A nok miert mennek bele onkent ebbe a helyzetbe?

Minden kapcsolatban vannak nehézségek, hol nagyobbak, hol kisebbek. Amelyiket a baba érkezése tönkreteszi, az amúgy is széthullott volna idővel.

Én nem érzem azt, hogy bármit is feláldoztam volna a gyermekem születésével. Sőt, inkább úgy érzem, egy sokkal értékesebb dolgot kaptam, mint a karrier, a hobbik.

A testem amúgy se volt egy topmodellé, és egyáltalán nem ment tönkre, nincs feláldozva, csak kell neki egy kis idő, amíg regenerálódik. Sőt, én nem az a típus vagyok, aki rinyál a csíkok miatt, hiszen ezek is csak azt mutatják, hogy ott hordtam a gyermekemet hónapokig.

Az alárendeltség, meg kiszolgáltatottság szerintem no comment... Ha valaki úgy gondolja, hogy amiatt nem egyenértékű a társával, mert nem dolgozik egy ideig, hanem gondoskodik a közös gyermekükről, és megteremti a boldog otthont és boldog gyerekkort, mert megteheti, az inkább ne is vállaljon gyereket...

Sose éreztem, hogy kevesebbet érnék vagy alsóbbrendű lennék azért, mert itthon vagyok most egy pár évet. Ez egy soha vissza nem térő időszak. A gyerekem egyszer ilyen pici, akinek ennyire szüksége van rám. Dolgozni lehet még sok-sok évig, és ha most nem lennék itt vele, bánnám utólag, hogy nem használtam ki minden percet. De azt sose fogom bánni, hogy nem tettem bölcsibe a gyereket, hogy dolgozzak.

Egyébként meg ha rendes munkából megy valaki szülni, a csed/gyed ugyanúgy pénz, és nem egy fizetésből tartja el apa a családot...

Ez az egész, amit leírsz, egyáltalán nem törvényszerű. Így akkor jár egy nő, ha elhiszi ezt a 21. századi civilizációs hisztit, hogy a gyereknevelés abból áll, hogy egész nap a gyerek sarkában vagy, a seggét nyalod és rémüldözöl mindenen, meg drámát csinálsz egy olyan döntési helyzetből is, hogy most adj-e rá egy második zoknit is, vagy ne, és közben zabálsz, mert semmi más örömöd nincs az életben. Így persze, hogy semmi idő nem jut semmi másra, meg még el is hízik az ember. Ráadásul nagyanyáink előszeretettel kommandíroznak ebbe az irányba, mert ha kiderülne, hogy jókedvűen, lazán is lehet gyereket nevelni, akkor esetleg felmerülne, hogy ők is csinálhatták volna így. Az nem lehet! A gyereknevelésnek muszáj atomszívásnak lennie, mert nekik az volt!

Szóval az a véleményem, hogy ha az ember felülemelkedik a lengő mutatóujjak erdején meg az összes hülyeségen, és képes csak a gyerekre figyelni, akkor ki fog derülni, hogy egy csomó dolog magától is működik. Igenis el lehet menni barátnőkkel vagy férjjel, lehet bébiszittert hívni, és nem lesz a gyerek egy életre nyomorult. Edzeni is el lehet menni, és le lehet sz*rni, hogy ki motyogja az orra alatt, hogy minek szül az ilyen. Hát hadd mondja, ha neki attól jobb, laposföldhívők is vannak elvégre, elfér a hülyeség, attól még nem kell vele foglalkozni. Nem kell bezárkózni, begubózni, nem kell őrületes feneket keríteni minden apróságnak, mert abba tényleg bele lehet bolondulni.

Ami pedig azt illeti, hogy 2.5-3 évig az ember kiszolgáltatott lesz a férjének: ez nagyon nem így van, már rég tudjuk, hogy hiába szent tehén a 3 éves gyes (amelyik kormány megszüntetné, az megnézhetné magát a következő választáson), annyira semmi értelme, egy hároméves már kínlódik otthon az anyjával, aki meg azon kínlódik, hogy unatkozik és túlterhelt egyszerre. Bölcsibe vagy csanába is lehet adni, meg HO-ban is lehet dolgozni. Egy csomó nő csinálja ezt, itt a gyk-n is szét lehet nézni. Sőt, apuka is mehet gyesre, óh, borzalom! Le fognak esni tőle a tökei! (ja, nem.) Ezen felül pedig ha valaki nem is akar dolgozni a gyerek 3 éves koráig vagy tovább, hát érdemes úgy belevágni, hogy van neki tartaléka, illetve a kedves férje nem a saját különbejáratú pénzeként tekint a nő otthonléte alatt megkeresett pénzére, és pl fizeti a nő nyugdíjbiztosítását is ez idő alatt, képez a nőnek is tartalékot, stb. Ha erre nem képes, akkor nem nőtt még fel, ennyi. Éretten érdemes ebbe belemenni, és akkor nincsenek ezek a dolgok, amiket leírsz.

Emellett persze senki nem mondja, hogy a gyerekezés csupa boldog idill, néha bizony nehéz, de mi nem az?? Az is az érettséghez tartozik, hogy nem illúziókkal vágunk bele a dolgokba, hanem mindent alaposan végiggondolva, racionális döntéseket hozva, persze úgy, hogy a biztonságos érzelmi alap megvan hozzá.

Nem mindenkinek az a célja az életben, hogy csak élvezze. És a gyerek sokaknak olyasmi, amiért megéri áldozatot hozni. Ha úgy tetszik, jobban érthető, ez is lehet egy karrier. Ahogy egy festő fennmarad éjszaka, hogy kész legyen a nagy mű, pedig utána lehet, hogy senkinek sem fog tetszeni és csak remélheti, hogy halála után majd elismerik. Vagy más elmegy önkéntesnek egy olyan helyre, ahol ezerféle halálos izét elkaphat. Vannak ilyen "értelmetlen" dolgok az életben, amikor az embert valami más hajtja. Az anyai ösztön is ilyesmi, amit ha valaki nem érez át, bolondságnak gondol. A célja pedig az, hogy ennyire közelről szerethess valakit, hogy kipróbáld, megismerd magad ebben a szerepben is. Aztán persze van, aki útközben jön rá, hogy valami olyan ideálba képzelte magát bele, ami nem létezik. És persze sok a kockázata. De jó esetben addigra már felnő hozzá és megszerette a gyerekét. És hát sok olyan is van, ahol nem tervezett volt az első, de rájön, hogy igazából ez a neki való életforma, itt kapja meg azt az érzelmi közeget.

Szerintem igazán sokat biztos azok tudnának mesélni neked, akik pont abba betegednek bele, hogy nem tudják ezt a "funkciójukat" megélni. Mert el lehet nyomni mindenféle okos szöveggel, de azért biológialag egy nő erre (_is_) való és az élet célja a szaporodás is, a társadalom egysége a család... stb, stb :)