Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Bölcsőde vagy majd csak...

Bölcsőde vagy majd csak óvoda? Ti hogy döntenétek?

Figyelt kérdés

Másfélhez közelít a fiam, eredetileg 2 éves korában mentem volna vissza.

Amit viszont nem tudtunk előre, hogy tartós beteg lesz (vese).


A szóba jöhető állami bölcsődéket már feltérképeztem, semmi pozitív. Eleve nem szívesen vennék fel, mert állandó gyógyszert szed és életmentő gyógyszere is van (diazepam).

A másik hogy ismerősök állandóan panaszkodtak, hogy térdig lógó pelusban és kicsípett fenékkel kapták meg a gyereket a nap végén ezekből a bölcsikből, ami nálunk elképzelhetetlen, mert egy ilyen és kórház, mert felfertőződik.


Csana 1 óra távra és 50 ezer.


Ami mégis pro:

Semmi gyerektársasága nincs, lehet jót tenne neki.

Várnának vissza, ha nem megyek, lehet megválnak tőlem. 2 év is sok a szakmámban, nemhogy 3. (Bár tervezek egy továbbképzést, hogy papír is legyen, hogy nem avult el a tudásom, egyébként is próbálok naprakész lenni.)


Kontra:

Ha a csana mellett döntünk, anyagilag nem lenne akkora plusz, amit keresnék. (Az állami az egészsége miatt ugye nem jó.)

Csanában a táv miatt 2 órával többet lenne a gyerek.

Anyagilag kibírnánk egy évet csak a gyessel, ha nem változik negatívan a helyzetünk.

A picinek gyógytorna szükséglete is van, mert megkésett mozgásfejlődésű (összefügg a betegeskedéssel), ezt egyik helyen se tudnák biztosítani, bölcsi után kéne beszúrnunk.


Lassan választ kellene adnom a munkahelyemen.



2016. nov. 10. 08:20
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Csak ovoda. Bolcsode vegszukseg eseten.
2016. nov. 10. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Így csak oviba vinném. Egy őrület lenne reggel elrongyolni vele csanába, délután szintúgy, aztán még gyógytotrna is. Ez megviselne mindenkit, úgy éreznéd, hogy állandóan csak rohantok.
2016. nov. 10. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
95%

Én nagyon bölcsöde párti vagyok, de a ti helyzetetekben biztos nem vinném bölcsibe.


Otthon maradnék és majd csak oviba menne. Addig esetleg játszóházakba, baba-mama csoportokba mennék, hogy legyen gyerektársasága.

2016. nov. 10. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

Én is úgy gondolom, hogy bármennyire is szeretem a munkám, szeretnék visszamenni, mégis az lenne a legjobb, ha maradnék.


Ugyanakkor, akinek említem (munkatárs), szemöldökráncolva hallgatja, mintha kifogásokat gyártanék és túloznék. (Család azon van, hogy maradjak.)


Fél év alatt háromszor voltunk kórházban, nagy odafigyelés mellett (2 óránkénti pelenkacsere) 4 hónapja "tiszta", nem volt vesemedencegyulladás. Ha sikerül majd letenni a pelenkát, jobb lesz. Növekedéssel is csökkenhet a hajlam (vur-ja van). Ha elkezd járni, szintén javít a helyzeten (gravitáció csökkenti a visszacsorgást).


Ideális esetben 2 éves kora körül is eljuthatnánk ide, de előre ugye nem lehet tudni, szobatisztaság nem megy erővel (még most ahhoz is kicsi hogy elkezdjük).


A mozgás szintén. Most kezdett mászni. Fél év múlva lehet, rég szalad és csak átmozgatásra lesz szüksége hetente, nem pedig kemény tornára naponta, mint most.


Egyébként ovi mellett már gyerekbarát a munkahelyem (ha nem golyóznak ki). Van saját ovija a cégnek, a munka részben hazahozható, munkaidő 8-tól 4-ig...

2016. nov. 10. 09:22
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Várj, itt már a mozgásfejlődéssel gondok vannak. A mászást, ha egy éves korig nem kezdi el egy kisgyerek, akkor már meg kell mutatni orvosnak. A járásnak másfél év a "véghatárideje". Tehát járnia még nem kell, de annak is közelít az ideje.

Orvos tud róla, hogy még csak most kezdett el mászni?

2016. nov. 10. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

A bölcsődéhez általánosságban: a gondozás minősége nem azon múlik, hogy állami vagy magán, hanem a vezetőn és az általa képviselt és elvárt szemléleten.

Amikor bölcsődét kerestünk, csanát, magánbölcsit és államiakat is néztünk. Végül egy állami mellett döntöttünk, mert ott láttuk azt a gondosságot, amit elvártunk. Egy éve jár oda és nem csalódtunk. A vezető pontosan elmondta, hogy milyen irányelveket tartanak fontosnak.

Mindegyik intézménynél bementem beszélni a vezetővel, illetve kikönyörögtem, hogy egy-két órára beülhessek egy csoportba a sarokba és figyelhessem a munkájukat. (Elvileg nem lehet, gyakorlatilag mindenhol sikerült elérnem.)

Egyedül ez az intézmény győzött meg. Ezt a bölcsődét nektek is ajánlanám, mert itt biztosan odafigyelnének erre, ahogy egyéb betegségekre, allergiákra is nagyon figyelnek a csoporttársaknál. De a leírás alapján szerintem földrajzilag ti nem a környékén lakhattok.


Azt nem tudom, hogy nálatok mekkora a választék, hol laktok. Ha kevés és rossz minőségű intézmény van, akkor én is azt javasolnám, hogy várjatok még.

Szocializáció szempontjából nagyon jó, de nálatok speciális a helyzet.

2016. nov. 10. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
5-ös, persze hogy tudják. Erősen hipotón, 3 hónapos kora óta tudjuk, azóta hordjuk és házhoz is jár gyógytornász és a helyzethez képest remekül fejlődik. Lassan, de biztosan.
2016. nov. 10. 09:48
 8/14 anonim ***** válasza:
24%

Maga a bölcsi pl itt nálunk szuper jó volt. Nem volt senki kicsipett fenékkel soha,és sokkal többet törődtek velük,mint oviba.

Csanát én nem fizetnék,ahogy írod is,kb 20ezerért dolgoznál akkor havonta,de ha még 60-ért is,nem érné meg,hisz egy ház törlesztönyit költenétek a csanára.

A diazepam se akadály,enyémnek is van benn,mivel lázgörcsös,ugyebár ezt nem a láz váltja ki amúgy,hanem a vírus.

Az hogy nem mozog nagyon,ez a baj inkább ott,mert azért a többi rohan. De a csanába se törődnének jobban vele. Bölcsiben ha vannak picik is,akkor esetleg az inkább.

Szóval mondhatni a mozgásán kívül én nem látom akadályát a bölcsinek. A vese gond... Hát amig pelenkás még kevésbé kaphat fertőzést,mintha kisbugyiba ülne a homokozóba.

De ha megéltek gyesből,uténa a munka is megmarad,akkor jobb otthon szerintem és lehet oviba is speciálisba kell vinned majd a fejlesztés miatt. De a doktor nem adott tanácsot ez ügyben?

2016. nov. 10. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 Snorri ***** válasza:
100%
Én is maradnék a helyedben. Ha anyagilag belefér, akkor egy héten 1-2-szer viheted fél napra csanába, ha van rá lehetőség. Nálunk van. Akkor gyerektársaság is van.
2016. nov. 10. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
65%
lehet, hogy le leszek pontozva, de esetleg nem lehetne egy kis plusz 'kedvességért' megkérni az óvónőt, dadust, hogy 2 óránként szigorúan cserélje ki a pelust? Állít emlékeztetőt magának, az a 3-4x 1,5 perc, míg kicseréli, nem vesz el sok időt a többiektől. Egy kérdést szerintem megérne.
2016. nov. 10. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!