Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Volt/van esetleg más is...

Volt/van esetleg más is hasonló helyzetben? Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés
A kislányommal kapcsolatban kérdeznék.2 hét múlva lesz 4 éves, óvodába jár, okos, tüneményes gyerek, mert mindent megcsinál amit kérünk tőle, viszont nem beszél az oviban csak a gyerekekkel. Itthon be nem áll a szája, viszont ha elmegyünk valahová, pl. a boltba és kérdeznek tőle valamit, akkor nem válaszol. Azt tudni kell, hogy az apja most februárban úgy döntött, hogy mással szeretne tovább élni és itt jönnek a problémák. Február óta kb.4-5x látta az apját, előtte se sokat, mert egyéb okok, főleg anyagi miatt nem tudtuk megoldani, hogy együtt éljünk. Itthon lakunk és 1 évig ő is itt lakott velünk, csak aztán a lakhelyéhez közelebb kapott munkát és így hazament a szüleihez (kb.60 km-re lakik). Nélkülem még nem volt náluk a gyerek. Tavaly 1 hetet voltam kórházban és akkor mondta exem anyja, hogy elviszik a gyereket kérés nélkül, csak beültetik a kocsiba és viszik is, és mindezt úgy, hogy szinte idegenek a gyereknek, mert jó, ha 3-4x látta őket évente. Az apjával sincs el, hisz hozzá se szól a gyerek. Nincs meg az a tipikus apa-lánya kapcsolat közöttük. És most karácsonykor el akarják vinni pár napra és nem tudom, hogy mi tévő legyek. A saját apjához nem szól egy szót se, nemhogy a nagyszüleihez. Félek, mert így is vannak magatartásbeli problémák a viselkedésében és ha most elengedem úgy hogy nem vagyok ott, akkor lehet, hogy rosszabb lesz. mondja mindig, hogy nem akar menni az apjához. Az én szüleimmel jól megvan, hiszen itthon lakunk, de még így is nagyon anyás. Azt sem akarom, hogy elviszik és akkor kiordítja a lelkét is, meg olyankor nem eszik, nem iszik semmit, míg nem lát engem.

#gyerek #apa #elvinnék
2016. nov. 14. 10:07
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Hivd meg te a nagyszuloket! En biztos nem adnam oda a gyereket ilyen elozmenyek utan:S
2016. nov. 14. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Igen, én is így vagyok vele. És nem is az apja akarja annyira elvinni, hanem a nagyanyjáék, mondván, hogy szokja őket. De nekik sem adom oda, mert őket még kevesebbszer látta a gyerek. Az apja magasról tojik rá, az anyja hívott tegnap is, hogy mi van a gyerekkel...
2016. nov. 14. 10:15
 3/8 anonim ***** válasza:

Miért is kéne neked odaadni a gyereket a nagyszülőknek? Mit csinálnak, ha nem? Havonta 2 óra a nagyszülői láthatás, ami az apuka idejéből jön le. Nálad láthatják, ha apa nem viszi.


EGyébként ama ominózus eset után (kocsiba be és viszi a gyereket) én rájuk hívtam volna a rendőrséget.

2016. nov. 14. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem adnám oda és szerintem semmi baj nincs a gyerekkel, sok 4 éves nem beszél a felnőttekkel, az apja meg kb. idegen neki, nem csoda, h nem szól hozzá.
2016. nov. 14. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
3-as válaszoló, nem vitték el, csak mondták, hogy ha akkor lett volna náluk gyerekülés, akkor vitték volna míg én kórházban voltam. És még ők voltak felháborodva, hogy mi az hogy nem vihetik el a gyereket, hisz nekik is joguk van hozzá.
2016. nov. 14. 11:32
 6/8 A kérdező kommentje:
sőt már a bírósággal is meg lettem fenyegetve, hogy elintézik a láthatást és akkor 2 hetente hétvégén viszik. És nem exem, hanem az anyja mondja ezeket, mert exem helyett is ő beszél mindig...
2016. nov. 14. 11:55
 7/8 anonim ***** válasza:

Szerintem üljetek le megbeszélni a helyzetet. Alapvetően jó, hogy szeretnének időt tölteni a kislányoddal, és neki is szuper, ha több nagyszülő van az életében. Csak ez nyilván csal fokozatosan működik - ha szeretnék, hogy megszokja őket, először csináljatok együtt programokat, ahol Te is ott vagy. Először rövidebb dolgokat, később, ha van kedve, 1-2 órára menjen el velük a kislányod valahova, majd haza. Az is jó ötlet, hogy a nagyszülők töltsenek nálatok pár napot.


Nem tudom, hogy milyen a viszonyotok, de ha a volt férjed szülei szeretik az unokájukat, és tényleg szeretnének az életében részt venni, szerintem próbálj segíteni nekik ebben. De mindenképp úgy, hogy ez a lányodnak is jó élmény legyen. Ő azt is látja, Te hogy állsz a dologhoz - ha Te nem viszonyulsz pozitívan a nagyszülőkhöz, benne is tartás lesz.


Szerintem tisztázzátok, hogy ki mit szeretne, és ez hogyan oldható meg a legjobban. Az is lehet, hogy a végén valami tök jó sül ki belőle :)

2016. nov. 14. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

3as vagyok. Az én anyósom is ezt játszotta, elmentem egy ügyvédhez és ő felvilágosított a nagyszülői láthatásról.


Googlizz rá erre a kifejezésre.

2016. nov. 16. 05:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!