Mi az, amit megfogadtál, hogy másképp csinálsz a gyerekednél, mint ahogy édesanyád csinálta nálad?

Nálunk otthon mindig a tanulás miatt ment a cirkusz. Én általánosban nagyon jó tanuló voltam, de anyám már egy négyesért is kemény lelki terrort tartott, ilyenkor estig nem szólt hozzám. Az öcsém utált tanulni, vele meg folyamatosan ordított a lecke fölött. Ezt elhatároztam, hogy másképp csinálom, de csak részben jött össze. Jegyek miatt tényleg nem balhézom, de amikor ellenállnak, mert nem akarják a leckét írni, azt sajnos én se mindig kezelem jól.:(

Illetve még egy, amivel nem leszek népszerű, de vállalom. A szüleim - főleg anyukám - azt a ma nagyon divatos elvet vallotta, hogy anyaként is lehet élete. Engem gyakorlatilag a nagymamám nevelt fel, mert anyukám vagy dolgozott vagy bulizott. Folyton. Pedig nem volt különösebben fiatal. Egyetlen családi programra sem emlékszem, ahova négyesben mentünk volna, mert mindenhova jött a baráti társaságuk is. Nekem nagyon hiányzott anyukám, szerettem volna vele kettesben lenni, bizalmasan beszélgetni, de nem volt rá lehetőség. Valószínűleg ez az oka, hogy én elsősorban a családnak élek, olyan munkát választottam, ami mellett jut idő a gyerekeimre, és nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy elsősorban mi, a szűk család kovácsolódjunk össze. Ha társaságra vágyunk, akkor is elsősorban a rokonokkal - öcsémékkel, unokatesómékkal - találkozunk. Vannak barátaink is, de nem ők a legfontosabbak.

Mindenben.

Eleve nem 21 vagyok, hanem 34.

Szüleim nem voltak tanult emberek, nem tudtak segíteni már az alap matematikában, idegen nyelvekben.

Azonkívül nagyon sok kortársamon láttam, hogy mi nem voltunk nevelve: volt ennivaló, ruha, de azon kívül semmi, nem voltak közös étkezések, közös programok.

Az a helyzet, hogy gyerekként szültek minket, rengeteg adóssággal nekiindulva az életnek, hogy is tellett volna bármire?

Kisiskolás koromban el is váltak.

Nem azt mondom, hogy rossz gyerekkorom volt, de hogy nem ideális, az tuti.

Egyik szülőmet se érdekelte, hogy milyen eredményeket érek el az iskolában (és a férjemnél se érdekelték a szüleit) emiatt olyan fél fenékkel tanultunk és felnőttként szívunk, mert most már nehéz elvégezni bármit munka és család mellett, bár én most próbálkozok.

Nem voltam fegyelmezve, mindent szabadott csinálni, bárhova szabadott menni, bámikor szabadott piálni, bulizni ami egy tininek tök jól hangzik, viszont sok mindenről nem tud anya miket műveltem. Ennek fényében nálunk nem lesz ekkora szabadság. Főleg mivel egy minimális következetesség és szigor hiánya oda vezetett, hogy bátyám elkallódott. Neki se volt fontos a suli, és BÁRMIT lehetett csinálni, ezért ő drogos lett meg füves, most meg középkorúként otthon él a nyakukon, már inkább alkesz mint drogos, az anyámék pénzéből, semmi jövőképe, az agyát meg elnarkózta alig tud értelmesen beszélni, kuszák a gondolatai stb, és mikor nem volt pénz speedre akkor tört zúzott.

Nem leszek most népszerű. Nem érdekel ha emiatt én egy kicsit túl szigorú leszek, olyan sok kretén gyereket láttam, aki veri a szüleit, meg kurvæanyádozza őket, hogy én bizony szigorúbb leszek, és sajnos, nem sajnos tanulni kell. Ez van.

Exem anyja és apja viszont pont túl szigorú volt és náluk is vol baj bőven, na oda se akarok eljutni. Az is ugyanolyan rossz volt.

Annyit szeretnék elérni, hogy egyrészt szeressük egymást a családommal, másrészt jól nevelt gyerekeim legyenek, elfogadható tanulmányi eredményekkel.

Az a cél, hogy felnőttként örömmel jöjjenek haza, és ne akarják majd a saját gyerekeiket (ha lesznek) a szöges ellentéteként nevelni mint én őket.

Nagyon nehéznek tartom a helyes gyereknevelést, csak bízom benne hogy jól csinálom majd.

Anyám sosem védett meg senkivel szemben,mindig én voltam a hibás mindenért,mindig "valamilyen" gyereket akart csinálni belőlem, mindig másoknak/elvárásoknak/ideáloknak akart megfelelni,sosem érdekelte milyen vagyok(vagy lehetnék).Semmi másra nem emlékszem csak az állandó minden napos veszekedésekre,mindig talált magának valakit akivel veszekedett.Állandóan megállás nélkül csak takarított ,senki és semmi nem érdekelte,mindig azt hallgattuk"hogy néz ki a lakás,mi lesz ha jön valaki" persze sosem jött senki.Én meg pont lesz@rom ha szalad a ház, inkább szeretgetem a gyerekem,játszunk ,tanulunk jól érezzük magunkat, ha valaki jönne és nem tetszik a lakásom,szabad megfogni a seprűt/vasalót/felmosót/stb és megcsinálni.

És mindig kiállok a gyerekemért.

Én mindent másképp akarok, de nekem tényleg rossz szüleim voltak, nem is tartjuk a kapcsolatot.

Fiatalon vállaltak több gyereket szinte a semmire, aztán elváltak, apánkat nem láttuk soha többé, anyánk meg folyton rajtunk vezette le, hogy sz*r az élete. Ezt így konkrétan el is mondta jó párszor.

De amikre kifejezetten emlékszem, csak hogy néhány példát mondjak, nem mehettem soha át a barátnőimhez és hozzánk se jöhetett senki. Mert nem és kész.

Mindig mindenki ott zabált, ahol kedve volt, a szobában, a gép elött, bárhol, sosem ültünk össze családilag enni, max. egy hónapban egyszer. Akkor meg mindenki feszengett.

Tabu volt mindenféle "nagylányoskodás", menstruáció, szex, fiúk, borotválkozás, smink. Emlékszem, mikor először megjött, hónapokig titkoltam, nem bírtam rávenni magam, hogy elmondjam, annyira cikinek éreztem megmondani. Mikor megmondtam végül, akkor az egyszer beszéltünk róla 2 mondatot és ennyi. Annyit nem mertem volna mondani a saját anyámnak, hogy megjött és fáj a hasam.

De rengeteg dolgot mesélhetnék még.