Van itt olyan, aki megbánta, hogy gyereket szült? Vagy ez olyan dolog, amit nem lehet?

Ha már úton van, még jobban be fogsz sokkolni szerintem. Majd ha megszületik akkor lesz más. Akkor már szeretni fogod. Ha mégsem, akkor legkésőbb 3-4 hónapos korára már imádni, ez biztos.

Az 5 m rengeteg. Az én lányaimnak is több van mint minden, de ennyit nem költöttem rájuk születésük előtt sem. De persze lehet túlzásokba is esni.

Soha nem bántam meg őket, szerencsére nagyon jó gyerekeke (4,5 és 2 évesek.)

Ha van segítséged (nagyszülő, nagynénis stb.) akkor felnőtt programokra simán el tudtok majd járni. Az elején valószínű inkább alszol majd, de ez is hamar elmúlik. A kialvatlanság, pár órás alvások nagyon brutál tud lenni, de olyan gyorsan elmúlik az az idő is. Én amíg dolgoztam, nem aludtam ennyit mint most hogy itthon vagyok. Sőt, olyan kiegyensúlyozott vagyok mint eddig soha. Pedig férjem külföldön, segítségem sem nagyon van (lehet ez a jó, nincs mindenbe beleszóló anyós :D). Persze van, hogy hisztiznek durván, de nem ez az általános.

Szerintem ne görcsölj rá. És csak akkor vállaljátok a babát, amikor már te is úgy érzed, hogy hiányzik az életrdből. A legtöbb nőnél eljön ez az érzés. Akinél nem, annak meg szerintem nem is kell vállalni.

Először is aki olyasmit kérdez, hogy na mikor jön a gyerek - az egy neveletlen bunkó.

Nem kell 5 milliót költeni egy gyerekre még a születése előtt, nem normális dolog, van egy tippem, milyen lesz az a gyerek pár év múlva.

Sosem értettem valaki miért nem tud hajat mosni gyerek mellett aztán rájöttem: elkapatta a gyereket és amellett azt sem tudta mit kezdjen vele, így a fejére nőtt.

Igazából te döntöd el hogy fog ez kinézni ha már ott a gyerek. Lehetsz mellette egy tüsihajú háztartási robotgép aki mackónadrágban szaladgál fejvesztve, kiégve, vagy maradhatsz nő aki meg tudja mosni a haját és el tud menni találkozni egy ismerősével, addig apuka eldajkálja a gyereket.

Ilyet nem szokás bevallani, hogy valaki megbánta. Régebben még panaszkodni sem volt ildomos, most már ez szerencsére változott, ez a hozzáállás.

Nehéz kenyér, az biztos. És nem is való mindenkinek. Csak azért, mert a társadalom elvárja, hogy legyen gyereked, sose vágj bele. Ha szülsz, saját akaratodból tedd.

Van azért mód rá, hogy könnyíts a saját terheiden, éppen ezért az első perctől jó, ha van valaki (nagymama, nagynéni, barátnő, bárki), aki ott van, ha éppen szeretnétek kicsit letenni a terhet. Eleve úgy kell megtervezni az életet, tanulva mások hibájából, hogy amit lehet problémát, eleve elkerüljetek.

El kell felejteni a tökéletes anyaképet, soha senki nem lesz tökéletes, de ez nem is erről szól. És igen, az első időszak, amikor alig alszol, folyamatos készenlétben állsz, meg egyáltalán: beletanulsz az egészbe, az nagyon-nagyon megterhelő.

Engem a felelősség érzése is halálra rémített...

Összességében nálam az vált be, hogy a magunk szabályai szerint, a tökéletességet messze elkerülve, nagymama segítségével időnkénti énidőket beiktatva éljük az életünket. Az ősanyák sikítoznak tőlem, de van két fantasztikus srácom, mégis meg tudtam maradni nőnek, van felnőtt életem is, és azt gondolom, kicsit őszintébbek vagyunk egymással, mint egy átlag család.

Mindenki a saját szerencséjének kovácsa, szokták mondani.

Ès ez a gyerek nevelésben is így van. Arra van idöd amire akarod.

DE ami nagyon fura, hogy én soha nem gondoltam volna ha nekem rossz gyerekem születik akkor azért magam vagy bárkit is megölnék. Azt gondpolom, hogy akkor leszel érett egy gyerekre, ha ezeket a gyerekekt úgy látod, hogy neked is kell egy hiszti zsák...

Amiket leírsz a gyerek hsiztikröl még a legjobb gyerekekel is megtörténik, mert a gyerekek agya fejlettlen, és nem képesek az érzéseiket úgy kontrolálni mint mi felnöttek. Ha ez nem így lenne, akkor nem létezne az a szó, hogy gyermek.

Az, hogy a gyerek születése után te, hogy éled az életed az csak a te döntésed. Ès persze a környezetedé. Nekem a férjem mindenben segít, nincsenek nagyszülök a közelben, csak a férjem van itt. AZ évek során a szomszédok is sokat segítenek.

Van olyan barátnöm akinek a közelben laknak a szülei akik bármikor mindenben segítenének, de ö nem akarja, söt még a férjétöl is nehezen viseli el a segítséget, és szinte sehova nem jár.

Az életeteket tényleg egy baba teljesen felrúgja. Nekünk szuper életünk volt, de azóta még jobb lett.

Igen ugy kell gyereket vállalni hogy a nehézségeivel együtt. Ez egyfajta elhivatottság is, anelkul tényleg kemény akit sokkolna pl az hogy nem tud kozmetikushoz menni mert pl beteg a kicsi es mikor tudna akkor meg pont kedve nincs pl fáradtságtol es van amikor az ember többre értékeli a csendet is mint egy barátnőt.

Mindezen önkentes lemondast csak egyfajta hivatastudattal szeretettel lehet ugy vállalni hogy ne negativ lehuzo erőnek érezze az anya ne azt érezze pl hogy nincs élete hanem ugy élje meg hogy most sebaj, majd legközelebb megyek kozmetikushoz vagy baratnozni

Dehogynem lehet megbánni!

A pénzét meg mindenki arra költi amire akarja, lehet 5 milliót költeni szülésig ha valaki akar, meg "meg lehet úszni" sokkal olcsóbban is (nekünk pl magánorvos+szülés+vip szoba+babacuccok 200ból bőőven megvoltak, mondjuk mi rengeteg dolgot kaptunk)

De pl amikor látod hogy megérte, az mindent visz

Pl én lázasan is voltam vele játszótéren, gyakoroltuk a felmászást is mászokára, eleinte huppan kicsiket, elkeseredett, segitettem magyaráztam, es egyik este mig elfordultam megcsinálta teljesen egyedül magátol. Győztünk!!akkor es ott olyan vot mintha a világ is megállt volna körülöttünk egy kis játszótéren mintha a világháborut nyertük volna meg, felkaptam pörögtünk. Es mindezt ugy hogy nekem sem volt soha leányálom munka után éhesen fáradtan játszoterezni. De hidd el, azért a pillanatért megérte és a gyermekben is megmarad hogy kitartással mindent elérhet es nem sirni es feladni kell soha.

Es millio ilyet irhatnék.

Es ezek mind kimaradnának ha nem adok bele apait anyait mert enidő igy meg ugy.

Meg kell találni egy egyensulyt