Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ennyit ér a feleség, kisgyerek...

Ennyit ér a feleség, kisgyerek és a pocaklakó?

Figyelt kérdés

7,5 éve vagyok együtt a férjemmel. Azóta van egy 16 hós gyermekünk és a kistesó is növöget a pocakban. Akartuk őket!

Sosem vittük túlzásba a házaséletet, mindig azt hangoztatta, hogy nem azért vagyunk együtt. Ennek én örültem is, merthát a régi kapcsolataimnál csak arra kellettem(volna) a fiúknak.

Sajnos olyant akar tőlem egy ideje, amitől én undorodok, és nem akarom. Hiába mondom neki, hogy nem akarom, mert fáj és undorító, ő csak erőlteti és máshogy már nem is tud közeledni felém. Még a sextől is elment a kedvem, nemis merek közeledni felé, mert csak az lebeg az agyamban, hgoy úgyis csak azt akarja, amit én nem. Nem lehet vele beszélni erről. Azt mondja, nem foglalkozik azzal, hogy mit akarok, mit nem. Amit engedek engedek, amit nem, nem.

Most utoljára ott tartottunk, hogy közöltem vele, hogy ha nem képes elfogadni, hogy én nem akarom az anált, akkor keressen magának olyant, aki megengedi. És ha nem szeret, akkor nem kell velünk élnie.

Azt mondta, hgoy nem akar remete módjára élni, és előbb utóbb keres olyant, aki majd többször hozzányúl...

Fáradt vagyok, napi 5 óránál többet nem tudok aludni, veszélyeztetett terhes, és akkor még ezt vagdalja a fejemhez.

Ez Péntek hajnali 4kor történt, mielőtt elment dolgozni. Azóta nem hív, nem jelentkezik, pedig pénteken este haza kellett volna érnie. Baja biztos nem történt, mert a főnöke és ismerősei már szóltak volna.

Régen amikor én reklamáltam a kevés együttlétért, azt mondta hogy neki ennyire van igénye. Én elfogadtam. Most meg fordult a kocka, és úgy látszik olyan irányba hogy egy rohadt anális sex fontosabb, mint a feleség, gyerek és pocaklakó.

Totál kivagyok:(

Érdemes még vele együtt lennem? Szeretem, dehát ezek után ahogy viselkedik... A legrosszabb, hogy beszélni nem lehet vele, merthát mit beszéjen velem, miről, minek, nem érdekli mi bajom, csináljak amit akarok...

Én csak a gyereket és a születendő kistesót sajnálom:(


2009. júl. 25. 13:18
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
86%

A lelki részekre itt nincsen válasz, csak te tudod, hogy valamiben hibás vagy-e vele szemben, vagy nem, én ezért nem szeretek ilyen kérdést kiírni, mert az ember csak a saját oldalát írja le, a másikét nem, hiszen ő úgy látja neki van igaza. Ebben csak olyan tudna segíteni, aki mindkettőtöket egyformát szeret, és nem részrehajló, és meg tudja hallgatni mindkét felet. Mert itt valami más baj is lehet nem csak ez.


Ezt a részét meg nem tudom, hogy zsigerből elutasítod-e, vagy csak szeméremből, és azt sem tudni, próbáltátok-e már. Nagyon sokat segíthet, ha pl orális közben a jól síkosított ujjával simogatja a nyílást kívülről. Ha ez jó, továbbléphet. De durr bele nem szabad. Így te is fel tudod mérni, hogy kellemes-e és akarsz e tovább lépni. Viszont ehhez őszintének kell lenni egymással.

Gyanítom, h mivel veszélyeztetett vagy nincsen szex. Ő azt hiszi, helyette bevethetitek ezt?

Én is azt mondom, benne van a nagyobb hiba, de azért nézd meg kicsit az ő oldalát is, hátha részedről is van valami, és helyrehozhatjátok egy kis őszinteséggel, és nagyobb nyitottsággal egymás felé.

Nagyon szurkolok.

2009. júl. 25. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
93%

Szia!


Szerintem a szexulaitás a házasságban mindkét fél örömére történik. Egyébként is az a jó, ha mindkettőnek jó; de a házasságban ez fokozottan érvényes. Ha Te ódzkodsz az anális szextől, neki ezt el kellene fogadnia, mert 20millió másik póz van, amiben még kipróbálhatjátok magatokat. Szerintem ez csak egy üres érv a részéről. A pasik akkor szoktak "plusz" ötletekkel előállni, ha már valahogy kiáll a szekér rúdja . Bocsi, ha őszinte vagyok; de a tapasztalat mondatja ezt velem. Azért nem kell egy férfit maximálisan kényeztetni "persze még az anális szex is, és bár bitangul fáj, csak el ne hagyj..." alapon. Jól teszed, ha nem teszed; az anális szex hiánya nem a rossz házasélet mércéje!!A férjed szerintem egy kicsit csalinkázik/csalinkázni szeretne...

2009. júl. 25. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
96%
Nem bántani akarlak, de egy kapcsolatban két ember van... pl írtad, hogy csak 5 órát alszol, szóval gondolom fáradt, ideges stb vagy, te se lehetsz olyan türelmes a férjeddel, őt is érik sérelmek. Részemről nem is hiszem, hogy az anál a gond, az csak az ürügy lehet. De ezt nektek kéne megbeszélni normálissan, mert így kívülről nem lehet átlátni.
2009. júl. 25. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
95%
ja! és azt elhiszem, hogy sok férfi beindul a terhes felesége látványától (nálunk is ez volt) , és a veszélyeztetett terhességnek persze hogy meg van a maga akadályozó szerepe a szexben ; DE sok más módozattal lehet ezen segíteni. Ha egy kicsit türelmesebb lenne veled , és vissza tudnál rázódni a normál együttlétek légkörébe, akkor az intimitás sokkal másabb lenne. De attól félek önző a férjed és csak magára gondol, meg a saját élvezetére. Sok pasit-sajnos- tanítani kell arra, hogy mi nők máshogy működünk, és nekünk más igényeink vannak sokszor.
2009. júl. 25. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

Én mindent megadtam neki, minden téren, csak ezt a dolgot nem. Még az elején próbáltuk, de fájt. akkoris undorodtam tőle, holott nem vagyok prűd. De mivel kiváncsi voltam picit én is, engedtem. De nagyon fájt és mondtam, hogy többé nem akarom. Ő akkor még szégyellte is magát, hogy nekem fájdalmat okozott. De mostmeg már csak arra hajt. A sima sex nem érdekli. Ha közeledtem, ellökött magától. Ezért beleuntam a kezdeményezésbe. Utána meg azért, mert csak a fenekemre pályázott... Olykor olykor egy hullámhosszon voltunk, de akkoris legtöbbször azt csinálta, ami neki jó.

Az utóbbi időben nem nagyon tödrődik velünk, a gyerek is mellette zuhant el, és rá sem hederített. Nem foglalkozik vele, inkább csak döglik az ágyon, a gyerek meg ott bömböl mellette azz unalomtól. Én meg így nem tudok se főzni, se mosni, se semmi. Általában éjjelre maradnak ezek a munkák, merthát én kérhetek bármi segítséget, nem kapok tőle. Holott egész nap itthon van, napi 13 órákat alszik, míg én 5 órát, de aztis több részletben. És akkor még hagyjam neki, hogy azt csinálhassa amit én nem akarok?

2009. júl. 25. 13:39
 6/15 anonim ***** válasza:
27%
Nem lehet, hogy biszex?
2009. júl. 25. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha fáj, ő volt béna, már elnézést. Ha annyira nagy kan, hogy csak az anális szex kell neki, legalább utána olvashatna, hogy kell normálisan csinálni, mindkét fél örömére.

Úgyhogy még emiatt is lehúzom. A többi meg egyértelmű, milyen ember az olyan, aki ennyire nem törődik a feleségével?...

2009. júl. 25. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
79%

Nálunk ugyanez volt,utána jó ideig nem próbálkozott de aztán meg folyamatosan azt akarta és nyúlkált nekem hátra sex közben.

A terhesség alatt viszont... én is veszélyeztetett voltam,kórházban.Ő azt találta ki hogy el kellett vele mennem e kórház mindenféle kihalt folyosójára és ott kellett kielégítenem.Különben állandóan emlegette hány csaj próbálkozik nála aki mindent megtenne.És hogy nekem érjen meg ennyit hogy ő ne menjen máshoz...

Ott aggódik az ember hogy megmaradjon a babája és közben ilyen zsarolásoknak van kitéve....

NE HAGYD MAGAD!!!

2009. júl. 25. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
95%
15:05-ösnek: még együtt vagy ezzel az emberrel? Tudod, ki tett volna eleget a kérésének:( Undorítóóó!
2009. júl. 25. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Tessék?Első sokk akkor volt amikor akérdést olvastam a második de az 10x akkora az utolsónál..


Van esze a férjeiteknek?Ne haragudjatok,de az az ember akiképes a veszélyeztetett terhes feleségét,kedvesét olyanra kényszeríteni amit nem akar az egy barom,a legnagyobb a világon.A kórházban kellett kielégítened?Én leharaptam volna a retkes farkát a te helyedben pedig vinnák neki egy guminőt annak a popóját dugdossa...Gyűlölöm az ilyen férfiakat....nekik ti csak eszközök vagytok,a piszkos mocskos vágyaik kiélésére...

2009. júl. 25. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!