Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ti engednétek így a kislányt?

Ti engednétek így a kislányt?

Figyelt kérdés

Az egyik szomszédunkban van egy 7-8 éves (most kezdi az iskolát) kislány. Az én lányom 3,5 éves. Időnként átszokott jönni a kislány. Elszoktak játszani. Meg az én kislányom szokta emlegetni.

De! Kicsit úgy érzem rossz hatással van rá a kislány. Mindig kitalálnak valamit, aztán ugye az enyém csak megy utána mert a másik a nagyobb.

Folyton szó nélkül jön át. Volt olyan, hogy mondtam, hogy most nem jöhet át. A kislányom meg is értette, csak annyit kért, hogy a kerítésnél had játszanak. Mondtam jó. De kettőt fordultam, már át is volt a kislány. Amúgy van egy kapu a kerítésen. Van egy kisfiam is, ő 11 hós. El szokott ülni a babakocsiban és nézi a lovakat míg itatok. Elmentem elzárni a csapot, már kivette a baba kocsiból. Pedig tudja, hogy nem lenne szabad. Meg folyton a fiam baba kocsiját tologatja. Múltkor is a homokos játékba át tette bele. Pedig mondtam neki, hogy utána meg ebbe rakom a fiamat. Meg szoktam mondani, hogy bent nincs játék. Múltkor is már betoltam a babakocsit, épp a másik szomszéd odahívott a kerítéshez, ez a ház háta mögött van, így nem láttam, de mire visszamentem, nem volt 5 perc sem, már kitolta a babakocsit a kislány.

Meg az én lányomat folyton cucálja, hogy lovagoljanak. Mindig mondta neki, hogy ugye akarsz lovagolni? Aztán az enyém persze, hogy elkezd nyúzni ez miatt. Pedig már mondtam az anyjának is, hogy ha lovagolni akár, akkor beszéljünk, úgy csinálom a napom. Meg alig lehet haza zavarni. Itt volna minden nap. Meg 9 kor talán hazavánszorog. De azt is úgy, hogy már megemelem a hangom. Aztán persze az én lányom folyton sírilyenkor, mert ugye a kislány csak addig addig húzza a hazamenetelt. Meg múltkor anyum volt a gyerekeim el, be volt kapcsolva a villanypásztor, ilyenkor tudja a kislányom,hogy nem mehet oda, de a szomszéd kislány csak addig mondogatta neki, hogy megfogatta vele a be kapcsolt villanypásztort.

De az anyját se nagyon értem. Nem is érdekli kB hogy hol a gyereke. Mert mikor át is jön, nagyon meg se kérdezi az anyját. Általában én szoktam visszaküldeni h kérdezze meg át jöhet e. Meg este is 1x kiabál neki, hogy mehet haza azt ennyi. Abba bele se gondol, hogy egyedül vagyok 2 gyerekkel, mert a párom most nyáron van, hogy hetekre elmegy. Mert olyan munka van. Aztán este 10 kor fürdetek,, és két fáradt, nyűgös gyereket nem olyan egyszerű ám.

Na és a legjobb, hogy elkezdett írogatni a párommal. De olyanokat....nem is értem 45x évesen mit akar egy 26 évestől.. Az idióta párom meg még adta alá a lovat. De vele már lerendeztem. Biztos jól esett az egojának h kellhet egy idősebb nőnek. De azóta nem is találkoztam a nővel. Mert előtte átjött ő is 1x 2x.de ha nem is át, a kerítéshez odajött legalább.


Szóval. Engednétek a kislányt, vagy 1x 1x belefér? Abár most már kezdi az ovit a kislányom, akkor lehet kicsit felejti a szomszédot. Csak néha úgy érzem nincs is rá jó hatással. Amióta átjár, olyan szélsőséges a kislányom viselkedése is.



2019. aug. 11. 23:27
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Ez a kislány egy neveletlen gyerek, aki megpróbál mindrnkit kijatszani. BIZTOS, HOGY NEM ENGEDNÉM játszani az enyémmel. Milyen az a kapu a kerítésen? Ha mást nem lehet, tegyél rá egy lakatot! Ne tudjon atjönni!!!
2019. aug. 11. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Elég drasztikus a helyzet ahogy olvasom. Nem engedném hogy minden nap együtt játszanak. Max egy héten 1x nagyon maximum 2x és nem mindig nálatok. Esetleg úgy hogy játszótéren vagy parkban. Én beszélnék az anyjával és megosztanam a problémámat!
2019. aug. 12. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim válasza:
36%

Olyan a kislány, amilyen, gyerek. Te viszont felnőtt vagy, 2 pici anyukája. Mégsem tudod őket "megvédeni"

Csak vannak a szomszéd lánynak szülei, akikkel lehet beszélni. Biztos meg lehet oldani, hogy ne tudjon átmenni hozzátok. A babakocsira, a kisfiadra meg egyszerűen csak oda kell figyelni. Ezt a szomszéd lánya nélkül is érdemes :)

2019. aug. 12. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Ez nagyon egyszeru

Sajnalom, ne haragudj de most nem erunk ra, majd legkozelebb atjossz. Ennyi

Nehogy mar egy 7 eves iranyitson.

Ha ujra atjon akkor vidd haza, hogy most nem alkalmas.

2019. aug. 12. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Tegyél a kapura lakatot. Ha át akar menni egyszerűen megmondom, hogy nem. Mi ebben a nehéz?

Nálunk volt hasonló. A lányom 6 volt a szomszéd lány úgy 10-12.

Folyton át akart jönni. Megmondtam neki, hogy nem egy korosztály, menjen az osztálytársaihoz. Én nem beszéltem az anyjával, mivel sz@rt rá mikor hol van a gyerek. Ja és az én gyerekemnek is Megmondtam, hogy rossz hatással van rá, ezért nem jöhet át.

Mondd el a gyerekednek, hogy azért nem jöhet át mert butaságokat csinál, nem fogad szót.

Ezt tök egyszerűen meg lehet oldani, csak te rugózol rajta.

Kapura lakat, a kislánynak egy egyszerű nem és kész.

2019. aug. 12. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Itt az a baj, hogy hiába mondja a kerdező, a kiscsaj akkor is átjön, tojik a kerdező fejére! Na most nalam már ezzel kihúzná a gyufát.... mondom, ne tudjon átjönni a kapun! Ha pedig mégis, akkor en direkt megmondanam neki, hogy "azt mondtam, most ne gyere át, de te megis átjöttél, ezért most bemegyünk, menj haza, szia". Ha már az anyja nem tanította meg neki, hogy a tetteinek következménye van, mutasd meg neki te! Átjöttél? Márpedig akkor sem játszol vele! Biztos nem marad egyedül a kertben!
2019. aug. 12. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Mikor úgy volt, hogy csak a kerítésnél játszanak, és átjött, utána haza küldtem.
2019. aug. 12. 07:53
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek az előttem szólókkal, be kell tartania a szabályokat, amiket te állítasz fel. A szomorú az egészben, h valószínűleg azért jön át játszani, mert jól érzi magát, gondolom, ha olyan sokat volt nálad, még enni-inni is kapott. Otthon megkapja ezeket? Ha enni kap is, szerintem a szeretetet nem kapja meg. Nem figyelnek rá, egyedül hagyják. Én gondolom, szeptembertöl jobb lesz neki is. De addig is, ha érzel magadban ennyi lelkierőt, beszélj az anyjával, apjával. Hogy igenis elhanyagolják. Ez kemény dió, és nem is vagy rá köteles. Számodra az elsődleges a saját családod testi-lelki biztonsága.
2019. aug. 12. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Zárd be a kaput, nem tud bejönni. Nem te vagy a felnőtt? Csinálj is úgy!

Édesem, nem jöhetsz át, mert nem tudtok rendesen játszani, viselkedni, szót fogadni ha itt vagy. Majd ha Esztikém* és Józsikám* kicsit nagyobb lesz, és ők szeretnének veled játszani, akkor megbeszéljük, hogy mikor jöhetsz át 1-2 órácskára, amikor én is ráérek és nem az állatokkal/házzal/kiscsacsi izéjével kell közben foglalkoznom.


A sajátoddal meg beszéld meg a dolgot, elég nagy már, hogy megértse, nem jöhet át a szomszéd, ne is hívja. Ellenben ha így van, akkor adj neki feladatot, játssz vele, foglald le, hogy nem unatkozzon és ne sóvárogjon társaság után (mondjuk mindjárt itt a szeptember, akkor az oviban ez adott lesz)

2019. aug. 12. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Lehet nem ide vágó téma, de engem rendkívül felbosszantana, ha a lány anyja meg a páromnak is írogat, bezzeg a lányára tojik....

A párod ehhez mit szol? Vagy mivel magyarázza ezt? Tényleg rád van terhelve a kislány...

Hatarozottan elhatarokodnek a kislánytol, egyik hozzaszolo más körű gyerekekre írta, hogy nem egy korosztaly. Hát ők sem.

Nem tudtok mindennap valamilyen programokra elmenni? Nem vagytok otthon, egyszer csak megunja..

2019. aug. 12. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!