Jobban szeretem a lányomat, mit tegyek ezzel a helyzettel?
Azt tudni kell, hogy a fiam mindigis nehéz természet volt. A terhességem is problémás volt, pokoli volt a szülés, utána a szoptatással szenvedtünk hónapokat. Közben jött a hasfájás, a nemalvás, az, hogy sehová nem tudtunk vele menni (vörös-lila fejjel ordított a babakocsiban, az autóban, az összes hordozóban 10 perc után, lehetetlenség volt vele kimozdulni). Míg a párom elszabadulhatott itthonról, én nem tudtam, mert egyszerűen nem volt ember, akinél megnyugodott volna. Hiába volt itt anyukám már az első itthon töltött napunktól napi szinten, nála sem. Az apjánál sem. Csak én én én. Ha kikerültem a látóköréből, mert mondjuk enni szerettem volna, vagy mosdóba menni, üvöltött. Nyugtattak, hogy majd ha fél éves lesz elmúlik, vagy majd ha beindul a mozgásfejlődés, vagy majd ha elindul. De nem, ez csak rosszabb lett. 2,5 évesen még 3-4x ébredt éjszakánként, a hisztik, sírások mellé jött az, hogy akaratos nagyon. Bánt, harap, karmol, ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné. Bármit kérek, az vagy "nem hallja meg", vagy direkt az ellenkezőjét teszi. És már látom a tekintetén, mikor sunyi, olyankor legszívesebben bevágnám a szobájába... És ez a baj, hogy próbáltunk már mindent. Voltunk jutalmazó kedves szülők, akik mindent öleléssel, kedves elmagyarázással próbáltak helyrehozni. Szigorúak is voltunk, akik játékelvétellel, kisszékre ültetéssel, szobába küldéssel, program megvonással büntettek, de ugyanúgy folytatta. 5 éves, de már sokszor csak ráhagyok mindent.
A lányunk 7 hónapos, és vele már most azt érzem, hogy sokkal könnyebb minden. Nem szenvedtem a terhesség alatt, a császárból is extra hamar felépültem. 3 hetesen már 7 órát aludt egybefüggően, és azóta is ha lesszük este, alszik reggelig. Tudok vele menni tényleg bárhová, legyen szó étteremről, kávézóról, vagy hosszabb autóútról, legutóbb még fodrászhoz is jött velem. Edzeni is mindig viszem, ha délelőtt megyek. Annyira szeretek vele lenni, nem érzem tehernek. Egy kis mosolybomba, nagyon ritkán van úgy, hogy sírna, vagy dünnyögne. Jókedvűen ébred mindig, a fiamnál minden ébredés katasztrófa volt, mert ha nem voltam ott éppen, mikor kinyitotta a szemét, akkor 20 perc sírás következett... Ráadásul olyan "csajos" kislány, mindenkit levesz a lábáról. Sokszor érzem azt, mikor jön a délután, és megyünk a tesóért az oviba, hogy "úristen legyen már holnap reggel", meg amikor bemegyünk és jön oda, akkoris várom, hogy na mikor jön az első hisztihullám. Magamon is érzem, hogy sokkal feszültebb vagyok, nem olyan, amikor csak a picivel vagyunk együtt. Így nem élhetünk, ez nyilvánvaló. De fogalmam sincs, hogy oldhatnám meg ezt...
válasza:
válasza: válasza:Azt nem tudom, hogy mit csinálj. Gondolom a fiad az első perctől érezte rajtad ezeket amiket leírsz és ezért ahogy nő és egyre cselekvőképesebb kinyilatkozik nála az az ellenszenv és stressz ami irányában van benned. Esetleg menjetek el nevelési tanácsadóhoz vagy gyerekpiszichológushoz.
Youtubeon a Pixyre nevű anyukától sok tippet elleshetsz, rajta egyértelműen látszik, hogy a kislánya a kedvenc, a kisfia pedig a problémás gyerek akivel úgy van mint te a te fiaddal. Ő úgy oldotta meg ahogy látom, hogy leszarja a fiúgyereket és nem foglalkozik vele semmilyen szinten illetve ha csak teheti elpaterolja otthonról pl oviba amikor nem is óvodaköteles se nem szobatiszta. Vagyis ne, inkább ne less el tőle semmit mert ennek nevelési csődnek az eredménye lesz egy bajkeverő kamaszfiú és egy fejetekre nőtt, beképzelt kislány...
válasza:Most a "minek szültél", "miért szültél még egyet" és hasonló kérdéseket szerintem hagyjuk. Ettől előrébb nem leszünk, a gyerekek meg már itt vannak.
Én nem akarom lesz__rni, de sokszor úgy érzem jobb ez, mintha idegbetegen kiabálnék vele, vagy zavarnám a szobájába folyton. Mert pl ma is odaadtam a reggeli kakaóját, elkezdtem a picit átpelusozni, öltöztetni. Odajött, hogy nem kell neki, ő hideget akar, "hűtsem ki". Mondtam, hogy várjon 10 percet. Erre elkezdett rúgdosni és ütni, hogy de neki most kell. Utána dobálta a babaruhákat, pelenkákat, meg közölte hogy "ő ezt a sz_rt nem issza meg, nem kell", és erre montam, hogy jó akkor nem kap semmilyet, mire a válasz az volt, hogy kiborította az egészet a hófehér szőnyegre... Elhiszem, hogy valaki erre is csak mosolyogna, de nekem nem megy. Napi szinten vannak ilyenek, és nem a pici miatt, mert már a terhességem előtt is így viselkedett.
Ha mégis elszakad a cérna, és erélyesebben fellépek, akkor azonnal megy a zokogás, meg a hiszti, amivel csak jobban felidegesít.
válasza: válasza:Borzasztó olvasni a soraidat. Egy anya nem tesz különbséget a gyerekei közt habitus alapján.
A fiad olyan, a lányod ilyen. Nem szeretheted jobban emiatt a lanyodat. Gusztustalan. Mar ne is haragudj.
A nagyfiammal en is megjartam rengeteg mélységet, de pszichológushoz jar, logopedushoz, kutyaterápiara es úszni. Lassan 7 és kezd alakulni. Tényleg nehez gyerek, lassan indult a beszéde, akaratos, makacs, tulporog. Figyelemzavaros és beilleszkedesi nehezsegekkel küzdött. Hisztis volt, sírós, hasfájos, fogzáskor ezerszer kelt. Folyton a seggemben volt, és egyedül oldottam meg, mert az apja annyit dolgozott.
Mellette a kicsi tenyleg igazi jó gyerek, mosolyog, nyugis, csendes, elvan.
De egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy emiatt jobban szeretem a kicsit, mint a nagyot. Pedig a naggyal álomterhessegem volt, a kicsivel rémálom.
Számomra borzasztó az, hogy te azt várod, mikor vihesd vissza az oviba reggel. Ez nem normális felnőtt felelős anya hozzáállás. Szerinted a fiad ezt nem érzi? Nagyon jól leveszik, hogy terhet látnak bennünk.
Azt javaslom, hogy vidd nevelési tamácsadóba, magadnak pedig sürgősen keress egy pszichológust, aki kihoz ebből, különben beleszarik majd a fejedbe pár év múlva és meg fogod érdemelni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!