Hogy lehetne leküzdeni az anyai ösztönt (még egy kis időre)?

Nem hiszem, hogy le fogod tudni győzni. Én is sokat sírtam, hogy még nem lehet, nem voltak jók ma körülmények, stb. Aztán véletlenül teherbe estem (most, hogy ezt leírom, elgondolkoztam, lehet, hogy a tudatalattim hatására?) és én vagyok a világ legboldogabb anyukája!

Szerintem beszélj erről a pároddal és tervezzétek meg, mi kell hozzá minimum (nem érdemes mindent elvárni, hogy meglegyen, mert akkor sosem lesz), és lássatok neki a körülmények megteremtéséhez! Ha az pl. , hogy tanulás mellett dolgozzon a párod, akkor most elmehetnétek mind a ketten dolgozni, aztán persze ez rá marad, ha babátok lesz. A lakáskérdés nem biztos, hogy olyan fontos. Sok embernek lett előbb gyereke, aztán lakása. (nekem is)

HA már tesztek valamit azért, hogy a leendő babátok megfelelő körülmények közé érkezzen, talán jobban fogod magad érezni, mintha csak várnál és vágyakoznál.

Aztán, ha van munkátok, és előre láthatóan lesz is (na persze ez sosem biztos) , akár neki is láthattok a babagyártásnak. Nagyon nehéz ugyan, de sokan tanulnak és dolgoznak gyereknevelés mellett.

Még egy dolog: ebben az esretben beszéljetek a szülőkkel, mert szükségetek lesz a segítségükre!

Sok sikert!!

Szia!

Ez nálam egy éve kezdődött 20évesen, de nem bírtam, az egyetem se és semmi más nem érdekelt csak h babánk legyen! Kedvesem is szeretett volna azt mondta h gondoljm át alapossan és ha igen akkor benne van! Most 10hetes terhes vagyok. Most ahol lakom tanulok mást, mert nem fontosabb a karrier mint az anyaság nekem, bár ezt is szívesen fogom majd csinálni, mert ez a szakma is érdekel igazán boldoggá meg csak a család tehet. Ha tényleg nem tudod elfelejteni és ez minden vágyad mindent meg lehet oldani! Az hátrány h párod is tanul szerencsére az enyém dolgozik mert idősebb és meg tudja teremteni az anyagiakat. Nálatok ez viszatartó...:(

Ezt bizony sehogy. Én ugyan így voltam.

Ráadásul kisgyerekes anyukák között töltöttem a napjaim nagy részét, állandóan babadolgokkal kerültem kapcsolatba-a munkám miatt.

Én is sokszor csak leültem munka közben és bőgtem (pedig már van egy fiam).

Most -ismét- babát várok, és bár elég nehezen viselem- én vagyok a világon a legboldogabb:)))

Nagyon együtt tudok Veled érezni. Nekem 2 kistestvérem van, illetve a közeli rokonságban is vannak picik, így talán érthető, hogy számomra a család az első, a boldog család jelenti nekem a karriert.

19 évesen kezdtem el a főiskolát, 20 évesen költöztünk össze a párommal. Megvolt a ház, autó, de én még csak 2. évemet kezdtem a fősulin, amit be kellett fejeznem. Nagyon sokszor kérdeztem meg magamtól, hogy miért nem azt teszem, amit igazán szeretnék: család, baba. Beláttam, hogy áldozatot kell hoznom. Most kell, hogy szakmát szerezzek, nyelveket tanuljak, aztán munka, majd az álmaim. Soha egyetlen percre sem tudtam megérteni, hogy miért az álmaim, vágyaim szorulnak az utolsó helyre. Nagyon nehéz volt háttérbe szorítani a vágyaim, és az eszemre hallgatni, de mindig az lebegett a szemeim előtt, amikor a sírástól, elkeseredettségtől alig láttam, hogy eljön az az idő is, amikor az esküvőre és egy picire koncentrálhatok. Most lassan 4 év elteltével eljött az az idő!!! Múlt hétem hagytam abba a gyógyszert, MA vettem be az első magzatvédő vitaminomat, jövőre esküvő is lesz. Hihetetlen érzés, hogy végre itt tartunk. Nem telt el olyan nap, hogy ne gondoljak akár egy pillanatra a babára, akit oly nagyon szeretnék. Nagyon rosszul érintett babadolgokat látni, anyukát, aki a picijét tolta az utcán, aztán jött a hidegzuhany, amikor kiderült, hogy a sógornőm, aki nem is szeretne igazából babát, terhes. Hetekig nem tértem magamhoz, kifordultam szinte önmagamból, de most, hogy én is készülődhetek, jobb a helyzet.

Elmondhatatlanul fantasztikus érzés készülődni, rengeteget olvasok a terhességről, elkezdtem szedni az Elevitet, ez tényleg egy gyönyörű időaszak kezdete.

Nem ismerjük egymást, de teljesen megértelek, nekem legbelül fájdalmat okozott az, hogy el kellett nyomnom a vágyaimat, de valahol jobbnak láttam befejezni a sulit, munkát keresni, megalapozni a családot. Mindig is az volt a bajom, hogy az észszerűt követtem és nem az álmaim, de 24 évesen, azt mondom, hogy jól tettem.

Aki imádja a gyerekeket, odaadná fél karját értük, az soha nem tudja elnyomni az érzéseit, legfeljebb másra koncentrál, hogy stimulálja azokat ideig óráig, míg eljön az az idő, hogy csak álmainak élhessen. Én így cselekedtem, nekem az volt a stratégiám, hogy túl kell élnem a szükséges rosszakat (suli, diploma,munkahelykeresés) annak érdekében, hogy felelősségteljesen, nyugodtan vállalhassunk babát. Túléltem, eltelt majdnem 4 év, ami nagyon nehéz volt lelkileg, és most már boldogan készülődünk a babavállalásra. Neked kitartást kívánok, nem mondom, hogy az én stratégiám a nyerő, de vigyél egy kis racionalitást a gondolkodásodba, és mérlegeld a helyzetet, de ne csak a jelent nézd, hanem gondolj a jövőre is. Szorítok nektek!!!