Mit tegyek, ha felültem erre a kötődő neveléses vonatra és most sz^rban vagyok?
Nincs életem. 2 éves a gyerek, ordít, visít, ha nem vagyok ott. Én se bírom idegileg már, hogy 2 éve ez megy. Amikor wc-zek, veri rám az ajtót, dörömböl, hogy be akar jönni. Nem engedem be, de nyilván zavaró úgy nagywc-zni, hogy ott dörömböl a gyerek. Ott alszik köztünk, ki se lehet őt onnan robbantani. Próbálom átszoktatni az ő szobájába, de az éjjelek katasztrofálisak. Próbálkoztam már azzal is, hogy a párom megy be hozzá, de úgyis üvölt, visít, megfeszíti magát és kiabál. Nem hagyja abba.
Folyamatosan cipeltetné magát. Ott is képes 2 órán át vergődni a földön, mert nem veszem fel. Nem bírom se fizikailag, se lelkileg. Főleg úgy, hogy még mindig kel éjjel.
Járok kezelésekre a kezemmel, árammal ingerelték, de rosszabb lett. Azzal is baj volt, hogy 3-4 órára el kellett mennem ezekre a kezelésekre, végig ordított. Magammal be nem vihettem covid miatt, meg nem is vittem volna. Ezek az elektromos árammal való kezelések többet ártottak, mint használtak, mert most már annyira fáj az alkarom, a csuklóm és az ujjaimnál, hogy a fenekemet se tudom kitörölni. Mivel itt nem csinálnak semmit, fel kell mennem Pestre megnézetni, valószínűleg műtik. Ez is nagy gond, mert nem Pesten lakok, hanem lent, délen. Nem vinném magammal ilyen hosszú buszútra, de sírni fog. Ha meg is műtik, akkor 1-2 napot ott kell legyek.
Már nem bírom. A támadó, lefikazó, ősanyák most tényleg kíméljenek! Végső tippként írtam ide, anyuka csoportokba megkaptam a lecs♤szést, hogy minek kellett nekem gyerek, ha nem akarom szeretni és gondozni. Nem arról van szó, de ez a kötődés már beteges, ráadásul a gyerek még az apjával is csak úgy marad el, hogyha én is ott vagyok, úgy meg nem lehet pihenni. Előbb kellett volna gondolkodnom, de nekem előbb nem volt gyerekem, senki nem mondta, hogy rosszat teszek ezzel, hogy magamra kötöm, együtt alszunk, mindenhová magammal viszem. Azt hittem, hogy pont ezért lesz majd könnyebb, de tévedtem. Az lehet, hogy most ezt a párommal valahogy kibekeljük, de műtét után x ideig (azt hiszem 4-5 hét) nem emelhetek, megint ott fog sírni, kiabálni és toporzékolni.
válasza:Nekem az fura, hogy a 2 éves nincs meg egyáltalán az apjával. Ezért meg kell szerintem "dolgozni", a gyerekek természetes ösztöne az, hogy az első hónapok után nyitnak a családtagok felé.
Ezért gondolom, hogy itt vmi mas baj is lehet.
válasza:Szia!
Én is hasonló elvek alapján hordoztam, együtt aludtunk. Viszont hamarabb kialakítottunk új szokásokat, részben eü okokból is, leírom hátha segít, nem késő sosem csak idő lesz mire megszokja.
Én a gerincem, derekam miatt csak 10 hónapos koráig tudtam hordozni. Már félévesen elkezdtem visszaszoktatni hogy legalább egy séta vagy két naponta egy legyen babakocsis. A babakocsiból nézegetést kb pont 10 hósan szerette meg, Apuja, Nagyijai is el tudták vinni, séta alatt már nem sírt utánam. Kb 13 hós korától mutogat, kêrdezget az utcán is és babanyelven beszélget ♥️ vagy megviccel valamivel ♥️.
Lapozgató könyvet is imádja,megmutatja benne a vauvau kutyust, most 15 hónapos.
Aludni kb 1 hónapja a szobájában alszik, igaz mêg velem. Vastag szőnyegen két 70x140-es matracon, körülöttünk hurka párnák baba kiságyba valók. Ha kell könnyen megszoptatom éjszaka is. Már változás hogy a saját szobája, ágya, és biztonságos, leesni nem tud, szoba akadálymentes.
Amint átalussza az éjszakát vagy elhagyja a szopizást aludhat majd egyedül is. Lehet majd két évesen. Fél nap bölcsiben, néha Nagyira bízni pár órára vagy velük babakocsizzon, ilyesmi nem segítene, hogy érzed? Nem egyből gondolom, akár fokozatosan bevezetni.Szoptatást akár ha ritkítani tudod,még az is segíthet neki lassan hogy leváljon Rólad. Látszik hogy jót akarsz neki és imádod, de fontos az is hogy az életkorának megfelelően kinyíljon neki a világ.
válasza:Ad1. Kötődő szemlélettel nevelni az első három évben tuti melósabb, mint máshogy.
Ad2. A kötődő nevelés rengeteg tudatosságot igényel. Aki azt gondolja hogy ha csak hordozza, igény szerint szoptatja és együttalszanak és ennyi a kötődő nevelés, az durván tévhitben van.
Ad3. A kötődő nevelés nem egyenlő a saját életünk totális alárendelése a gyereknek. A határszabás ugyanolyan fontos eleme. Illetve a gyerek igényeinek figyelembevétele életkor specifikusan. Vagyis csak korának megfelelő dolgot várok el, figyelembevéve az idegrendszeri érését.
Amit most lehet tenni, hogy egy szakember segítségével most állítjátok fel a határokat.
És azért mondom hogy szakemberrel mert pl az írod kirobbanthatatlan az ágyatokból, majd egy mondattal később az jön le, hogy külön szobában alszik. Tehát kitettétek mikor ő erre nem volt kész, viszont ez a szorongása visszaüt napközben. Valószínű több lépésben, fokozatosabban kellett volna csinálni, figyelembe véve az ő igényeit is. Meg lehet tenni hogy kiszoktatod, de valószínű túl drasztikusan történt a váltás. Ez meg visszaüt. Egy olyan szakember tudna segíteni, aki otthon van a kötődő nevelés szemléletében.
Aki meg azt írja, hogy akedvenc színét nem tudja megmondani, akkor azt se fogja megfogalmazni, hogy az anyja nem figyelt rá, az hallott már olyanról hogy tudatalatti? Meg olyanról hogy egy velünk történt dolognak a részleteire nem emlékszünk, de az általa akkor kiváltott érzések lenyomata bennünk marad. Nem csak az olyan bazi nagy traumák vésődnek be, mint pl a szexuális abúzus. Az ember meg az alap érzelmi válaszai a három-négy éves korig megélt események lenyomatai ól építkeznek.
válasza: válasza: válasza:8-assal egyetértek, pedig nem vagyok híve a kötődő nevelésnek.
Viszont nem ilyen fekete és fehér a történet, hogy biztos a kötődő nevelés miatt tombol most a te gyereked. Engem nem "kötődően" neveltek, mégis volt, hogy bőgtem, mikor oviba kellett menni. De nem számít, teljesen normális felnőtt lettem. Vannak korosztályi dolgok, amiket adott esetben rosszabbul élünk meg és ez egyénfüggő. Én az ovis kori leválást éltem meg rossznak, cserébe kamasznak teljesen normális voltam (nem én mondom, hanem a szüleim :D). Más meg kamaszként lesz kezelhetetlen.
Ismerek olyat, hogy a szülő a két testvért ugyanúgy nevelte, az egyik olyan volt, mint a te gyereked Kérdező, a másik meg tök nyugodt.
Azzal tudlak biztatni, hogy így nem fog maradni. Ha más nem, kinövi.
Ha sír, akkor sír. Ahogy írták: nem kisbaba ő már. Ez már nem a klasszikus értelembe vett "sírni hagyás". A kisbaba nem tudja másképp kifejezni a baját, szóval ott az más.
válasza:Apu azt mondta mindig, hogy anyu majomszeretettel nevelt.
Gondolom ez valamiféleképp a kötődő nevelésre hasonlíthatott.
Na én ahogy felértem a bejárati ajtót, simán elindultam előre a játszótérre (másztam le négykézláb a lépcsőn :D ), a vaskapu állított meg.
Állatkertben simán elindultam körülnézni, vendégségben, faluban 3 utcával alrébb találtak meg a szomszédok, kicsit se aggódtam, hogy nem látom anyámat. Egy másodperc alatt el tudtam tűnni (anyu épp a minap mesélte, hogy ha lett volna akkoriban gyerekhám, tuti rám rakja).
Bölcsiben anyu sírt nem én, teljesen letojtam h ott hagytak, a játékok érdekeltek.
Pedig én még el is voltam kényeztetve az biztos.
Babaként se volt soha baj azzal, hogy lerakjon anyu amíg mondjuk takarít.
Ezt csak azért írom, hogy aki gondolkozik a kötődő nevelésen, az ne rettenjen el azonnal, hogy ne ennyit ér ez a h.lyeség.
A kérdezőnek én is szakembert javasolnék, egyértelmű, hogy egyedül nem bírnak a kialakult helyzettel. Mert a gyerek ordítani fog még egy darabig amíg nem szokja az új rendet. 🙁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!