Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Inkább kisebb (1-3 év) vagy...

Inkább kisebb (1-3 év) vagy nagyobb (4-6 év) korkülönbséggel vállalnátok testvért?

Figyelt kérdés

Arra is kiváncsi vagyok akinek már több gyereke van, de arra is aki még csak tervezi de tudja hogy hogy szeretné majd, ha összejön.

Annyi véleményt hallok, persze tudom mindenki ahhoz alkalmazkodik, amit az élet hoz, de mégis. Egyre több ismerősön van 2-3 pici gyerekkel, akik megbánták a kis korkülönbséget és nem ajánlják. Annak idején anyukámnak hárman születtünk 5,5 éven belül, de van “durvább” is. ‘Régen’ és most. Vagy szerintetek ez inkább a szülőn múlik? Mennyi a türelme, vagy milyen habitusu az első baba?

Nekünk 1,5 éves a kisfiunk, korábban úgy terveztem, hogy ennyi idős korában akár már gondolkozhatnank a testvéren, de most úgy érzem abszolút nem állunk rá készen, és tualjdonképpen még vele se mindig bírunk el😅

Az egyik félállásomba már visszamentem dolgozni pár hónapja (igaz nem az a klasszikus minden nap dolgozunk egy heten munka) de úgy érzem ha teljesen visszamegyek a másik helyre is, akkor már annyira magával ragad majd a munka (szellemi és alkotó jellegű) hogy nem akarok majd újra eljönni, legfeljebb jópár év múlva.

Most vagyok 31 éves. Nekem úgy 36 éves koromig férne bele a szülés, mert később félnék a baba egészsege és a komplikációk miatt is.


2019. nov. 15. 11:49
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
72%
Ugyan nekunk meg nincs gyermekunk, de jovore már szeretnénk. 29 es 36 evesek vagyunk. Egyenlore 2 gyermeket tervezunk, a korunk miatt meg a munkaba valo visszaallas miatt is egyenlore kis korkulonbseggel, de persze sok mulik majd azon, hogy birunk egy gyerekkel. tesomek pl. 4 gyereket akartak, aztan az elso utana azt mondtak, hogy ennyi eleg is.
2019. nov. 15. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
35%

Januárban lesz 2 éves a lányunk, 4 hónapja próbálkozunk a tesóval. Én úgy vagyok vele, hogy igen nehéz lesz egy újszülöttel meg egy dackorszakos 3 évessel, de 5-6 év múlva, mikor már a gyerek is önellátó, énis végre visszatérek a régi kerékvágásba, nem lesz erőm újra előlről kezdeni az egészet és el vágni magam újra a munka világától.


Kisebb korkülönbséget meg azért nem akartam, mert tudom, hogy nem bírnék úgy 2 gyerekkel, hogy 0- 24 itt van mindkettő. Ez így tökéletes nekünk. Mire megszületik a kicsi, a nagy már ovis lesz, és még sincs akkora nyomás, mintha mindkettő mindig itthon lenne.


Egyébként 2 gyereket tervezünk, többet nem.

2019. nov. 15. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
0%

Nagyobb korkülönbség párti vagyok. 5 év 9 hó van a 2 gyerek közt, és igy tökéletes. A nagy megérett ra, szeret a kicsivel foglalkozni. Nem féltékenykedik a kicsire, igazi jó tesó. Én visszamehettem dolgozni, ami jól esett és könnyebben vágtam bele újra a babázásba. Több gyermeket nem is tervezünk épp emiatt, mert nagyobb korkülönbség pártiak vagyunk, és addigra 37 lennék, akkor meg már nincs az a pénz, hogy terhes legyek.

Nem lettem volna képes sorozatba potyogtatni a babákat, a nagy amúgy is eleven gyerek a mai napig, jó ez így.

2019. nov. 15. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Januárban születik a kislányom. A tesót kis korkülönbséggel tervezzük (1-2 év) akármennyire is nehéz. Persze az egy dolog, hogy mi így tervezzük, mert az elsőre is sokat vártunk :)
2019. nov. 15. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Kis korkülönbséggel. 1,5-2 év volt betervezve.

Most már a 10-zel is kiegyeznék...

2019. nov. 15. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Max 2 év különbséggel szeretnénk.

A férjem és én is a kistesók voltunk 4 év korkülönbséggel. Ez már sok. Mindig a kicsi és buta vagy, nincs közös baráti társaság. A nagynak az már nem érdekes ami a kicsinek, de a kicsi nem tud még a nagy játékaival játszani. Biztos, hogy nem lesz könnyű, de majd csak túl leszünk az első pár éven.

2019. nov. 15. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Mi kis korkülönbséggel szeretnénk. Köztem és tesóm között másfél év van, mi nagyon jó tesók vagyunk a mai napig. Párom és nővére között 12 év van, szinte ő nevelte fel, jó a viszonyuk, de nem testvéri. Most 9 hónapos a lányom, karácsonytól elkezdünk újra próbálkozni, reméljük a tesó is elsőre sikerül. Meg én inkább most esek ki a munkából egyszerre, nekem így könnyebbnek tűnik, mint hogy terhesen megint dolgozzak.
2019. nov. 15. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Mi kis korkülönbséget terveztünk, amikor 2 éves lett a nagy, be is vágtunk. Aztán 4 elmúlt, mire megszülettek a tesók, viszont akkor meg egyszerre 2. Ember tervez...

Így most már könnyebb, hogy a nagy már nem pici.

2019. nov. 15. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
13 hónap, 22 hónap, 15 hónap van a 4 gyerek között, ha nem működött volna az első kettőnél, nem folytatjuk így. Imádom, hogy hasonló az érdeklődési körük, hogy hamar összenőttek, hogy milyen jól elvannak együtt. 😊 Nem csinálnám másként.
2019. nov. 15. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Én pont a kettő között, a 3-4 évet tartom ideálisnak, amikor még együtt tudnak kicsiként is játszani, de már a nem kell kettőt pelenkázni, emelgetni, a nagy nem fut el az utcán, túl van a dackorszak nehezén és elég neki max. két rend ruha egy napra nyaraláskor :)
2019. nov. 15. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!