Volt így még valaki?

Inkább most kezeltesd magad (nem rosszindulat)!

Senki nem tudja megjósolni neked, hogy a terhességtől, szüléstől jó vagy rossz irányba fordulsz és a gyerek látja kárát, ha negatívan alakulnak a dolgok.

Szia én egy orvosfóbiás, idegen gyerekekkel nem tudok mit kezdeni anyuka vagyok..

Nem szépítem, terhesség alatt sokszor szorongtam dokik előtt még akkor is ha csak egy uh volt, vagy csak megvizsgált, fehérköpeny akkor előjön nálam a szorongás, reggel már megy a hasam szóval igen, van ilyen.. ezért nem gondoltam hogy kezeltetnem kéne magam, teljesen jól végig vittem a terhességem, doki után rögtön megnyugodtam , csak ott és akkor izgultam, de a gyerekedért ugye kibírod.

Aztán jött a sürgősségi császár, ott az az adrenalin löket meg hogy mindjárt anyuka leszel.. hát még a nevemet is elfelejtettem annyira izgultam ,de sodort magával a folyamat.

Az a része hogy idegen gyerekek nem varázsolnak el, hát a sajátoddal nem így lesz. Én is féltem ettől ,tényleg nem kell :)

És testnedvekre visszatérve.. nos soha nem gondoltam volna hogy azon fogok izgulni mikor lesz már tele a pelus mert már x napja nem kakilt és hogy milyen állagú, szélcsövezés stb.. gyereked széklete olyan mintha a sajátod lenne, oké büdös de valahogy nem undorodok tőle.

Egyszóval persze minden ember más, de bennem is ezek voltak mint benned és gondoltam segíteni fog hogy nem vagy egyedül :)

Nekem sem kellemesek ezek.

Viszont: a fogorvost és a vérvételt leszámítva semmi mást “nem vettem észre”.

Amikor szültem, szinte észre sem vettem amikor kanült kaptam, amikor ezt azt csináltak. A doki ruhájára de még az arcára sem emlékszem 😄

Én azzal bátorítalak, hogy ha minden jól megy, alig várod majd a vizsgálatokat, hogy lásd a képernyőn a picit :) A vérvétel (nekem csak 2x volt) meg a fogorvos nálam olyan volt, hogy az öklömet szorítva mentem be, de arra koncentráltam, hogy ez a nap is elmúlik majd. Holnap már messzinek tűnik majd a dolog.

Nekem kellett fúrni tömni, de kértem érzéstelenítőt (sztk) és az ég világon semmit sem éreztem..

Előre persze nem tudhatod, de jó eséllyel megerősödik és felnő az ember a gyerekéért. Én kissé szociofóbiás (vagy mibe sorolható) vagyok és - amikor megtehettem - egy időben még itthonról is rettegtem elindulni, ami leginkább hasmenésben nyilvánult meg. Mégis megyek oviba-suliba a gyerekekért és még akárhány órát játszóterezni, mert muszáj. És kicsit hipochonder is vagyok, mégis élek, pedig nagyon sok kórházzal járt az első terhesség-szülés és mégis bevállaltam a másodikat (persze végigrettegtem), mert a vágy nagyobb volt, mint a félelem, és bár az élet csupa kockázat a jutalom is nagyobb lett és nem bírtam volna egy "mi lett volna" verzióval élni. Szerintem nem kell ezeket szégyellni, gondolj arra, hogy mindenkinek vannak hülye félelmei. Ha ezt tudja az ember, és ezért már az ővé sem ciki, máris bátrabb lett.

Ja a tériszonyomból meg egyenesen kigyógyultam, amikor egyszer a gyerek kezét fogva kellett végigmennem egy magas függőhídon :)

Hasonló vagyok, mint te. Régen volt olyan, hogy hetekig halasztgattam egy vérvételt, mert mindig amikor indultunk volna, beparáztam. Pedig velem ráadásul jön a férjem mindig, fogja a kezem, támogat, szerintem ha a gyereke lennék, se vigyázna rám jobban, mindig ki is röhögnek a laborosok. :D Fogorvosnál gimi óta nem voltam (lassan 10 éve), pedig van lyukas fogam. Még a háziorvostól is tudok félni, mert jaj, mi van, ha nem csak meghallgat, hanem akar vért venni, vagy injekciót adni, vagy bármi kellemetlent csinálni. Nőgyógyásznál sem voltam, pedig évekig vártunk a babára.

Aztán egyszer csak, 6 év után, ott volt a kezemben a várva várt pozitív teszt, és valami olyan álomvilágba kerültem, hogy kb fel sem fogtam a vizsgálatokat. Mármint, nyilván, kellett a férjem a vérvételhez, és semmi pénzért nem néztem volna oda, de mosolyogva mentem be és ki is. Az első nőgyógyászati vizsgálatomon sem feszengtem, tudtam, hogy a baba miatt kell, ez van, kész. Még csak kellemetlen sem volt, max fura, mert addig csak a férjem látott úgy, ott... :) Még egy hónapom van a szülésig, a kórházi napoktól tartok picit, de alapvetően minden félelmem elszállt, mondhatni megtáltosodtam a kislányunknak köszönhetően. :D

Szóval ha csak ettől félsz, akkor ne görcsölj ezen, mert szinte biztos, hogy el fogja veled is feledtetni a kis csoda a pocakodban a rettegést. :)