Aki agresszív szülő volt (kiabált sokat esetleg meg is ütötte a gyermekét) hogy tudott megváltozni? Nem ütném meg soha

Én csak egy-két alkalommal ütöttem meg a gyerekem, de kiabálni rendszeresen kiabáltam vele egészen kicsi korától. Egyedül neveltem születése óta, sokszor elszakadt a cérna. Aztán elsős volt, amikor megismertem az én szelíd férjemet. Nem egyik pillanatról a másikra változtam meg, ez egy évekig tartó folyamat, és még ma, hosszú évekkel később is formálódom. De onnantól az ő szemével látva gáznak és taszitónak kezdtem érzeni a saját dühöngésem. Nem éreztem többé megengedhetőnek, hogy kiakadjak.

Engem azelőtt mindenki bántott hol verbálisan, hol fizikailag, az apám, szinte az összes pasim, a gyerekem apja is. A férjemmel tapasztaltam meg igazán, hogy ennek nem kell így lennie. Hogy ez nem valami, ami tulajdonképpen természetes, hiszen minden embernek vannak indulatai, hanem egy nem normális dolog, ami egyáltalan nem fér bele a feltétel nélküli bizalomba, szeretetbe, megbecsülésbe. Nem olaszos dolog nagy hangon veszekedni, akár a gyerekkel is, hanem erőszakos és bunkó. Úgy érzem, jobb emberré tett, és hálás vagyok neki érte. A masodik és harmadik gyerekemmel sokkal normálisabban bántam már. Az elsővel még küzdök, mert azért nyomot hagyott benne a kiskora. Jelenleg ő a legagresszívabb a családban, de ő is alakul.