Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Anyum most rendesen megijeszte...

Anyum most rendesen megijesztett. Most akkor ne is hagyjam egyedül a gyerekkel majd így?

Figyelt kérdés

Nem együtt lakunk anyukámmal, de ígérte, ha megszületik a baba, sokat jön majd látogatni/eleinte besegíteni.

Elég sokat okoskodik, amit már megszoktam, de amikor a hozzátáplálásról beszélgettünk, azt hittem eldobom az agyamat.

Azt mondta, hogy higgyek neki, ő felnevelt két gyereket, nekünk már egy hónaposan adott barackot, banánt, fél évesen meg már mindent (!) megettünk. Azt mondta 4 hónaposan már adott nekünk csokit, és ő is fog adni az unokájának, nem kell ennyire szigorúan venni, meg hogy lám mi is felnőttünk a tesómmal így.

Igaz, hogy ez az első terhességem, még sosem neveltem egy gyereket sem, de azért annyit én is tudok, hogy ez emeletes marhaság. Mi van, ha jön, és a tudtom nélkül suttyomban minden sz...ral megeteti majd a babát? :/


2019. júl. 22. 12:18
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
95%

Vannak ilyenek, én sem hagynám egyedül a saját anyámmal semmi pénzért a gyerekemet, pont emiatt, mert abszolút nem tiszteli a mi nevelési elveinket, amit külön kérünk, hogy ne csináljon, azt azért is.

Anyósomra már többször rábíztam, ő nem ennyire akaratos, de anyámra nem merem.

2019. júl. 22. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
94%
Régen tényleg sokkal korábban kezdték a hozzátáplálást. Nekem is ezt mondták a szüleim, hogy már 2 hónapos korunkban elkezdték. Én megbeszéltem velük, hogy régen úgy volt, most meg így van, és nem adhatnak semmit a picinek a tudtom nélkül. Szerencsére nálunk nincs ebből probléma.
2019. júl. 22. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
95%
Hát, ha így áll a helyzet, akkor ne hagyd! Elég egyszerű gondolkodása van!
2019. júl. 22. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
94%
Elhiszem, hogy régen így volt. Bár szerintem akkor sem mindenki ezt tette. De mára változtak az ajánlások. Ha nem fogadja el, hogy mi máshogy szeretnénk, akkor nem merném én sem otthagyni pici korában.
2019. júl. 22. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
68%

Hát nem mindegy ezt hogy mondta..



Én magam is 3 hónaposan nokedlit ettem pörivel, nincs allergiám...stb



De anyukám tiszteli a véleményem (vagy engem), ha nem is mindig ért vele egyet, soha nem menne szembe.

2019. júl. 22. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
87%

Anyum minden alkalommal mondja,hogy jaj mit óvom annyira a gyereket ő már ezt meg azt adott ennyi idősen nekünk.De ettől függetlenül soha nem adott semmi olyat neki, amit mi nem engedtünk.Tiszteletbe tartja, hogy a 2 éves gyerekünknek lövése sincs mi az a csoki vagy épp cukorral telepakolt bolti túrókrém meg ilyenek.

Ha képes a saját véleményén túllépve tiszteletbe tartani az elképzeléseiteket, akkor ott lehet rá hagyni,ha nem akkor nem.

2019. júl. 22. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
89%
Anyósom is töltött káposztával etette 2 hónaposan a 3 fiát. Nagymamám tejbegrízzel apukámat meg húslevessel, azóta is emésztési problémái vannak, engem pedig meggyszósszal, amitől hánytam,ment a hasam. A szüleim direkt megkérték, hogy ne ,de mégis megcsinálta a hü*lyeséget. 5 évesen mertek újra rá bízni.Nyilván nem bízzuk rájuk az 5 hónapos lányom. Anyukámra viszont akármikor,sőt ő csinálja a bébiételeinket, úgy,ahogy kérem. Rengeteget segít. Elmondja, hogy régen ő, hogyan csinálta,de teljesen elfogadja a mai elveket és úgy vannak csinálva a baba kaják, ahogy én szeretném. Nem merném így rá bízni a helyedben.
2019. júl. 22. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
82%

Az én anyám már megpróbálta a két hónapos gyerekem szájába tömni a húslevesből a sárgarépát. Irgalmatlanul összevesztünk rajta. Én próbáltam jobb belátásra bírni, elmondani, hogy én másképp gondolom, de nem értette meg. Úgyhogy féléves koráig nem hagytam ott nála.


Aztán ő nem állt rá erre a nagymama vonalra, olyan szinten meg akarta nekem mondani, hogy mit hogy csináljak (pont mintha az ő gyereke lenne), hogy a gyerek egy éves korában minden kapcsolatot megszakítottam vele.

2019. júl. 22. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
91%
Nem hagynám vele. Mi már hozzátápláltunk, szépen haladtunk, mikor anyós csülkös bablevessel megetette a gyereket. Addig babot nem kapott, egész éjjel tekergett, sírt. Nagyon dühös voltam...
2019. júl. 22. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
89%

Nálam anyósék ilyenek. Ha ott voltunk régebben, egy percre sem hagytam magára a gyereket!

Egyszer még akarták etetni szilvával-pici volt még, és nagyon hasfájós. Egyszer még töltött káposzta bundával. Akkor megmondtam, hogy nem ők hallgatják éjjel a sírását, úgyhogy nehogy adjanak ilyet! Résen voltam mindig.

2019. júl. 22. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!