A férjemmel sehová nem járunk, mióta kisbabánk lett. Mit csináljak, hogy ne őrüljek ebbe bele?

Igen, én mennék, de a férjem nem akar. Kettesben a babával meg nyilván nem... Igazából nekem az hiányzik a legjobban, hogy kettesben konkrétan semennyit nem vagyunk. Mert jó, ne menjünk nyaralni, kirándulni, amíg nem lesz nagyobb kicsit, de szerintem hetente/kéthetente egy-egy "randi" beleférne. Nem félnaposok, hanem 1-2 órás programok, mondjuk egy vacsora, kis borozással.

Én ezt, hogy a nagyszülők vigyáznának rá (önként, most sem kérem soha), nem lepasszolásnak veszem. 3-4 hete érzem ezt kb.

Igen, a barátnők a másik gond... Sok barátnőm van/volt, ebből több volt olyan barátság, amit a bulik, társasági összejövetelek, munka tartott életben, tehát számítottam rá, hogy a szüléssel, itthonléttel az ő számuk csökkenni fog. Viszont olyan barátnők "utasítanak vissza", akikkel azt hittem, hogy a baba mellett is jóban leszünk. Pl. az egyik legjobb barátnőmmel általános kisiskolás korunk óta ismerjük egymást, de mióta megvan a pici, el van tűnve. Oké, dolgozik, de ez a szülés előtt sem volt másként, akkor mégis kb egész nap beszéltünk chaten. Most ha írok neki, sokszor csak másnap, harmadnap válaszol, vagy egyáltalán nem is ír. Tegnap kérdeztem tőle, hogy a héten nem-e megyünk el valamikor moziba, rábíztam volna teljesen, hogy melyik nap, mikor. Reakció annyi volt, hogy "dolgozom". Írtam neki, hogy "jaj te mindig :((", és erre az volt a válasz, hogy "hát igen, tudod valaki csinál is valamit :)".

26 éves vagyok, a barátnőim nagyobb része dolgozik. Tehát leginkább 4-5 után érnek rá, de általában olyankor jön haza a férjem is. Ő pedig ilyenkor megjegyzéseket tesz, hogy most jött haza, miért nem maradok vele itthon, meg ha tudja, hogy programom van, nem siet ennyire, hogy velem legyen... Ilyenkor meg persze bűntudatom van, hogy eljövök. De annyira fel tud tölteni már az is, ha elmegyek valamelyikükhöz, vagy csak elmegyünk sminkeket nézni, hogy azt el nem tudom mondani.