A gyerekvállalás, nevelés tényleg olyan borzasztó?

Ha ettől ennyire félsz, várj még a gyerekkel.

A kérdésedre a válaszom NEM. Csupa nagybetűvel.

Majd akkor vállalj gyereket, ha már nem tekinted önfeláldozásnak, mártírságnak, lemondásnak a változásokat. Ha ennél korábban jön, akkor úgy is annak fogod megélni. Komolyan mondom, nem bántásból!

Egyébként igen, megváltozott teljesen az életünk. Normális párkapcsolat nem rámegy a gyerekre, hanem erősödik általa, ha ezen aggódsz, tényleg nagyon korai még az ötlet.

A legeslejobb érzés anyának lenni.

Az életed valóban megváltozik, de azért, mert anya vagy, maradhatsz nő is. Csak ehhez kell a párod is, hogy segítsen.

Én pl. nem tudtam lemondani a tornáról, és a körömlakkokról! :)

Azt kell, hogy érezd, hogy akár az életed is adnád a gyerekedért, akkor kell bele vágni a dologba.

Szerintem az életed miilyensége nagy részben rajtad múlik, szóval nem érdemes a „rémtörténetekből” kiindulnod, hiszen van, akinek gyerek nélkül is rémálom az élete – a tied pedig remek, nemdebár?

Mindemellett az tény, hogy a gyerekvállalás gyökeresen és véglegesen megváltoztatja az életet egyszerűen azáltal, hogy lesz valaki, akiért felelősséggel tartozol, és mindig ott lesz az agyadban.

Nyilván én is magamból indulok ki (no meg az általam ismert családokból), én is szerettem a gyerek előtti életemet, és tény, hogy sokkal több időm volt magamra, és az is, hogy néha nagyon tudom unni ezt a „papás-mamást”, no meg hogy a spontaneitás hiányzik leginkább (most mindent meg kell szervezni előre, nem löttyenhet az agyam egyet, és már megyek is, mint régen) de ezen kár volna keseregnem, mert nem visszafordítható a dolog.

Azt javaslom, ne olvass rémtörténeteket, és fogadd el, hogy igenis más lesz az életed – de hogy mennyire, azt azért te is tudod befolyásolni. Nem igaz, hogy nem lehet kettesben lenni (segítséget igényel, ez tény), hogy lesz-e szex, az is rajtatok áll… Az meg, hogy „rámegy a párkapcsolatod” elég rémesen hangzik, erre csak annyit tudok mondani, hogy ha ilyen félelmeid vannak, akkor lehet, hogy nem a megfelelő emberrel vagy együtt…

Én úgy fogalmaznék, örülök, hogy előre nem láttam a nehézségeket, mert így megismerhettem a gyerekeim, az akkori önmagamhoz képest meg sokkal erősebb és felnőttebb lettem, mert muszáj volt. Tehát nem csak az életem változott, én is. A páromra és a kapcsolatunkra ez dettó igaz.

Úgyhogy igen, nagy kaland a gyermekvállalás, nem lehet totál megtervezni és nem lehet visszacsinálni. Kérdés, hogy a félelmeid vagy a vágyaid az erősebbek. A most-ot szeretnéd tartósítani (hiszen egyáltalán nem kötelező gyereket vállalni!) vagy azt sajnálnád jobban, ha nem ismered meg ezt az utat. Mindent sajnos nem lehet egyszerre és nem élünk örökké.

„Meg el nem tudom képzelni hogy lehet az, hogy eleged van a gyerekedből”

Hát, szerintem ilyet mindenki érez időnként (persze elképzelhető, hogy van, aki nem, de a legtöbben csak tagadják), mert a gyerekek nagy mesterei a szülők idegein táncolásnak. No meg egyszerűen azért is, mert nem robotok vagyunk, és a leggyerekcentrikusabb embereknek is lehetnek olyan napjai, amikor csöndre, nyugalomra vágyna, de a gyerekei viszont nem. :)

Nekem baromi lelkiismeret-furdalásom volt eleinte, mikor csak egy kis időre is „lepasszoltam” volna a gyerekemet szívem szerint. Akkor nyugodtam meg, mikor anyósom, aki három gyereket nevelt fel, és baromi gyerekcentrikus nőnek tartom, elmondta, hogy neki is voltak ilyen időszakai, és ez tök normális. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt a gyerekkel és a magunkkal való foglalkozás között.