Más is érzi úgy, hogy megszűnt létezni?
Kérem, azok ne írjanak, akik nem éreznek így!
Szóval a helyzet, hogy kb akkor kezdődött ez, amikor terhes lettem. Akkor élveztem, hogy mindenki csak arra kíváncsi, hogy hogy van a baba, mert én eléggé szocfóbiás, szorongó ember vagyok. Azonban tegnap lett egy éves a babám, és mára úgy érzem, én már nem létezem. Persze a férjem, anyám, stb. rendes létező emberként kezelnek, de mindenhol máshol én csak az 'anyuka' vagyok (persze a kórházban kezdődött, amikor mindenki csak 'anyuka' volt). Én nagyon szeretem a munkámat és nagyon jó is vagyok benne, de sajnos nem tudok visszamenni, ingázás miatt, na meg mert sokat foglalkozom a lányommal, és az énidő is nagyon fontos nekem, különben megőrülök. Ha valakivel mégis beszélek messengeren, csak a gyerekről van szó, de ebben én is hibás vagyok, mert a gyerek mellett a férjemmel csak sorozatot nézünk, vagy játszunk valamit a tévén, ez meg senkit nem érdekel. Mostanság kezdtem összejárni egy anyukával, két hét van a lányaink között, azok tök jó idők, mert nem csak róluk beszélünk, de ő teljesen más: ő tényleg létezik, dolgozik a gyermek mellett, vannak más ambícióik, stb. Nekem annyi most az ambícióm, hogy szeretetben nőjön fel a lányom, ami ugye persze mindenhol egy alap... Én meg csak erre vagyok képes. Plusz senkit nem érdeklek, ha én nem írnék senkinek, sose beszélnék senkivel... Vannak hangszereim, tudok énekelni, arra gondoltam, hogy indítanék egy youtubeot vagy tiktokot, de az is sok munka, és sok idő, nekem meg olyan nem nagyon van :( plusz csak este tudnám csinálni, amikor a lányom alszik, akkor meg ugye alszik, nem kornyikálhatok.
Ami másik, hogy magamat teszem mindig utoljára: reggeli ébredés után, előbb mosást rakok be, felporszívózok, rendet rakok, mert valamiért azt gondolom, hogy biztos reggel 7kor fog jönni valaki és nem fog neki tetszeni amit lát 🤦♀️ utána megcsinálom a kávém, ez az egy, amihez ragaszkodom. Aztán kb 10-11 körül öltözök fel, csinálom meg a hajam, amikor már az egész lakás ragyog, és megyünk sétálni... Úgy érzem, facebookon is fölöslegesen vagyok fent, és már nem merek olyan profilképet se kirakni, amin csak én vagyok, nem a lányommal, mert az milyen már, az úgy sem érdekel senkit... Ahh szóval ilyen gondolatok bántanak engem, sokkal jobb lenne, ha nem létezne az internet.
válasza:Van a fejedben egy elérhetetlen vagykep hogy milyennek kéne lenned. Valahol az irrealis tokeletes instaanyuka és a karrieres menedzser anyuka stockfotos kikerekedett képe közé teszem a leirasod alapján.
Nagyon gyozkodod magad hogy olyan is akarsz lenni, de már a gondolatatol is elfaradsz. Meg is értem, a kifelé megjatszott tökéletesség borzasztóan fárasztó segítség nélkül. És valószínűleg boldogabbá sem tenne.
A lényeg pedig az lenne: boldog család. A mindennapi pedans takaritas helyett arra koncentralnek a helyedben hogy a férjemmel tartalmasabbak legyenek az esteink.
Illetve nem nezegetnem a facebookot. Kezdetnek jó is lenne.
Szerintem te csak befasultal, és amúgy is önbizalom hiányos vagy. Nem jó, ha csak mások visszajelzései alapján iteled meg magad. Gondolkozz el hogy mik a te értékeid, és azokban erősíts valahogy.
válasza:Az önbizalomhiány elég nagy baj. Azon próbálj meg javítani.
Próbálj meg több időt eltölteni a családoddal.
Ha a Facebook-ra alapozna mindneki, hogy milyen anyukák vannak akkor mindenki beleőrült volna.
Én is sokat néztem, hogy más anyukák akivel majdnem egyidősek a gyerekek több mindent csinálnak mint én. Bár 5 hónapos csak a fiam.
Van idejük sminkelni, szórakozni, vásárolgatni, fodrászhoz járni vagy pilláshoz akár. Én meg szürke egérként itthon robotolok. A gyereket tornásztassam, takarítsak, főzzek ja és mennem kell délben a nagyért utána vele délután tanulás. Hát nem tudom úgy érzem a Facebook nem mindenkire van jó hatással sajnos.
válasza:A közösségi médiákat úgy ahogy van, engedd el!
Magadban tisztázd, hogy mit is szeretnél. Mert tényleg nagyon csapongsz.
Nem lesz a lányodnak semmi baja, ha napközben szánsz magadra pl fél órát vagy néha hétvégén kimozdulsz sétálni, magadnak ruhát venni vagy fodrászhoz (írnék ide színházat, mozit és koncertet, de az ugye most nem játszik).
Azt kell megtanulnod, hogy nem csak a két véglet van; nem csak az otthon penészedő anya létezik, akinek csodásan boldog és kiegyensúlyozott a gyereke, tiszta a háza, stb és nem csak a karrierista, top-top anya létezik, aki nem foglalkozik a saját gyerekével. A normális valahol a kettő között van, de azt neked kell megtalálni, hogy számodra mi az ideális arány.
Én is úgy éreztem, hogy már senkinek se számítok, nekem semmire sincs időm, csúnya vagyok, stb. De csak addig, amíg magamban le nem tisztáztam, hogy mik az elvárásaim önmagam és a társadalom felé. Érdekes, amint elkezdtem nyitni a világ felé, már nem csak anyuka voltam. Újra tudtam beszélgetni a régi barátaimmal és senki nem sértődött meg, amikor nem áradoztam egész estén keresztül a gyerekem büfijeiről. Az elején nehéz volt visszarázódni, hisz nagyon sok idő kimaradt (én olyan szinten befordultam, hogy még a fogalmazást, a felnőtt emberekkel való beszélgetést is újra kellett tanulnom), de után egyre jobban ment, én egyre boldogabb voltam és mint tudjuk: boldog anya-boldog baba. Nem sérült a lányom, csak mert visszataláltam önmagamhoz.
Köszönöm a válaszokat, mind hasznos volt. Tudtam én is legbelül, hogy a közösségi médiát el kell felejteni. Sajnos igen, gyűlölöm magam, és úgy gondolom, másoktól függ önmagam megítélése. Úgy érzem, ha senki nem tudja, hogy létezem, akkor nem is létezem. Pedig ez nem igaz.
Amúgy a takarítás nem azért van, mert tökéletes anyuka akarok lenni, hanem mert olyan háztartásból jövök, ahol mindig kosz és rendetlenség volt és van, és ez nagy bélyeget tett a dologra: a legkisebb kupi is káoszt okoz a fejemben, ezen nem tudom túltenni magamat.
A férjemmel való programok viszont tök jók: nem csak ülünk egymás mellett, hanem együtt éljük meg a sorozatokat, a játék közben pedig felhőtlenül szórakozunk.
válasza:Észrevetted, hogy milyen kedvesen beszéltél arról a másik nőről, hogy ő tényleg létezik... mégis előtte anyukának hívtad. Te miért érzed degradálónak ezt a szót, ha feléd irányul?
Ha betoppanna valaki váratlanul, akkor nyugodtan nemet mondhatsz arra, hogy bejöjjön, ez az egyik, a másik pedig, hogy a lakás van érted, nem te a lakásért. Kezdd a napot azzal, hogy megcsinálod a kávédat. Ez csak egy kis csere a fontossági sorrendben, de szerintem már ettől jobban éreznéd magad.
Kelj fel reggel, ha nem sír a gyerek akkor hagyd 10 percre a kiságyban, addig te pisilj, moss arcot, fogat, dobj fel egy 2 perces sminket, ez mind belefér 10 percbe, öltözzetek fel szépen, menjetek ki a konyhába, ültesd az etetőszékbe, adj neki valamit rágcsálni, addig tedd fel a kávéd. SENKI se fog betoppanni, ha mégis akkor nyugodtan mondd azt, hogy nem alkalmas, épp indultok valamerre.
De ha nem is tudsz ilyet mondani, senkit se fog érdekelni, hogy nincs abban a pillanatban felporszívózva.
Míg megiszod a kávéd, a gyerek rágcsálja amit adtál neki, szépen készen is állsz a napra.
A babának nem lesz ettől baja, legalább hozzászokik a reggeli rutinotokhoz, és te is embernek érezheted magad megint.
válasza: válasza: válasza:Szerintem is engedd el a csillogò lakàst. Majd meglesz. Erről az jutott eszembe, amikor a 3 gyerekes unokatesomhoz mentem làtogatòba ès megkèrdeztem hogy tart ekkora rendet, mert 1 gyerek mellett kàosz van. Aztàn mondta, hogy konkrètan bedobàlt mindent a kisszobàba amire jöttünk :D
Jòt nevettünk rajta.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!