Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A barátom lelépett mert...

A barátom lelépett mert terhes vagyok, visszajött és megint eltűnt. Hogyan tegyem túl magam rajta?

Figyelt kérdés

Ne kezdjetek el kioktatni, tudom, hogy korai és nem is terveztem még gyereket de nem vetettem el mert nem lett volna szívem hozzá és szeretem a gyerekeket, mindent meg fogok adni neki ami lehetséges.


Amikor kiderült, hogy terhes vagyok a barátom azt mondta, hogy segíteni fog, helyette egyik napról a másikra eltűnt, aztán 1 hét múlva visszajött és bocsánatot kért. Azt mondta, hogy megijedt, nem tudta kezelni a helyzetet stb. nem egyből de visszafogadtam, megvoltunk egy ideig, kicsit többet veszekedtünk, elhidegültünk egymástól és megint elment de visszajött és azt akarja, hogy bocsássak meg neki. Nem akarok mert tudom, hogy megint ez lesz de igazából még mindig szeretem és hiányzik. Ha megszületik a baba akkor is ezt akarja majd csinálni? Szerencsére a szüleim mellettem állnak és segíteni fognak. Nem akarok rajtuk "élősködni", amint befejezem az iskolát és szerzek valami munkát megpróbálom eltartani magunkat. A "barátom" dolgozik de az ő fizetése nem lenne elég 3 emberre és nem is akarok tőle semmit. A legjobb az lenen ha ő is elfelejtene minket és én is őt. Mit tegyek?

20/L



2013. jún. 25. 12:42
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
64%
Akkor szakíts vele, ezt add is a tudtára. Ne gondolj rögtön arra, hogy élősködsz sok szülő ehhez nem így áll hozzá Ha az én gyerekem kerülne ilyen helyzetbe segítenék neki. Sosem vetném ezt a szemére! Te pedig igyekezz, hogy nyugodt kiegyensúlyozott embert nevelj a gyerekedből. Igyekezz a tanulással, hogy majd ha eljön az ideje rendes életet tudj neki biztosítani. Mos a tanulás és a baba ellátása a legfontosabb dolgod!
2013. jún. 25. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
44%

Nagyon gyerekes a barátod. Ha nem akar gyereket, húzzon gumit, oszt nincs belőle gond, ha viszont nem védekezik, számoljon azzal, hogy akár egy gyerek is összejöhet ebből. Aki erre képtelen, az inkább nőjjön fel, mielőtt lefekszik bárkivel.


Egyébként nem korai megtartanod, mert a leírás alapján te felnőtt vagy, felnőtt gondolkodással. Szerencse, hogy a szüleid is melléd állnak.


Ha a barátod felbukkan, akkor érthetően mondd meg neki, hogy döntsön. Igen, vagy nem. Ha igen, akkor nincs visszaút, vállalja a felelősséget. Ha nem, akkor soha az életben ne is keressen többet.


Megjegyzem, én a helyedben nem mondanék le a gyerektartásról, az a pénz a babának jár.

2013. jún. 25. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
44%

Hogyan estél teherbe? VÉdekeztetek?


Szerintem a barátod még nem kész erre. Neked pedig nagyon keményen kell tanulnod és jó iskolákat végezni, hogy bárki is felvegyen majd 22-3 évesen egy kisgyerekes egyedülálló anyaként. Mindenesetre a gyerektartás JÁR a babának az apától, ha akarja, ha nem.

2013. jún. 25. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
53%

Keresel melót? Most szerinted ki vesz fel, hogy terhes vagy?

Pasid meg egy felelőtlen alak, ez van. Hány éves?

Védekeztetek?

2013. jún. 25. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
24%

Próbáljatok leülni és megbeszélni ha nem megy akkor szakítsatok.

"A legjobb az lenen ha ő is elfelejtene minket és én is őt"

Közös gyereketek lesz, mégis hogy képzelnéd. A gyereknek apára is szüksége van.

2013. jún. 25. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
45%
Végül is megadtad a választ magadnak: Ha azt akarod, hogy elfelejtsen, akkor legyen így, ez később sem lesz jobb. Ne keresd, lehet, hogy kíváncsi lesz a kicsire ha megszületik, de ne stresszeljen már téged azzal, hogy egyszer eltűnik, egyszer feltűnik. Szerencsés vagy, hogy melletted állnak a szülők, most koncentrálj csak magadra és a bébire. Lesz egy szép gyereked, aki mindent pótolni fog és mire megszületik, le sem tojod azt a pasit. Lehet később még új párkapcsolatod, akivel boldog leszel és a gyerekeddel együtt szeretni fog.
2013. jún. 25. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:

Nézd, nagyon fiatalok vagytok. Persze, hogy megijedt, gondolom nem így tervezte el a jövőjét.

Te tudod, hogy el tudod-e felejteni, hogy lelépett. Ha igen, akkor szerintem próbáld meg újra. Visszajött hozzád, gondolom szeret. Lehet őt szidni, hogy lelépett, de akkor is ijesztő lehet számára, hogy ilyen fiatalon apa lesz. Ez hatalmas felelősség.

2013. jún. 25. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem ne fogadd vissza. Viszont mindneképp vállaja a felelősséget. Fizessen gyerektartást stb. Ha akarja gyakorolhatja apai jogait és ennyi. JObb lesz neked is és a babának is nyugalomban veled és a szüleiddel, mint ha feszültség és vita van köztetek. Aztán majd találsz egy olyan párt aki elfogad mindkettőtöket és boldog családként fogtok élni.
2013. jún. 25. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
40%
Először is, nagyon helyes, hogy megtartod a babát, és hogy megpróbálsz majd munkát találni. A párod döntse el, hogy mit akar.Igen, később is ezt fogja csinálni:(
2013. jún. 25. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:

"a gyereknek apára is szüksége van"


Jah, csak nem ilyenre :-D ne röhögtess 5.

Nem egy esetet hallottam már, hogy felnőtt korára azt tekintette apjának aki felnevelte, nem azt aki megcsinálta. Nem hiszem, hogy feltétlen szükség van egy ilyen donorra az anyának ahhoz, hogy a gyerekét biztonságban és boldogságban felnevelje.

Kérdező: Örülök, hogy meg akarod tartani és ne törődj azokkal, akik kioktatnak, mert biztos sok tapasztalatuk van ebben. Nem feszegetem hogyan tartod el, mert biztos megoldod, nekem csak abban van tapasztalatom, hogy nekem milyen nehezen jön össze, és biztosan nem fogod megbánni, hogy Neked Ő már van.

2013. jún. 25. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!