Egy kisgyerek és egy újszülött mellett hogyan tudtad megoldani a kutyasétáltatást, ha szinte egész nap egyedül vagy a gyerekekkel?

Vagy a férjem vagy én leviszem mielőtt a férjem elmegy munkába (ez változó, van hogy reggel 6kor megy, van hogy csak 8kor, értelemszerűen egy órával előbb felkelünk és egyikünk viszi), aztán délben és délután is kiviszem a gyerekeket (újszülöttel csak rövidebb időre) és este ha hazajön a férjem, utána megint vagy ő vagy én levisszük a kutyát.

Nyilván a reggeli meg esti séta a hasznos,hosszú séta, amikor a gyerekekkel megyünk az a kutyának csak egészségügyi séta inkább, olyankor nem engedem oda másik kutyához meg nem labdázunk, mert nem bírok egyszerre 3felé figyelni.

Egyedül nevelem a lányom születésétől, így semmi segítségem.

A gyerek értelemszerűen mindig jön velem, míg kicsi volt kendőben, télen sem fázott, nagyon jókat sétáltunk.

Annyi a "hátránya", ha lehet ezt mondani, hogy mivel a kutyát is kellőképpen le kell mozgatni és a gyereket is, így napi kétszer megyünk sétálni délelőtt-délután és mindig jön velünk a kutya is.

Játszótérre nem igazán járunk, max. néha megállunk olyan nyitottabbnál ahol ki tudom kötni a kutyát és akkor kicsit hintázik, homokozik a lányom, de 99%-ban vagy a mezőn sétálunk, vagy a boltba/postára menetelt összekötöm a kutyasétáltatással.

Nem túl kellemes, ha néha szakad az eső, de ez van, nem is gondolkozok ilyeneken, mert nincs választás, a kutyát le kell vinni, ezt a lányom is tudja, most 2,5 éves.

Inkább majd ősztől lesz nagyon húzós, ha elkezdi az ovit, én ismét munkába állok, még fogalmam sincs hogy fogom megoldani, hogy mindenre jusson idő és a kutya is kellőképp le legyen mozgatva, de majd megoldom azt is.

Az ember, ha egyedül marad, akkor jön rá, mekkora erő rejlik benne, milyen sok mindenre képes.