Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » Helyes módszer ez a gyógyításr...

Helyes módszer ez a gyógyításra? Láz, antibiotikum, leállás.

Figyelt kérdés

Nem bízok a gyerekorvosban, ezt tudom, hogy gond, és lehet, hogy keresek mást, de tapasztalt Anyukák, segítsetek előtte, hogy jól látom-e. Képben van egyébként a fogzás is, most jön egyszerre 2 foga.

11 hónapos lányom 16-án késő délután belázasodott, egyébként semmi más baja nem volt, vidám volt és élénk.

17-én továbbra is lázas volt, a gyerekorvossal akkor tudtam egyeztetni, azt beszéltük meg, hogy másnap egyeztetünk, lázas-e még.

18-án délelőtt még mindig lázas volt, fogadott minket a gyerekorvos, torokgyulladást állapított meg. Amin azért csodálkoztam, mert tényleg semmi más tünet nem volt (a pépesebbet előnyben részesítette, de ez inkább a foga miatt), egész nap visongatott. Augmentint írt fel a doki, be is adtam a lányomnak. Onnantól kezdve nyűgös, fáradtabb volt, még este enyhe láza volt.

19-ére, azaz mára virradóra az arca és a pocija kiütéses lett, láza már nincsen, csak hőemelkedése, de tiszta nyűg és álmosság.

Sikerült elérni a dokit az előbb, azt mondta, hogy érzékeny az augmentimre (nem biztos, hogy a penicillinre, lehet, hogy csak a szirupos összetevőre), és hagyjam abba az adását, már csak gyulladáscsökkentőként adjam a lázcsillapítót napi 3-szor még 2 napon keresztül. Ha nem jön vissza a láz, akkor minden frankó.

Biztosan jó így ez a kezelés? Mit kellett volna tennem?



2022. máj. 19. 15:29
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
79%
Hát, ha az orvos helyett a gyakoris laikus velemenye mervado, akkor komoly a helyzet....
2022. máj. 19. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

Csak olyan válaszokat várok, amik olyanoktól szól, akik voltak már hasonló helyzetben. : )

1-es, esetleg hasznos infót is tudsz mondani?

2022. máj. 19. 15:42
 3/15 anonim ***** válasza:
82%
Igen: hallgass az orvosra a laikusok helyett.
2022. máj. 19. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
74%

Mivel ö a szakember, ezért tudja, mit kell tenni.

Ha nem bízol benne, vidd a gyereket az ügyeletre, ott ugyan valószínüleg ugyanezt fogják mondani, meg alaposan leszidnak, hogy fölöslegesen viszed oda a gyereket, de ez az egyetlen mód, hogy "ellenörizd" a dokit.

2022. máj. 19. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
89%

Milyen magas láta volt a gyereknek? Ha ugyanis a viselkedése nem változott, akkor nem lehet komoly.

Másrászt a torokgyulladás kezdetben nem mindig jár fájdalommal, a visongatás meg teljesen független ettöl.

Az Augmentin enyhén nyugtató hatású is, ezért lett nyügös, fáradt.

A láza lassan elmúlik, ebböl is az derül ki, hogy a gyógyszer hatott. A kiütések meg tényleg érzékenységre utalnak, ezt a késöbbiekben figyelni kell.

A doki azt mondta emellett, hogy ha a gyerek nem beteg , akkor fölösleges gyógyszerekkel tömni, kezelést nem igényel.


Igazán nem értem, MI a problémád, az orvos mindent úgy tett, ahogy kell, csak te hisztizel!

2022. máj. 19. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
63%

Szerintem meg csak 3 napos láz..

(nem vagyok orvos)


Szerintem oka van, hogy nem bízol az orvosban.

Az a helyzet, hogy a mi orvosunk is egy kalap szar, és rengetegszer bebizonyosodott, hogy tévedett. Ő az a tipikus aki egy rossz fingásra is antibiotikumot ír fel.

Volt, hogy neki köszönhetően a védőnő már majdnem jelentett mert annyit csúszott az egyik oltás a doki miatt, mindig kitalálta, hogy beteg a gyerek. Piros a torka, folyt az orra, stb.. Miközben semmi baja nem volt.


De sajnos meg vagyok lőve, a környéken ő van, nem tehetem meg, hogy minden betegségnél férjem szabit vesz ki, hogy x km utazzunk. Mert sajnos sokat betegek téli időszakban a gyerekek, a nagyobbik allergiás asztmás ami azt jelenti egész ősztől tavaszig felsőlégúti beteg. Így úgy vagyunk, ha nem értek egyet a dokival vagy komolyabbnak gondolom a betegséget akkor ügyeletre viszem őket.

2022. máj. 19. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
79%
Hát ezt mondta, nyilván azt teszed, amit javasol az orvos. Attól függetlenül, hogy alapesetben én is azt mondom, hogy az orvosnak higgy, eléggé köztudomású, hogy előszeretettel adják mindenre az antibiotikumot. Ha nem bízol benne, akkor válts mielőbb, fontos, hogy megbízz az orvosodban.
2022. máj. 19. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
82%
Az orvos egészen biztosan sokat tanult és még többet látott már a praxisa alatt, ha azt mondta tégy ekképpen, ne bíráld felül.
2022. máj. 19. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
77%

Ha végigmegy a gyereken a kiütés annak ellenére, hogy már nem adod az antibiót, akkor tényleg a háromnapos láz lehetett. Ez esetben minden oké, ez egy ijesztő betegség a magas láz miatt, de nem súlyos. Fotózd le a kiütéseket és kérdezz rá az orvosnál, hogy nem lehetett-e az (és akkor valószínűleg mégse allergiás, ami jó). Mondd nyugodtan úgy, hogy anyukád látta a babát és rágja a füled, hogy szerinte az kellett legyen :-)


Nem föltétlen hibázott az orvos, ezt a betegséget nem mindig könnyű diagnosztizálni.

2022. máj. 19. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Ügyeletre nem viszem, hiszen már nem lázas, nincsen vészhelyzet, persze, hogy elküldenének.


A kétségem az antibiotikum abbahagyásával kapcsolatban merült fel, mert a csapból is az folyik, hogy szedd végig, mert sokat ártasz, ha nem teszed.


Illetve igen, a 3 napos lázról én is hallottam már, lehet, hogy csak ez volt képben, és nem is kellett volna elkezdeni az antibiotikumot, ezt viszont soha nem tudjuk meg, de ahogy a 7-es is írja, előszeretettel írják fel a bogyót, amikor talán nem is lenne szükséges.


Szóval igen, természetesen rá hallgatok, és valószínűleg keresni fogok mást, ahogy írtam is, csak tapasztalatokra lettem volna kíváncsi. Más orvos ilyenkor kivárja a 3 napot a láznál, hogy csak a 3 naposról van-e szó?

2022. máj. 19. 16:27
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!