Mi lehet annak az oka, hogy manapság egyre kevesebben vállalnak gyereket (illetve egyre kevesebb gyereket akarnak egyáltalán)?

"20 év múlva a gyerekesnek viszont már nem pelenkát kell cserélnie, hanem egy szeretettel, élettel teli életet él, igazi családdal"

???

Ne haragudj, de azért nem ez a jellemző. A gyerekek külföldön vagy az ország másik felén, nem is találkoznak, max. évi 2-3 alkalommal a szülőkkel, amúgy olvass bele a Családi kapcsolatok kategóriába, mennyien utálják a szüliket, mondjuk bele sem kell olvasni, mert ezt élőben is látni.

Tényleg valakinek külön magyarázni kell, hogy nem vágyik mindenki gyerekre? Nem nehéz kitalálni, hogy miért nem, a gyerekvállalás eleve egy megosztó dolog, óriási felelősség, rengeteg pénz és lemondás, szerintem nem atomfizika kitalálni, hogy miért nem szeretné ezt mindenki. Amúgy meg válaszoltam és leírtam, hogy mi pl miért nem akarunk.

Egy gyerek pedig semmire nem garancia, főleg nem arra, hogy 20 év múlva milyen csoda boldog család lesztek, amikor a gyerekednek már valószínűleg meglesz már a saját maga kis élete, szép lassan elköltözik, jobb esetben országon belül marad, rosszabb esetben másik országba, esetleg mási kontinensre költözik. De ha itthon marad sem garancia, hogy rendszeresen találkozni fogtok, mert neki is meglesz a maga élete, párja, családja, munkája stb. Sose értettem ezt az "okot". Én 28 vagyok, nem gondolnám, hogy 48 évesen nem az ember vén trotty (mindenki magából indul ki gondolom) és bármennyire elképzelhetetlen, gyerek nélkül is van élet. Nem lesz automatikusan unalmas és céltalan az életünk, csak azért mert nem vállaltunk gyereket. Attól még van családunk, vannak barátaink, vannak rokonaink, vannak hobbijaink és még sorolhatnám. Sajnálatos, ha valaki azt vizionálja, hogy boldog és szeretetteljes élete csak gyerekkel lehet, szerencsére ez nem így van.

Ennyire nem kell korlátoltnak lenni. Tehát az a jól neveltség, ha felnőtt ember létedre is minél közelebb laksz a szüleidhez? Ilyet se hallottam még. Minket is jól neveltek, mégis 60 km-re lakunk a szüleinktől. Unokatesóm is normális nevelést kapott, mégis kiköltözött Olaszországba. Semmi köze a nevelésnek ahhoz, hogy hol él az ember, a kettő között egyszerűen nincsen párhuzam.

Millió és egy magányos idős embert látni, akik annak ellenére is magányosak, hogy van gyerekük. Mit gondolsz idősek otthonában is csak a gyerek nélküliek vannak? Hát nem éppen. Sosem értettem miért kell erőlködni amúgy azon és győzködni a másikat, hogy majd neki mennyire rossz lesz. A saját életeddel törődj és amiatt aggódj, más meg majd kezeli a saját életét. Én ismerem magam és nem te, nekem egy gyerek soha, semmilyen körülmények között nem jelentene boldogságot, ahogy a férjemnek sem! Se 10 évvel ezelőtt, sem most, sem 20 év múlva. Őszintén sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak tovább látni a gyerekvállaláson túl és akiknek a saját boldogságuk más embertől függ, aki ha esetleg elköltözik messzebbre vagy túlságosan elfoglalt lesz a saját életével vagy neadjisten meghal vagy épp nem lesz jó a viszony, akkor az illető már nem is tud magával mit kezdeni. Szomorú.

Több 40 fölötti (sőt 50 feletti is) ismerősünk is van, akik tudatosan gyerek nélküliek és tök boldogak a házastársukkal együtt, lefoglalják magukat, csomó hobbijuk van, utazgatnak, egy szóval élvezik az életet és véletlen sem azon depresszióznak, hogy ők most akkor hogyan is legyenek boldogok gyerek nélkül. Ők pont így igazán boldogok. De ha valaki valóban magányos sorsra jutna is idősebb korában, az is az ő baja lesz és nem a tiéd, tehát őszintén nem értem miért kell ezen lovagolni, miért nem lehet tiszteletben tartani és elfogadni a másik álláspontját kötözködés meg jövő jóslás helyett...

A fő tényező talán az lehet, hogy most már jobban lehet befolyásolni a gyerekek számát, mint 100 éve. Régen jöttek, ha jöttek, túléltek, ha túléltek, emellett sok esetben gazdasági szükségszerűség is volt, hogy legyenek (munkás kéz, nyugdíj sem volt). Az is kitolódott, hogy meddig járnak az emberek iskolába. Ha valaki 24 éves koráig tanul, esélyes, hogy később fog szülni, mint aki 18 éves kora óta dolgozik. Aki később szüli az első gyerekét, sokszor kevesebbet is vállal vagy kevesebb lehet neki. Mindkettő statisztika. De egyébként kb. azok lehetnek az okok, amiket leírtál. A "minek szüljek ebbe a világba" már 30+ éve is érv volt. Az is igaz, hogy ha az ember megszokott már egy életmódot, nehezebben vált. Egyik barátunk azért szakított a barátjával, mert a srác nem akar gyereket. Később ismét lett barátja, de ő (a lány) mondta, hogy annyira beleszokott abba az utazgatós életmódba, hogy egyre nehezebben mondana le róla egy gyerek kedvéért.

Vita az anyagiakról: az első években még egészséges gyereknél is nagy lehet a szórás az állami terhesgondozás-szüléstől, örökölt holmiktól a mindent magánban és újonnanig. Később például már az étkeztetést nem lehet turkálóból megoldani, azon nehezebb adott minőség mellett spórolni és egy jó étvágyú, sportoló kamasz rengeteget eszik. Természetesen nagy a nyomás, hogy vegyen meg mindenki, minden fejlesztő játékot, divatos ruhákat, később járjon 50-féle különórára, ezeknél nehéz megtalálni az arany középutat. A gyerek után ha ki is maxolják az állami juttatásokat, a lakásbérlés+rezsi-elmaradt jövedelem igen komoly tétel. Nekünk szülőknél megoldott a lakhatásunk (régen természetes volt, most lenéznek miatta), így kicsi gyerekkel még kijövünk az állami juttatásokból. Babaváró és CSOK: kb. amint meghirdették ezeket, rögtön ugrott annyival a lakások/házak ára is, a mi esetünkben ez olyan, mint a csacsi és az elé lógatott répa, 10 év spórolás, szülőkkel lakás (és közalkalmazotti lét) után is ugyanolyan távol vagyunk a sajáttól.

Mindenkinél más az ok. Mi pl nem szeretnénk gyereket egyáltalán. Sok oka van. Többek között:

- egyáltalán nem vàgyunk rá, így vagyunk boldogok

- nem veszünk a nyakunkba egy + terhet amit nem kötelező, épp elég a korán kelés, menni kell dolgozni, meg kell csinálnunk a házimunkát, fáradtak vagyunk már ettől is, ezek után semmi kedvünk nem lenne egy 3. műszak melóhoz a gyerek körül

- úgy érezzük sok hártánya van a gyerekvállalásnak, előnyét pedig nyilván nem látjuk, ha van akkor sem: pl szaros pelenkák, kialvatlanság évekig, gyerekhisztik, nem csinálhatnánk amihez kedvünk van mert igazodni kéne hozzá, a gyerek elveszi az időt a pihenéstől, a szórakozástól, és a párkapcsolattól is.

- nagyon drága. Nekünk nem igazán férne bele anyagilag sem, vagy költöznünk vagy felüjítani kéne, egyikre sem futja, hitelbe meg nem fogjuk verni magunkat, a jelenlegi munkánkat szeretjük, de nem fizet olyan sokat, hogy beleférne egy + ember a családunkba. Azt pedig nem szeretnénk, hogy belegebedjünk a sok munkába a gyerek miatt, nem szeretnénk végig gürcölni az életünket, anélkül hogy igazán élvezni tudnánk.

-Amíg dolgozunk addig úgyis másnak kellene rá vigyázni, szóval semmi értelme azért szülnöm hogy kb más nevelje fel.

- én viszolygok a terhességtől, szüléstől is, + nem szeretem a gyerekeket ( és nem, ez nem gyerekgyűlöletet jelent) egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük, semmit nem érzek ha gyerekeket látok, számomra nem cukik, nem aranyosak, sok esetben ha üvölt, visít egy kisbaba már azt sem tudom elviselni, extrém módon idegesít, nem tehetek róla. Márpedig ez elkerülhetetlen lenne nagyon hosszú ideig, ha gyereket vállalnék. Amelyik meg neveletlenül viselkedik azt sem bírom, nekem egyszerűen nincs hozzájuk idegrendszerem. Rosszul vagyok bekötve, ez van. A gyerekzsivaj is nagyon hamar sok lesz. Erre akkor jöttem rá, amikor tinikoromban egy óvoda mellett laktunk. ( Szerencsére elköltöztünk)

- összegezve mindketten csak teherként, nyűgként élnénk meg az egészet ami egy gyerek felnevelésével jár, se kedvünk, se időnk, se energiánk, se türelmünk nem lenne hozzá. Olyan mértékben változna meg az életünk amit nem akarunk. Van mindkettőnknek annyi önismerete, hogy tudjuk , nem nekünk való a gyerekes élet, se a nevelés, ezért felelős döntést kellett hoztunk, és úgy határoztunk, hogy nem vállalunk gyereket. Csak azért pláne nem mert általánosságban ez a szokás, vagy mert ez társadalmi elvárás.

A kormány is folyamat nyomja a szülesztőpropagandát, hátrányba hozva azt akinek nincs gyereke🤮, ezt is visszataszítónak tartom. Én úgy gondolom az lenne a normális, ha mindenki annyi gyereket vállalna ( ha akar), amennyit önerőből el tud tartani. Nem tartom tisztességesnek, hogy ezért pénzt kapjanak. Pl családi pótlék, ami még csak munkaviszonyhoz/ ledolgozott időhöz sincs kötve.

38-as, a te jó nevelésedbe nem fértek bele az alábbiak?

- mások életének/véleményének tiszteletben tartása

- saját véleményed nem mások fölé helyezése

- tolerancia és elfogadás

- annak megértése, hogy nem vagyunk egyformák

És ehhez hasonló dolgok.

A te "jó nevelésed" abból állt, hogy a nő szülőgép, hát tegye a dolgát?

Bocsi, de nem győztél meg. De ahogy elnézem, magadat sem. Ha elégedett lennél az életeddel, nem másokén lovagolnál. Ezt azért teszed, mert otthon depizel X gyerek mellett, és féltékeny vagy arra, aki úgy éli az életét, ahogy valójában te szeretnéd.

Aki imád szülő lenni, nem fogja azzal tölteni az idejét, hogy a gyerekteleneket térítse. Ezt az csinálja, aki vélt kötelesség miatt feladta a vágyait, és ezt elvárná mindenkitől.

Te pont arról győzöl inkább meg, hogy baromi jól döntöttem, hogy nem vállaltam gyereket, és nem lettem olyan begyöpösödött és féltékeny másokra, mint te.

"Ha se te, se a testvéred nem tudja ezt és messze költözik a szülőktől, akkor bizony ti nem kaptatok jó nevelést, kimaradtatok valami nagyon fontosból"

Nagyon demagóg, amit írsz és nem is hiszem el, hogy annyira hülye vagy, hogy komolyan gondolod.

Tudod, a családi szeretetből még senki nem tudott otthont teremteni és eltartani a saját családját. Mi bizony évekig laktunk külföldön spórolni és még így is 15-20 km-re lakunk a szülőktől, mert akarhattunk mi a városban lakni, meg azon a környéken, ahol a szülők (jóban vagyunk, szívesebben laknánk pár percnyire mi is), de az életben nem tudnánk annyi pénzt összeszedni vagy annyi hitelt kifizetni, amennyiben ott egy ingatlan kerül. Nem tudnánk havonta fizetni az oda szükséges törlesztőt a gyerekeink eltartása mellett. Ez ilyen egyszerű matek.

És akkor még hagyján, mi nagyváros mellett élünk, itt csak-csak akad most munka (mikor kimentünk, még a válság tartott, nem volt semmi), de a kelet-magyarországi vidék teljesen halott munka szempontjàból, egyszerűen nincs annyi munkahely, ahány ember, nem véletlen, hogy tömegesen költözik el mindenki Pestre és nyugatra. Ott is rámegy a gatyád a lakhatásra (éz ezért se vállalnak több gyereket, mert nincs hova), de legalább rámehet, ha nincs munkád, még ennyid sincs.

Az én legfőbb értékem a saját gyerekeim, akiket el kell tartanom, ahogy másnak is. Ha mindenki ott lakna, ahol a szülei, még ennyi gyerek sem lenne.

#38 Annyira logikátlan, annyira abszurd és annyira nonszensz, amit írsz, hogy még azt is nehezemre esik elhinni, hogy ezt egyáltalán te magad komolyan elhiszed.

Ha valaki kettőnk közül nem kapott jó nevelést, az szemmel láthatóan te vagy, más különben a jó nevelésed részét képezték volna az olyanok, mint: nem ítélkezel csípőből 0 darab lényegi információ nélkül, mások véleményének tiszteletben tartása, minimális tolerancia, az hogy nem szólunk bele mások életébe kéretlenül, az hogy elfogadjuk, ha másnak más az a véleménye és más értékek mentén éli az életét, meg hasonló "apróságok", amiket kb holnap reggelig sorolhatnék!

A lakhely választása és a nevelés között a világon NINCS SEMMILYEN összefüggés. Törődni a másikkal és segíteni neki csak és kizárólag akkor lehet, ha felnőtt ember létedre is lehetőleg anyu hátsójába költözöl bele? Ne röhögtess már. Veled ellentétben én legalább biztosra tudom, hogy nagyon is jó nevelést kaptunk, szerető szüleink voltak/vannak, mindig is jó volt a kapcsolat és bizony számíthatunk egymásra bármikor, ennek köze nincsen ahhoz, hogy éppen hol lakunk. Az mi szüleink életrevaló, önálló felnőtteket neveltek belőlünk és maximálisan tiszteletben tartják, hogy megvan a saját életünk, a saját családunk, a mindennapi teendőink, a munkánk, a hobbink stb és eszükbe nem jutott soha elvárni, hogy a saját életünket háttérbe szorítsuk az ő akaratuk miatt, mindent dobjunk el és a lehető legközelebb költözzünk hozzájuk. Nem! Sőt, szerintük az a jó a gyerek számára is, ha "tisztes" távolságban lakik a szülőktől (értsd nem a szomszéd házban vagy utcában, de azzal sem lenne bajuk, ez csak a privát véleményük), mert egy jó viszony esetén is tud problémát okozni az, ha séta távra laknak a szülők.

Mondjuk érdekelne, hogy szerinted hogyan kéne kivitelezni az összeköltözést abban az esetben, ha a párod szülei és a te szüleid egymástól pl 100 vagy még több kilométerre laknak. Hm? Ne költözzenek össze, mert akkor nem tudnak anyu szoknyájába mellett maradni? Hallod egyáltalán milyen ostobaságokat hordasz össze? Szerencsére nekem egy reális képet mutattak a szüleim a család értékéről, amibe semmilyen körülmények között nem fér bele az, hogy a gyerekeket minél közelebb akarjuk tartani magunkhoz és nem akarjuk hagyni önállósodni és a saját életét élni. Köze nincs a nevelésemnek ahhoz, hogy nem akarok gyereket, teljesen kár a gőzért mindenbe belemagyarázni minden hülyeséget. Ugyanazt a nevelést kaptuk, húgom akar (bár mostanában egyre többször bizonytalanodik el ő is), én meg nem, na akkor hogy is van ez? Úgy, hogy nem vagyunk egyformák és nem ugyanazok a dolgok tesznek boldoggá az életben. Felnőtt, normális nevelést kapott embernek ezt illene magától tudnia.

Az egymás segítése, egymással törődés jegyében közelebb költözni a szülőkhöz kis monológodhoz még annyit: férjem legjobb barátja 2 utcával lakik odébb a szüleitől és jó ha havonta 3-4x találkoznak, ennyit erről. Nem a távolság határozza meg, hogy kinek milyen lesz a kapcsolata a szüleivel, épp itt lenne az ideje ezt megtanulnod, ha már eddig senki nem tanította meg neked....