mindig békés, mosolyalbum kisfiamból egy két hónapra kisördög lett. Hirtelen előjött a tesóféltékenység, folyton gyepálta volna a hugiját. Nagyon nehéz volt, mert tudtam, hogy tele van belső feszültséggel, nem azért csinálja, mert egy vásott rossz kölyök, akit meg kell nevelni. Iszonyat nagy türelem kellett, és a hit, hogy a hatalmas szeretetünkkel tudjuk segíteni a testvérek közötti kapcsolatot. És így történt. Lecsengett, és mostanra kijelenthetem: fantasztikus tesói egymásnak.

Az első kb. 1 év volt nehéz. Most pedig már olyan, mintha mindig is négyen lettünk volna. Tényleg szuper. A fiam ovis, a lányom bölcsis, én visszatértem a munkahelyemre, ahol imádok minden percet. A nagy fénypontja pedig, amikor délután megölelhetem az oviban és a bölcsiben a gyermekeimet. Így teljes az életünk.

Azt javaslom, hogy légy türelmes magaddal, ne érdekeljen, mit vár el a külvilág, Te leszel benne az új helyzetben, a legjobb tudásoddal és a legnagyobb szereteteddel próbálj majd helytállni, és akkor nem lehet baj.

Ha van kérdésed, szívesen válaszolok.