Ha az egyik szülő kevesebbet dolgozik, akkor neki kell mindennel foglalkoznia? Normális, hogy kihasználva érzem magam, ha én vagyok ez a szülő?

Érdekelne a kívülállók véleménye, mert a családunk és a barátaink természetesen nem tudnak pártatlanul tanácsot adni :)

Párommal mindketten dolgozunk, én napi 8, ő 10 órában és van egy kisiskolás és egy ovis gyerekünk.

A párom 7-re jár és 17-ig dolgozik, vagyis 11 órát távol van, ebből kifolyólag sem vinni, sem hozni nem tudja a gyerekeket.

Ez még nem is lenne probléma, megoldom egyedül, csakhogy ezen kívül rengeteg más dolog van, amit még egy átlagos hétköznap is el kell intézni, meg kell oldani stb, elég csak a háztartásra gondolni.

Na és itt jön a probléma, ugyanis a párom úgy nőtt fel, hogy az apja külföldön dolgozott, így mindent az anyja csinált és szerinte ez tök természetes és én meg örüljek, hogy ő egyáltalán itthon van és foglalkozik a gyerekekkel. Az ő családja és a férfi barátai szerint is neki max. a gyerekekkel kell foglalkozni itthon, semmi mással.

Viszont én meg úgy gondolom, hogy mivel közösen élünk egy lakásban, közösen fizetünk mindent és én ugyanannyival járulok hozzá az életünkhöz, mint ő, ezért nem igazságos, hogy mindent rám hagy. Hiszen ha egyedül lakna valahol, akkor is kéne takarítania, mosnia, ügyeket intéznie stb.

De ő meg arra hivatkozik, hogy többet dolgozik, tehát kevesebbet van itthon és hogy kb. 1-2 órát vesz igénybe a háztartás és az egyéb dolgok, így egálban vagyunk.

Csakhogy ő hazaérve ellazulhat teljesen és a gyerekeken kívül nem kell semmivel foglalkoznia, míg ha én hazaérek, egyből állhatok neki valaminek, mert úgyis mindig van valami takarítani/pakolni/főzni/intéznivaló.

Szóval én látom, hogy neki is igaza van, de attól én még rohadtul kihasználva érzem magam és abszolút nem úgy tekintek az otthonunkra, mint ahová meló után jó érzés megérkezni, hanem mintha kezdődne egy újabb munkaidő...

Ti hogy látjátok, van valamilyen megoldás, amivel mindketten elégedettebbek lehetnénk?