Rossz szülők leszünk?

Kérdés, hogy mennyire vagytok keresztények? A vasárnapi templomba járás még senkit sem tesz azzá. És abból, hogy egy ilyen fórumon kérdezitek meg azt, amit Istentől kellene, az ezt támasztja alá.

Miből gondoljátok, hogy Isten meg fog ajándékozni három gyerekkel? Mi lesz ha egyet kaptok? És mi lesz, ha ötöt? Hozzá kellett volna fordulni, nem a világhoz.

Nálunk alap a külön szoba!

Viszont ettől nem lesztek rossz szülők..

Szia! :)

Szerintem nem ezen múlik, hogy valaki jó, vagy rossz szülő-e.

Nekem sosem volt közös szobám a testvéremmel, de emlékszem, hogy még 16 évesen is volt olyan, hogy valamelyikünknél filmeztünk, aztán ott ragadtunk a másiknál beszélgetni, együtt aludtunk (mindkettőnknek francia ágya volt). Unokatesóméknál is van, hogy egymásnál alszanak a gyerekek, mert ők is 5 és 8 évesek voltak, amikor külön szobába kerültek.

Viszont szerintem kamaszként már problémásabb, bármennyire is jó a kapcsolatuk... Kell olyankor a magánszféra és emlékszem, hogy néha nekem is jó volt egyedül lenni, zenét hallgatni, vagy csak csendben olvasni. Plusz ugye később jön a barát-barátnő téma, mégsem alhatnak úgy együtt, hogy tőlük 3 méterre szuszog a tesó.

Szerintem leginkább emiatt lesz problémás a dolog.

Én nem hiszem, hogy ez olyan nagy probléma. Nekem 4 évvel idősebb nővérem van, közös szobánk volt 15 éves koromig, és emeletes ágyunk, mert kevés volt a hely. Nem volt belőle problémánk, igyekeztünk nem zavarni egymást.

Azt pedig tényleg nem lehet tudni, mit hoz az élet. Amíg kicsik, biztosan nem baj, ha közös szobában laknak. Lehet, hogy mire felserdülnek, nagyobb házba tudtok majd költözni. Vagy nem lesz 3 gyereketek valamilyen okból, ez is benne van a pakliban.

Két fiam van, külön szobában vannak de közös tanuló szobájuk van.

Mi ateisták vagyunk, a gyerekek sincsenek megkeresztelve, de úgy gondolom egy gyereknek jár sajt szoba, ha kicsi is de az övé.

3 gyerek egy szobában nem egészséges számomra.

Nálunk úgy volt, hogy hárman laktunk egy szobában. Először jó volt, de aztán semmi magán időm nem volt. 13 éves voltam, amikor a nagymamám meghalt,akkor megkaptam a szobáját. Nekünk is emeletes ágyunk volt, alul volt a húgom(11), felül én voltam a 7 éves öcsémmel. Mikor végre saját szobám lett, végre írhattam naplót, mert senki nem látta. Olvasgattam, tanulhattam amíg akartam, interneten utána nézhettem olyan témának, amit nem néztem volna meg mások előtt. Tehettem fel olyan posztert, ami tetszett, de ez apróság. Ha sírtam,nem a WC-be kellett elbújnom. Nyáron aludhattam egy szál bugyiban, nyilván ezt az öcsém mellett nem lehetett volna. Ha előtte hívtam át a babátnőmet, a fürdőbe kellett bezárkóznunk a kicsik elől. A saját szobámba viszont még aludni is áthívhattam. Bekapcsoltam egy tetszőleges zenét, és táncolhattam rá, amit azelőtt nem tehettem meg. Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire előny egy saját szoba,ha a barátomat akartam áthívni. Végre nem az utcán kellett csókolózni, a négy fal takarásában tettük meg (nyilván ekkor már idősebb voltam,nem13

Mi is 3gyereket akarunk a férjemmel, de akkor 3 szobát biztosítanunk is kell nekik. (most egy gyerek van, de még költözés előtt állunk)