Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ki hogy tud ennyi mindenben...

Ki hogy tud ennyi mindenben helyt állni?

Figyelt kérdés

Tudom, sokat segít ha az embernek van segítsége, támasza.

Itt most olyanoktól kérdeznék akik egyedül vannak a gyerekekkel.

2 gyerekem van. Párom sokat dolgozik. Így én vagyok velük egyedül.

Így nagyon nehéz mindenben helyt állni.

Egyszerűen elvesztem már mint anya, mint nő. Saját magamat is elvesztettem. Egyszerűen nem tudok önmagam lenni. Nem tudom azt se csinálni amit szeretnék. És ott van a háztartás is.

Egyszerűen azt érzem, hogy belefáradtam az egészbe.

Ki hogy csinálja, hogy osztja be az idejét, hogy mindenre jusson?


Délelőtt a nagyobbik oviban van. A kisebbik alszik. Addig igyekszem mindent megcsinálni itthon. És még így is marad ez az délutánra. Meg ha délelőtt nem csinálnék semmit. Úgy értve, hogy mondjuk csak magammal foglalkoznék. Akkor meg délutánra maradna minden. Így akkor végképp nem maradna a gyerekekre idő.

Este meg már kb örülök ha élek. Nem hogy mondjuk olvassak, vagy varrjak vagy valami.

Meg szerintem az is benne van már, hogy 5. Éve annyi áldozatot hoztam már. És annyi mindent megvontam magamtól.

Tudom ezzel jár a gyerek. Meg ők az elsők mindig.

Csak már kb bediliztem már ebbe az egészbe. És próbálok kitörni, de annyira nehéz.

Ki hogy csinálja?

Vagy van napirendetek? Én már többször írtam, de valahogy sose az alapján telik el a nap.

Vagy heti rend? H melyik nap mit, kivel?



2021. jan. 14. 11:24
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is két gyerekem van a nagy iskolás a kicsi 4 hónapos. Hát nepirendünk az nagyon nincs. Max annyi, hogy általában reggel fél hétkor kelünk az iskola miatt. Apa elviszi a suliba a nagyot a kicsi alszik 10-ig. Addig úgy ahogy a házimunka felével megvagyok. Ha felkel szórakoztatni kell mert hiszti lesz és borul minden. Általában a konyhában a ringatószékben van mellettem egy darabig, persze negyed óra és hiszti van. Amikor alszik akkor csinálok mindent. Ha mélyen alszik persze. Ha nem mindenre felébred. Akkor főzök, persze valami gyorsat. Néha amikor heti egyszer hideg kaja van úgy örülök neki, mintha gyertem volna a lottón. Elmegyünk a tesóért egykor, ha szerencsém van elalszik a kocsiban ha nincs üvölt mert utálja a hordozót. Ha a nagy itthon van kicsit lefoglalja megint. Hát magamra nagyon nincs időm persze csak akkor, ha a párom hazajön a munkából. Az idejét sem tudom mikor voltam olyan "luxushelyen", mint a fodrász vagy műkörmös. Nem egyszerű ez. Nem igazán tudok napirendet felállítani. Ha nagyobb lesz meg rosszabb,ert akkor szemelőtt kell, hogy legyen. Nekem is két éves kora után volt könnyebb az első gyerekkel. Addig kitartás.
2021. jan. 14. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Azt hozzáteszem, hogy éjszaka sem alszik jól, pont a növekedési ugrás közepén vagyunk, szóval félkómásan vagyok egész nap. Ilyen az anyaság. 🙂
2021. jan. 14. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
96%

"Párom sokat dolgozik. Így én vagyok velük egyedül."


Na már itt el vannak csúszva a dolgok. Te dolgozol sokat, mivel neked nincs szabadnapod, te nem kortyolgatod addig a kávét, amíg jól esik, te kell 24/7 helyt állj, míg párodnak gondolom vmikor véget ér a munkája, illetve van szabadnapja, hétvégéje is. Na itt kezdődik minden: ő az édesapja a gyerekeknek és bármennyit dolgozik is, ki kell vennie a részét a gyereknevelésből. Ez a saját érdeke is, ha nem akar egy elnyűtt, elhízott, karikás szemű, mindig rossz kedvű feleséget (bocsi, nem tudom mik jellemzőek rád, meg azt te tudod - ti tudjátok - mire van igényed). Igenis sürgősen le kell ültetni és megbeszélni vele, hogy mely napokon gondolja átvenni mondjuk másfél órára a tennivalókat, amit te szabadon felhasználhatsz, ha tetszik edzeni mész, vagy kozmetikushoz, de szigorúan el kell otthonról menni, mert onnantól kezdve, hogy otthon vagy, és látod a sok tennivalót, úgyis arra fog végül elmenni az idő, nem saját magadra. Plusz vannak ilyen szerencsétlen férfiak is (már bocsánat, nem biztos, hogy a te férjed is ilyen), akik szeretik mozgássérültnek, értelmi fogyatékosnak beállítani magukat, és állnak tátott szájjal, néznek ki az okosból, hogy ők nem tudják melyik fiókban van a gyerek bugyija (addig már nem jut el, hogy kihúzza egyesével azt a 4 fiókot mondjuk és megnézze) és persze rögtön anya, anya segíts. Tehát az a lényeg, hogy kell lennie hetente legalább 2x, de inkább 3x olyan másfél órának, ami csak és kizárólag a tiéd, senki nem csüng rajtad és tudsz egy picit lazítani.


Igen, a gyerek áldozatokkal jár, de ez nem csak a nő részéről van így. Nem azért teremtettünk , hogy mi mindig mindent feláldozzunk mindenkiért, a gyerekvállalás közös döntés, a férfinek ugyanúgy felelőssége van a dologban. Ha annyit dolgozik, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem opció alkalmanként a bébiszitter, más különben mi a túrót csinál egész nap, ha végül annyit nem visz haza, amiből futja hetente, kéthetente 1-2 órára valakire (erre kb egyetemista lány is bőven alkalmas, néhány ezer forintról beszélgetünk), ami szintén mehet én időre, vagy együtt a férjeddel valamilyen programra, amit a gyerekek előtt is rendszeresen csináltatok. Ugyanígy írhatnám a bejárónőt, ha 2 hetente valaki megcsinálja a takarítás zömét, neked mindjárt jóval kevesebb dolgod van, addig meg kiviszed a gyerekeket a szabad levegőre, ami neked is jó.


Kicsit érzékeny vagyok erre a témára, mert van a mi baráti társaságunkban olyan pár, ahol örökösen azt hallani, hogy "apa fáradt, mert apa sokat dolgozik". Ugyan én most jelenleg nem dolgozom, mert mindenórás terhes vagyok, de én is ledolgoztam, amennyit csak letudtam, terhesen is megvolt akár a napi 11 óra, mégsem vártam el a környezetemtől, hogy lábujjhegyen suttogjon, amikor én otthon vagyok, mert azt gondolom, hogy akinek tisztességes munkahelye van, amit rendesen csinál, az mind elmondhatja magáról, hogy fáradt, mégis vannak otthon kötelezettségek, még gyerek nélkül is, amit érdekes módon elvégez az ember, még ha pont 11 óra munka után esik is haza terhesen. Úgyhogy engem nem nagyon lehet beetetni ezzel a "de fáradt vagyok" dumával, nyilván van az a nap, amikor tényleg és látszik is másikon, de rendszeresen, úgy hogy cserébe a másik folyamatosan csak hozza az áldozatokat, na olyan nincs. Akkor tessék munkahelyet váltani, ha annyira elfárad benne, pláne ha amúgy sem keres annyit, hogy mondjuk néha napján egy kis segítségre teljen.

2021. jan. 14. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
98%

"Párom sokat dolgozik."


Meg te is. Részletesen le is írtad, hogy mennyire sokat. Szóval ez nem kifogás a párod részéről. A gyerekek nem csak a tieid, hanem az övéi is. El kellene már felejteni ezt a középkori felfogást, hogy a gyerekekkel csak a nő dolga foglalkozni.

2021. jan. 14. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Hat engem pl nem érdekel, ha nincs el mosogatva. Vagy tegnap óta a lavorban a száraz ruha. Majd ha lesz kedvem meg eljutok odáig elteszem 🤷🏼‍♀️ Minden egyszerre nem megy.
2021. jan. 14. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

Én a háztartást nagyon félvállról veszem, nem zavar a mosogatni való, és a kupi sem, nem érdekel hogy két napja van a szárítón a ruha... Mindig takarítok de a kupi nem érdekel. Én nem vagyok hajlandó ebbe beleőrülni, a férjem nagyon jó apa de baromi keveset van itthon. Nekem fontosabb a gyerekkel töltött idő, mint hogy mindig minden rendben legyen. És a saját mentális egészségem is fontos. Nem akarok mindenben maximálisan teljesíteni. Mikor a férjem itthon van akkor ő van a gyerekkel én meg behozom a lemaradást. Énidőm nekem se nagyon van, de időnként elmennek rokonokhoz nélkülem.


De ugye nem vagyunk egyformák sok nőnek nagyon fontos a rendezett otthon. Nekem nem. Mindenkinek azt kell megtalálni hogy mi az amiből engedni tud.

Illetve én ezért nem szeretnék második gyereket sem, mert nem szeretnék megszakadni egyedül a teendők alatt.

2021. jan. 14. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
70%
Hm nekem a napirend segít. A nagyobbik most kezdte az ovit 3 éves a középső 14 hónapos és lesz két hónapon belül még egy manó. Én a gyerekeket úgy neveltem /nevelem , hogy mindennek meg van az ideje. Pl reggel 7korul kelnek aztan tej/öltözés reggeli- aztán játszunk 10 ig. Ez közös így aktívan együtt töltjük az időt hol az udvaron hol itthon festünk rajzolunk ami éppen tetszik. Utána jön az elpakolás /porszívózás mosás mosogatás/ igazából ez is közös részt vesznek benne. Utána főzök délre kész az ebéd addig önálló elfoglaltságuk van magukba játszanak, vagy mesét néznek vagy amit szeretnének az rájuk van bízva. Ha kész ebéd ebédelnek utána mennek aludni/ mesét olvasunk aztán csendes pihenő van ha épp a nagyobb nem alszik akkor is ágyban van/ ez tart fél2-2 én addig pihenek kávézok /olvasok/sorozatozok ami jól esik de fekszek általában néha alszok:D ha vége az alvásnak és mindenki felkelt eszünk játszunk elmegyünk udvarra /sétálunk motorozunk ez 3 fokban is érvényes mindennapos program. Utána feljövünk megint önálló játék/ vacsit készítek közben ha kell még mosok vagy gyorsan fürdőt /wct takarítok ami már 15 perc :D ennyi eszünk játszunk fürdünk meseolvasás és alvás tejjel. Ha a nagyobb oviban van akkor lazább vagyok a kicsivel flangálunk egy csomószor ide oda csekket befizetni / bevásárolunk / ügyeket intézünk közben kávézok ő pogácsázik elvagyunk. Meg van hogy az ebédet este megfőzöm és akkor másnap pikkpakk összerántom a lakást aztàn megyünk vilàggá:D nem szórakozok ezzel ha ruhákat akarok venni jön velem :D ha mindkettő huzamosan itthon van akkor nehéz mert nem tudok annyira mozogni fizikailag nagyon megterhel már a pocakom miatt. De amég nem volt pocakom vittem mindkettőt a boltba is postara is stb nem csináltam belőle ügyet. A férjem most , hogy nagy a pocakom és közeledik a szülés igyekszik segíteni amit tud pl elviszi oviba a nagyobbat vagy elmegy a boltba vagy megpróbál szabad lenni amég orvoshoz megyek így megoldjuk. Csak nagyon nagy teher van rajta is hiszen o hozza a penzt o intezi a koltozesunket kozben probalunk epitkezni stb neki ott kell most helytallni egyedul sajnos. Igy nekem is itthon egyedul , de igsekszik mindkettonk reszt venni a masik dolgaba amennyire csak lehet. Épp költözünk is úgyhogy rengeteg dolgunk van amúgy is , hogy időben ki tudjunk pakolni és minden a helyén legyen mire jön a legkisebb. Este ha a ferjem hazer idoben atveszi a furdetest meg mindent a gyerekekkel , de ez attol fugg hogy hazaer e. Mindenki 100kmre lakik de igazából akkor pihenek ha meglátogatjuk anyukámat:) 3 hetente kb eljutunk egy két napra akkor pihenek :D kiélvezem :DD de csak most amugy akkor en szoktam fozni /sutni / takaritani nala ameg o csak az unokaival foglalkozik. De nem sokara ha kint lesz a baby mar konnyebb lesz fizikailag megint:) nagyon varjuk<3
2021. jan. 14. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
Ja amugy barataim nincsenek esetleg messengeren ezt a reszet rosszul viselem:( vagy ok is anyukak es messze laknak vagy nem anyukak es teljesen mas jellegu az eletuk amibe nem ferunk bele ennyi gyerekkel :(
2021. jan. 14. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Úgy hogy nem is akarok megfelelni, helyt állni mindenben.

Van tiszta ruha, tiszta tányér, nem ér derékig a kosz, de a többit magasról.

+ bevonom a gyerekeket is (5, 1,5). Együtt pakolunk, teregetünk, nem alvásidőben robotolok. Az az 1 óra egyébként se sokra elég, főleg ha le se bírom tenni, mint most.

2021. jan. 14. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
Uristen 7-es. Hat en majdnem felvágtam az ereimet, amíg elolvastam egy napodat. Ha ez minden nap tényleg így megy akar börtönbe is vonulhatnál. En tuti nem tudnék így élni. Inkább a káosz és spontaneitas. Tudom más meg attól kap ideggorcsot.
2021. jan. 14. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!