Hanyagolnád ilyen esetben egy korábban nagyon kedves barátnő társaságát?

Sokat segìtett, de sokszor úgy, hogy nem kértem és nem is voltam rászorulva, de tény, hogy néhány alkalommal valóban sokat jelentett. Amiért viszont elbizonytalanodtam, hogy elkezdett nagyon belemàszni, beleszólni az életembe. Pl. a fiam biztosan kinőtte a cipőjét, mert furcsán megy, majd ő vesz neki másikat (nem nőtte ki, van cipője, csak bohóckodott). A lányommal elkezdett kiabálni az utcán, mert a kicsi nyávogott vmiért. Egyáltalán nem angyalok a gyerekeim, de rajta kìvül még soha senki nem nevezte őket neveletlennek. Értelmesek, udvariasak, csak akaratos uralkodó jellem mindkettő, és ezért nem ugranak első szóra, és nem működik náluk az érzelmi zsarolás. Az ő kislánya viszont nagyon engedelmes jó gyerek (sztem egyszerűen csak nem mer hisztizni). Mi a véleményetek erről a helyzetről? Sajnálnám egyfelől, de úgy gondolom a gyerkeimmel nekem kell boldogulni, és nem is kényelmes "lekötelezve" érezni magam. Még eddig nem beszéltünk erről, mert nem tudom, hogy esetleg túlreagálom-e, nagyon megbántott ezekkel a dolgokkal.