Mi volt a legszebb élményed a gyerekeddel/gyerekeiddel?

Nekem az a soksok koncert a fiammal, amire a nővéreivel ellentétben örömmel megy, és együtt énekelünk meg csápolunk rajtuk. :)

Nyilván a lányokkal is vannak szuper dolgok, de ez a legelső, ami eszembe jutott.

Az elsőnél az első “szeretlek, anya”.

A másodiknál, amikor azt mondta a kardiológus, hogy abbahagyhatjuk a gyógyszert és nem kell műteni a szívét.

A harmadiknál az aranyóra, életem legmeghittebb 2 órája volt.

A negyediknél amikor először rácsodálkozott az állatkertben az állatokra. Pl az elefántra azt hitte, csak a mesekönyvekben él. 😄

A másodikos kisfiam, ahogy tavaly év elején elkezdett írni tanulni, pici üzeneteket hagyott nekem a lakás különböző pontjain azzal a szöveggel, hogy "Szeretlek, Anya!". Egy álmos reggelen a fürdőszobafiókomban várt egy ilyen üzenet, amikor reggel készülődtem. Hát, mondanom sem kell, (öröm)könnyek között indult a napom.

A most 6 éves még ovis kislányom szintén szeret üzengetni nekem, mivel Ő még nem tud írni, rajzolni szokott vagy kézműveskedni nekem, Tőle is szoktam a táskámba rejtve szívecskét vagy festett kavicsot találni. Fantasztikus élmény.

A legkisebbem most 11 hónapos. Igazi szívdobbantós pillanat történt pont ma reggel: mellettem alszik. Mocorgott már egy ideje csukott szemmel, amikor finoman a fejére tettem a kezem, mire Ő egy hatalmas mosoly kíséretében felsóhajtott még mindig csukott szemmel. Érezni lehetett, hogy mennyire megnyugtatta a közelségem.

A másik Vele kapcsolatos kis örökemlékem az volt, amikor szintén közös alvás közben hangosan felkacagott és gurgulázva a bátyjusa nevét mondta (persze, az Ő babanyelvén, de jól érthetően). Olyan jóleső érzés volt, hogy biztosan nagyon szépet álmodott a tesójával.

Mivel még viszonylag picik a gyerekeim, olyan programokra, amelyek majd közös élmények lesznek egyszer, még nem járunk, de alig várom, hogy mimdannyiukkal kialakuljanak a saját kis rituáléink.

Még nem volt 3 hónapos a kislányunk, amikor elmentünk Vele 3 hétre a tengerpartra. Ősz volt, de ott még csodálatos idő, de már nem igazán volt nyüzsgés, turizmus.

7 év küzdelem, tragédiák, sok-sok kétség, és probléma után érkezett meg Ő hozzánk akkor, amikor már feladtuk.

Ezt az időszakot arra szántuk, hogy elvonuljunk, összecsiszolódjunk, hogy távol legyünk a sok tanácstól, kérdéstől; hogy csak mi legyünk ott, és ahol a legjobban szeretünk, és ahol nincs semmi más; se háztartás, se munka, se kötelességek. Ezzel ünnepélyesen lezártunk egy nagyon hosszú, és embertpróbáló időszakot az életünkben, és ezt a 3 hetet arra szántuk, hogy minden pillanatát ki tudjuk élvezni az új életünknek, hogy egy kicsit 'megállítsuk az időt' ebben a rohanó világban, hogy ne létezzen senki, és semmi más; csak mi hárman...

Volt, hogy csak kifeküdtünk a partra, és játszottunk a gyermekünkkel; máskor csak csodáltuk; nagyokat sétáltunk; a férjem büszke apukaként már akkor végig cipelte a kezében, hogy mindent megmutathasson Neki. Szoptattam sziklán ülve, naplementekor, miközben hallgattuk a tengert, altattam hajón ringatózva, tengermorajlásra. És mindeközben nem hiszem, hogy létezett akkoriban nálunk boldogabb férj, és feleség...