Van összefüggés a gyerek nemét számítva hogy inkább anyás lesz vagy apás?

Nem. Szokták mondani, hogy a lányok apásak, a fiúk anyásak.

Én ebből annyit a környezetemben, hogy a legtöbb lány az anyukájával sokkal szorosabb viszonyban van. A fiúk meg egyik szülővel sem akarnak annyira szoros viszonyban lenni, ha már nagyobbak.

3: ezt cáfolnám. Nálunk apa is nagyon sokat van itthon, jóval többet, mint az átlag, mert olyan a munkája. Kezdettől kiveszi a részét a gyerek körüli teendőkből, nem csak játszik vele néha fél órát, hanem mindenből (oké, szoptatni nyilván nem tudott). Muszáj is neki, mert én meg itthonról dolgozom a lányunk babakora óta, ezt úgy tudom megtenni, hogy apa is teljes értékű szülő. Mégis inkább anyás. Az apját is nagyon szereti, bármikor elvan vele, ragaszkodik hozzá, hiányolja, ha nincs itthon, de érezhetően anya a bázis.

1-es

Közben megtaláltam a könyvet neten: [link]

"Szegény nők, szegény férfiak" a címe és benne Ranschburg Jenő "Egymást keresik" szól erről:

"Nem kell hozzá pszichológiai kísérlet vagy laboratórium, a jó szemű ember könnyen megfigyelheti, hogy az apák szinte a gyermek születésétől kezdve másképpen bánnak fiaikkal, mint lányaikkal. A kislányával a legtöbb apa gyengéd, odaadó szeretettel foglalkozik. A fiával szemben azonban már nagyon korán – és folyamatosan – ”férfias” igényeket támaszt. Elvárja, hogy önállóan helytálljon különféle helyzetekben, visszaüssön, ha bántják, és ne sírjon, ha megütötte magát. Ugyanakkor az anya az első öt-hat évben meglehetősen bizonytalan a nemi nevelés terén. Persze külsőségekben (öltözködés, hajviselet stb.) igyekszik hangsúlyozni a gyermek nemét, a viselkedés megerősítésében azonban fiával is, lányával is általában következetlen; előfordul, hogy kisfiával is ugyanolyan dédelgető és aggodalmaskodó, mint a lányával, máskor viszont kislányától is fiús normákhoz való alkalmazkodást igényel. Az óvodáskor végétől azonban a helyzet megváltozik. A tapasztalatok szerint ettől kezdve mindkét szülő a sajátjával megegyező nemű gyermekszerep viselkedéséért felelős, a másik nemmel szemben pedig engedékeny. Az anyák engedékennyé válása a fiúgyermek iránt

tudományosan és líraian is magyarázható. A három- és hatéves közötti életszakasz a nemi azonosulás időszaka: a fiú, aki élete első három évében természetszerűen kapcsolódott anyjához, most fokozatosan az apja felé fordul, szemléletében, életvitelében azonosul a nemmel, amelyhez tartozónak született. Az eddig szigorú anya engedékennyé válása tehát tudományosan úgy magyarázható, hogy ő is ebben az időben kezdi el fiúként kezelni gyermekét, vagyis azokat az igényeket és előnyöket, amelyek a társadalom férfi tagjait

illetik, fiára nézve is érvényesnek ismeri el. Ugyanez lírai megfogalmazásban úgy hangzik, hogy a fiú csak az anyjától való eltávolodás árán képes azonosulni saját nemével. A szigorú anya egyszerre csak érezni kezdi, hogy míg a lánya továbbra is – végérvényesen – az övé marad, fiát menthetetlenül elveszíti: már az óvodáskor végén elindul azon az úton, amelyet ő keménynek, idegennek érez, és amelyen biológiai és szociális korlátainál fogva nem képes követni gyermekét. Úgy bánik hát vele, mint a szabadságolt katonával: melegséggel, engedékenységgel igyekszik ellensúlyozni a nyers és könyörtelen „férfivilág” viszontagságait."