Anyukák! Elmesélnétek nekem, hogy milyen érzés lett mikor anyukák lettetek?!

Születés utáni nap reggel 6kor betoltàk kis kocsin..Mindenkinek kiosztották a kis baba csomagot.Az volt életem egyik legjelentosebb momentuma.

A második meg amikor végre kicsusszant belőlem. Alig tudtam tartani és nagyon sokat kellett visszatartani.

De minden este mikor fektetem őket vagy mikor megyek értük oviba suliba olyan erősen érzem a szívem tájékán azt az érzést..semmihez sem fogható.

És reggel mikor felkelnek, a kis szagukat imadom.

Milliószor újra csinálnék mindent ami nehéz is volt, mert egyedül vagyok. Ők az életem értelme.Nagyon akartam mindkettőt,nics semmi más ami értékesebb náluk.

Miután megszületett és rám tették, kb sokkot kaptam, nem igazán fogtam fel.Kb 2-3 órával később fogtam fel hogy igen, megszületett, megészséges, minden oké. Na onnantól fogva aggódok érte folyamatosan (meg persze imádom)

Az első időszak nagyon nehéz volt, nem volt segítségem, a babám folyton sírt, én meg stresszeltem. Amúgy jó volt, hogy pici, hogy rá lehet csodálkozni, hogy lehet elalolvadni a Moro reflexén(nagyon vicces dolgokat csinált)

Összessgében nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz fizikálisan, és ennyire jó és csodás lelkileg. Ez eléggé ellentmondásos.

Ellentmondasos. Baratnom par hettel elottem szult, es aradozott, hogy hogy imadja marcsak nezni is. Mikor ramtettek, en hitetlenkedest es megkonnyebbulest ereztem, hogy vegre kint van, illetve megallapitottam, hogy jo nehez (aztan kiderult, hogy 4,3 kg). Nem volt rozsaszin kod, csak faradtsag, es mivel sajnos nem voltam eleg tajekozott, hagytam, hogy beadjanak oxitocibt, es hogy gatmetszest vegeztenek, amit ossze kellett varrni, es az elso hetekben a rosszul osszevarras miatt szenvedtem, nem kelhettem fel, mert nem ulhettem ra (odemas lett).

A szoptatas es a kotodes (reszben koszonhetoen a kivulrol kapott oxitocinnak) nehezen indult. Az elso hetek is nagyon nehezek voltak, jottek csaladtagok, es nehezen tudtam a babamra figyelni. Amikor elmentek (kulfoldon elunk), szep lassan javulni kezdett sok minden. Rajottem, hogy a fiamnal nem fog menni a kivulrol altalam kigondolt napirend es az idore etetes. Atalltunk a nagyon gyakori (akar felorankenti), de cserebe rovidebb ideig tarto szopira, es o alakitotta ki a napirendjet. Rengeteget hordoztam, elhagytam a tejtermeket, tojast, igy megszunt a hasfajos siras is.

Eltelt olyan 8-9 honap, mikor elkezdodott nalam az a bizonyos rozsaszin kod, amit baratnom mar a szules utan megelhetett (rohamos szules, nala nem volt ideje az orvosnak beavatkozni). Most 19 honapos a gyermekem, csodalattal, es igazi, semmihez sem hasonlithato rozsaszin koddel a fejem korul nezek ra.

Az elso 1 ev alvas miatt sem volt egyszeru. 13 honapos kora ota vegre ujra azt erzem, hogy elek, es tobbnyire nem vagyok zombi. A szoptatas az elso hetekben a rossz technika miatt fajdalmas volt, nem ertettem, hogyan lehet szeretni szoptatni, de kitartottam. Hordozni kezdettol imadtam, egyutt is alszunk azota is, ez az, ami nekem igazan bensoseges erzest ad. A szopinak orulok (meg mindig aktivan szopizik), de nekem a hordozas, testkontaktus tobbet jelent.

Inadok anya lenni, es inadom a gyermekem. Nemgondoltam volna, hogy ekkora oromet, szereteterzest jelent. Regen azt gondoltam, hogy a gyerek nem lehet eletcel, es hogy egy igazi kartier potolhatja, ez teljesen megvaltozott bennem, pedig nagy celjaim voltak/vannak. Most ugy erzem, hogy szamomra az eletemben ez az egyik legnagyobb dolog a ferjem mellett.