Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Kisfiunk most lesz két éves,...

Kisfiunk most lesz két éves, visszük bölcsődébe. Olyan csoportba tud bekerülni, ahol 2+ -os gyerekek, két és fél évnél idősebb gyerekek vannak. Milyen hátránya és előnye lehet, hogy fejlettebb gyerekek között lesz?

Figyelt kérdés
2014. jan. 21. 09:49
 1/4 anonim ***** válasza:

Nálunk hasonlóképp volt a lányommal a bölcsikezdés, de ő jéghátán is megélő tipus, nagy manipulátor, jó szociális és emocionális képességekkel. Ő volt a legkisebb/legvéznább és jócskán a legfiatalabb, mégis, két hét múlva a tenyeréből evett a csoport.

Annyiban volt talán jó, hogy a többiek kialakult szokásrendje neki is segítség volt az új élethelyzet elfogadásában. Nem volt gond a közös játék, a mauális tevékenység stb sem, nem volt lemaradva vagy semmi ilyesmi, sőt. Húzóerő volt számára, ha valaki valamiben ügyesebbnek bizonyult, akkor ő is rástartolt a témára míg annyira jól nem ment neki, mint amennyire akarta. Lehet, hogy egy más habitusú gyereknek ez másképp sülne el, illetve ha nem tud kiállni magáét akkor kevésbé ideális esetben perifériára szorulhat, bár ez inkább csak a nagyobb korúaknál jön jobban elő, pl oviban. A bölcsiben azért még kisebb a csoportlétszám, jobban oda tudnak figyelni a gondinénik, több az egy főre jutó személyes figyelem, és könnyebb a csoport dinamikáját irányítani.


A fiam is idősebbek közé került, 20 hósan a 2,5 évesek közé. Ő kevésbé domináns személyiség, de mégsem volt problémája a beilleszkedéssel, nem hatotta meg ha valamiben a többiek ügyeibbek voltak, mert másban megvolt a kellő sikerélménye... . Remekül elvolt a sok barátjával, szerette a bölcsit nagyon. Az ovi kiscsoport kezdése jóval döcögősebb volt neki, pedig itt korosztályában van, nem is idősebbekkel...Még annyi, hogy ő nagyon nagynövésű, erős-izmos gyerek, neki azt volt nehéz megtanulni kezelni a bölcsiben, hogy hiába képes fizikailag bármire, nem teheti meg amit csak akar, és hiába az erő, ésszel kell megoldani a dolgokat...

a lányom korababa volt, törékeny, alacsony, ebből sok keserve akadt, de született stratéga, úgy képes irányítani a többieket, hogy azok észre sem veszik, így aztán végül mire bölcsis lett, nem érte hátrány a fizikai korlátoltsága miatt.

2014. jan. 21. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:

Csak ajánlani tudom a vegyes korosztályú csoportot. Mindkét irányban előnyei vannak.

Induljunk ki abból, hogy ez az összetétel a természetes. Abban az értelemben, hogy amikor még kisebb közösségekben élt az ember, akkor az összes gyerek egy kupacban nevelkedett. Ez a korosztályi szétválasztás a nagy emberi közösségek (város) terméke. Ennek is vannak előnyei, de inkább már az oktatás (iskola) időszakában.

A vegyes csoport kiváló arra, hogy a kisebbek nem csak a felnőttektől, de a nagyobbaktól is tudtak tanulni. Ami egyébként sokszor motiválóbb, mint a felnőttet utánozni.

Megfordítva, a nagyobbak meg hamar megtapasztalták, hogy a kisebbekre igenis figyelni kell és sokszor segíteni is.

Az én fiamnak szerencséje volt, mindkét irányba kipróbálta ezt a vegyes csoportos és mindkét irányba szerette. Azt aztán különösen, amikor már Ő volt a nagy és süröghetett a picik körül.

2014. jan. 27. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

A lányommal ugyanígy leszek, ha a bölcsivezető is úgy akarja :) Ahova a fiam járt két évet bölcsibe, ahhoz a gondinénihez szeretném, hogy kerüljön, már várják a csoportban. De nekik ugye lett most egy csoportjuk ebben nevelési évben, de mondják, hogy a legfiatalabb is csak két hónappal idősebb a lányomnál, ezért elvileg mehet hozzájuk. A lányomat nem féltem. Még attól sem, hogy már egy összeszokott csoportba kerül. Talpraesett, öntudatos, bájos. Nem kell végignéznie szeptemberben az összes gyerkőc ahogy beszokik, csak ő, max még egy gyerkőc szokik majd a csoportba.

Szerencsére a fiamnál nem így volt, de ő nem is ennyire nyitott személyiség. Ők két évig jártak, az egész csoport, egyidősek voltak max 3 hónap eltéréssel. A 2. évben jött hozzájuk egy kislány, akkor ő 2 évet töltötte, a nagyok meg a 3-at. Nagyon szerették, a lányok pátyolgatták, a fiúk is vigyáztak rá, jól fogadták. Szerintem ennyi idősen még nincs hátránya, max a beilleszkedés, de ez akkor is fent állna, ha egyidősek lennének.

Később már én nem díjazom a vegyes csoportot az oviban, de lehet, hogy csak a fiam érzékenysége miatt. Lehet, hogy ha a lányom lett volna a nagyobb, őt szívesebben engedtem volna a vegyes csoportba, mint most is, őt nem féltem.

2014. jan. 28. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Kösz Mindenkinek!
2014. febr. 23. 19:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!