Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Ti hogy csináljátok/csináltáto...

Ti hogy csináljátok/csináltátok a beszoktatást? Mit tennétek ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Kisfiam 27 honapos. Több mint 18 év munka után elég jól elvoltam vele otthon. 2 éves kora előtt azonban azt éreztem, igényem lenne másra is, nem vagyok az a kifejezetten tyúkanyó típus. Nem örültem neki, de ez van.

Május óta újra felallasban volnék, de kiesett az a kevéske segítségem is, ami eddig volt. Úgy döntöttem, családi napkozibe viszem az amúgy nagyon szociális kisfiamat. Heti 2 (egész) napra gondoltam. (Mondjuk f9-tol f4-ig.)

Minden szuperul ment, azt mondtak, nem is láttak meg ilyen gyereket, aki egyáltalán nem sírt. Az ott alvasig. Szerdán volt először, már az után eléggé nyugos volt otthon, csütörtökön pedig fel órával az alvás idő lejárta előtt szóltak, hogy mehetnék érte. Már az utcáról hallottam, ahogy sír. Pénteken pedig 10 percig hallgattam az utcáról, aztán visszamentem és ott maradtam vele (akkor már ebéd után el kellett mennünk).

Tudom az összes érvet, persze a gondozók mindet el is mondták, a legidősebb szerint ez csak hiszti (mondtam, ezzel nem értek egyet, ez élete első tapasztalata az elszakadásról, bár a nagyszülőknél már többször aludt), illetve egy kisfiúra mutatott, aki 3 hónapig egyfolytában sírt. Ez sem nyugtatott meg, mert nyilván addigra beletörődött. Igaz, most is meg a kapura tapadva várta az anyját.

Azt is mondtak, hogy nem fog emlékezni, de ha tudatosan nem is, egyéb módon lehet emlékezni.

Meg legkésőbb az oviba be kell szoknia, de azért pár hónap is sokat számíthat ebben a korban.

Egyik dolog a pénz, amiből jó lenne több, bár nem halnank éhen nélküle, de határeset. Nem az éhen halas, hanem hogy mennyire kell a plusz.

A másik, hogy e nélkül nemigen van idom magamban-magamra.

Holnap megint megyünk, ugye. Hagyjam ott megint csak ebedig? Mit javasoltok, mit tennetek?

Amúgy is megterhelő volt minden nap járni, holott igazából csak heti két napot maradna. Lehet, hogy az nem annyira borítaná ki?

Nyilván más, akinek nincs választása, mindenképpen vinnie kell, mert muszáj dolgozni.

De nálam talán megoldható plusz pénz nélkül.

Eléggé tanácstalan vagyok.

Bónusz kérdés: van olyan, aki a végén úgy döntött, mégsem viszi bolcsibe a gyereket?

Köszi a végigolvasast.🙂


2018. júl. 22. 09:50
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:

“De minek szültél gyereket ha nem érdekel hogy ő mit érez csak neked ne kelljen vele foglalkoznod? Őszintén.”


De minek válaszoltál, ha nem értetted a kérdést, csak írtál valamit? Őszintén.

2018. júl. 22. 15:06
 12/26 anonim ***** válasza:
92%

" van olyan, aki a végén úgy döntött, mégsem viszi bolcsibe a gyereket?"


Van.

Úgy volt, megyek vissza, intéztem a papírokat, megkezdtük a beszoktatást, de a gyerekről ordított (akárcsak a tiédről), hogy nem áll készen, így nem erőltettem.

2018. júl. 22. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
58%

Én is ismerek olyan anyákat, akiknek kell az idő nyugiban, utána viszont szuper anyák, feltöltődnek, és mint akit kicseréltek, szépen nevelik a gyerekeiket.

Nem szabad elítélni ezért senkit sem, mert nem vagyunk egyformák. Inkább legyen valaki magába, mintsem frusztrált idegtotyi anya legyen, aki később a saját gyerekén vagy a környezetén vezeti le a feszültséget. Rossz helyre jöttél megkérdezni, ugyanis itt a sok szuper anyu, meg a sok mártír, aki inkább elnyomja magában a valós vágyakat, és még tagadja is, mert úgy helyes.


Szvsz, szerintem a kicsi érzi rajtad a bizonytalanságot, a gyerekek nagyon fogékonyak erre a dologra! Na mega feszkót.. iszonyat átveszik, és kész a depi. Döntsd el, hogy mit akarsz, és várj, amíg érett lesz rá, 1-2 hét nem a világ! De mindenek előtt szedd ráncba magad, mert miattad is ilyen, mert átveszi tőled.


Amúgy itt rendszerint leszúrják azt, aki énidő meg miidő igényes, nem te vagy az első. De nem is kell felvenni ezeket névtelenül, anoním módon! :))

2018. júl. 22. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
83%

Az a baj, h nincs folyamatos rendszer az életében a bölcsivel kapcsolatban.

Ha minden nap menne, akkor megszokná, de mivel csak két napot megy egy héten, ezért nem is emlékszik rá egy hétvége útán, h ő bölcsis és gyakorlatilag mindig újra kell szoknia, vagyis előröl kezdődik minden alkalommal a beszoktatás, főleg h nem alszik ott, hanem az alvás idejében zargatod, ezért nyűgös.


1. Vagy vidd minden nap és hozd el ebéd után,

2. Vagy vidd minden nap és menj érte 3-ra, h játszon is a többiekkel és megszeresse,

3. vagy egyáltalán ne vidd és old meg máshogy az énidőt.

2018. júl. 22. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 A kérdező kommentje:

13-14-nek köszönöm, végülis 12-nek is: amúgy jól érzi magát, jártunk bölcsis jatszocsoportban, az is nagy kedvence volt, és itt sem volt baj, amíg ott nem aludt. Talán az a hatarmezsgye...

De épp ez az, hogy két teljes hetet mentünk minden nap, hogy megszokja, annak ellenére, hogy a terv a heti kettő. Igaz, a ket beszoktatos hét közé esett egy hét szünet, mikor zárva volt a bolcsi, talán az a baj.

A “kompromisszumot” keresem, ami meg neki is jó és már nekem is.

2018. júl. 22. 18:39
 16/26 A kérdező kommentje:

12-es, és mik voltak a jelek nálatok, hogy nem megy?

Gondolom, anyagilag annyira nem szorultatok rá, ugye?

És később az ovit hogy viselte? Biztos az a pár hónap is számít addig.

2018. júl. 22. 18:40
 17/26 anonim ***** válasza:
60%

Most szerdán volt életében először bölcsiben? A kérdésből ezt hámoztam ki. 3 nap nem elég semmire, kell egy normalis beszoktatás. Nem dobhatod a mélyvízbe. (Ha volt, ugy mas a helyzet). Nálunk 2 hétig volt beszoktatás, elején csak 1 órát volt, velem együtt, majd kettőt, majd egyet egyedül, majd ott reggelizett velem stb. Második hét közepém maradt ott aludni, ugy hogy kint ültem ha nem aludna el. Nem is aludt, másnap már sikerült. Utana kb 2 hétig reggel sírt amikor mentünk, majd ott a csoportszobába bemenve már semmi baja nem volt. Azóta örömmel megy, fut befelé, sokat beszél róla, miket csinál, van egy kis társa, akivel mindig együtt vannak. 23 hónaposan kezdte, nagyon féltem, nem akartam. Mostanra ugy megszerettük, hogy marad még egy évet, úgyis évvesztes, és mivel ez egy szuper hely, jo lesz neki itt.

Azért ne ócsárold magad, hogy bölcsibe adod, de add meg neki az időt, hogy megszokja, hisz eddig te voltál neki a világ kb 🤗 Aztán majd rájön milyen király a többiekkel játszani.

2018. júl. 22. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 A kérdező kommentje:

Nem.🙂

Ezen a héten ment, múlt héten szünet volt a bolcsiben, az előtti héten volt meg végig. Tehát ez a hét már a második volt neki, csak volt a két hét között egy hét szünet. Ezen a héten szerdán aludt ott először. Amikor korábban kimentem, semmi baja nem volt - ebedig.

Csak az alvás bejövetele...na, az nem megy neki.

2018. júl. 22. 19:26
 19/26 anonim ***** válasza:
24%

Ha úgy tapasztalod, hogy reggel semmi gond nincs vele és szeret ott lenni, de elalvásnál lesz nyűgös, akkor ott a hiba. Több oka lehet. Lehet, hogy idegen helyen, végül is idegen emberekkel (mégse nagymama) nem szeret aludni, vagy pont, hogy aludna, de te megzavarod azzal, hogy elhozod és nem tud pihenni, és már előre sír, mert tudja, hogy el fogod vinni és maga a tortúra nem hiányzik neki, hanem inkább pihenne. De lehet olyan bagatel ok, hogy nem szimpi neki az egyik dada vagy rossz helyen van az ágya és pont rá süt be a nap vagy vmi hasonló.


A dadusok mit mondtak, ők mit tapasztaltak, hogy mikor kezdi el? Hogy telik a napja, amikor beviszed? Egyből játszik, vagy hamar meg lehet vigasztalni, vagy épp ellenkezőleg. Ők vannak vele, nekik kellene jobban rálátni, hogy mi lehet a baj, és nem neked. (14-es voltam.)

2018. júl. 22. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 A kérdező kommentje:

Amíg ebéd után elhoztam, minden remekül ment, sőt, volt, hogy meglátott és szaladt vissza a játszószobaba. Ezért gondoltam, hogy nem lesz gond az ott alvassal. De lett. Első ott alvaskor 1 órával később aludt el, mint a többiek, addig maszkalt a gondozó után, a másodiknál pedig sírva ébredt, akkor hívtak, hogy menjek érte hamarabb. Harmadik nap nem aludt ott, mert délben programunk volt, de akkor már az elvalasnal teljesen kiborult.

Most a férjem vitte el, így csak 3 percig sirdogalt (küldtek SMS-t a bölcsiből), én megyek érte délben. Meglátjuk.

És köszi.🙂

2018. júl. 23. 08:46
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!