Vállalnátok gyereket, ha nagy eséllyel csípőficamos lenne?

Te bánod, hogy megszülettél? Anyukád bánja, hogy megszült?

Nálunk apai ágon volt több, és elvileg anyai ágon számít (ortopédus szerint), így nem aggódtam annyira, hogy befolyásoljon. Nem tudom, hogy hogy döntök, ha engem érintett volna személyesen.

Viccelsz?! Ez nem egy élettel összeegyeztethetetlen, szégyenli való dolog! Attól még igenis lehet szép, okos gyermek belőle, a társadalom teljes értékű tagja, a gyermeked, aki feltétel nélkül szeret, és elfogad téged olyannak, amilyen vagy!

Első kézből tudom neked mondani -mivel gyógytornász vagyok gyermekortopédiai osztályon- hogy ma már sokkal fejlettebb ennek a problémának a kezelése (is), mint 20- 40 évvel ezelőtt; anyukádnál vagy nálad... Ma már ezek a gyermekek teljes, mozgáskorlátozottság nélküli életet élnek.

Idősebb korban felmerülhet a csipőprotézis igénye; de ez jó gyermekkori kezelés mellett minimálisan nagyobb csak, mint bárki másnál -sokkal több nem csípőficammal született kap csípőprotézist, mint aki azzal született, mert bárkinek el tud kopni az évtizedek során; bár tény, hogy egy rosszabb anatómia növeli ennek esélyét.

A kezelés pedig nem csak Pavlik- hámból áll; így a gyógyulás sem csak kizárólag ezen múlik. Legalább ugyanilyen fontos a megfelelő és rendszeres csípőtorna, amit a szülőnek is betanítunk, s amit otthon naponta többször el kell végezni, hogy a kötött -rossz irányba húzó- izmokat kinyújtsuk, a csipő beszükült mozgásirányait helyreállítsuk. Így lesz teljes a gyógyulás, és így nem lesz később sem probléma.

És saját szemszögből is tudok a kérdésedre válaszolni: én is kétoldali csípőficammal születtem. Volt hámom, anyukám tornásztatott, korán orvoshoz vitt, hogy minél hamarabb elkezdhessék a kezelésem; és élsportoló lettem, nagyon jó eredményekkel.

Most a kislányommal vagyok épp várandós. Lehet, hogy örökli majd ő is; ki tudja?! De egyáltalán nem fogom tragédiaként megélni, ha így lesz! Csak korán kell elkezdeni a kezeléseket.

Számomra tehát a kérdésed nem kérdés....