Hogy helyes és miért, ki hagyja kire a gyereket?

Kérdező, ha nincs gyereked, megértem, miért nem érted. Ha viszont van gyermeked, és érint titeket a kérdés, akkor nem értem, mit nem értesz.

Két gyermekünk van, a férjem nagyon jó apa, a gyermekeink imádják, bármikor Rá merem hagyni Őket. Viszont azt is látom, hogy én vagyok az elsődleges gondozó, az elsődleges szülő a kicsi életükben.

Ha ne adj' isten, úgy alakulna, hogy a férjem nem lenne velünk, megviselné persze Őket, keresnék egy ideig, de ott lennék Nekik, ennyi elég lenne. Ha én tűnnék el, abba belerokkannának (legalábbis a fiam, aki szó szerint anyafüggő, de a kislányom is egyre jobban kezd engem igényelni), lelkileg padlóra kerülne mindkét gyermek.

Mindketten jó szülőjük vagyunk, a férjem jó apa, én érzem, hogy jó anyukájuk vagyok, és azt is érzem, hogy most még én vagyok a legfontosabb. Most 5 éves a fiam, 3 éves a lányom. Idővel tudom, hogy a fiam majd nyitni fog erőteljesen az apja irányában, a lányomnak pedig én leszek a minta, de most még mindketten tőlem függnek 100 százalékban. És ez talán így is van rendjén. Az én testemben fejlődtek, én adtam életet Nekik, életük első másfél évében én szoptattam Őket, amely a láthatatlan köldökzsinór a születés után.

Egy anya az mindig anya marad, és ez így van jól. Éppen ezért érezhetik mások is azt, hogy egy anya nem léphet le csakúgy a gyermekei mellől. Én ezt a világ legszívtelenebb dolgának érzem.

Ha én tűnnék el, abba belerokkannának (legalábbis a fiam, aki szó szerint anyafüggő, de a kislányom is egyre jobban kezd engem igényelni), lelkileg padlóra kerülne mindkét gyermek. - :D Ez vicces, ezek szerint a sok gyerek, akinek meghal az anyja, az mind lelkisérült. :D

Nevetséges.

Nos, kedves 3-as, sajnálom, ha neked ezna nevetséges kategória. Érdemes lenne gyermekpszichológusokkal beszélgetned, máris rájönnél, hogy egy anyját elveszítő gyermek alapból "belehal" a veszteségbe, és nagyon komoly, a környezet részéről származó lelki segítség, érzelmi támasz az, amely ilyenkor megtartó erejű lehet.

De természetesen itt a halálról, az örök elválásról beszélek. Ha a szülő továbbra is jelen van a gyermek életében, az némiképp tompít ezen a veszteségérzésen.

2-esnek:

"bármikor az apjukra merem hagyni a gyerekeket"

Jaaaa, ha így alakítod, akkor naná. Nálunk fel nem merülne ez a szövegkörnyezet, de gondolati szinten sem. Nem én hagyom az apjára a gyerekem, mert merem és ő jó.

Hanem az apjával van a gyerekünk vagy az anyjával van a gyerekünk.

Nagyon ügyelünk erre, mert mindkét szülő egyformán fontos egy gyerek életében, lelkében.

Teljesen egyetértek a 2- es vàlaszolóval.

Genetikailag ís úgy vagyunk programozva ahogy az állatvilágban is megfigyelhető.

A gyerek ugyan genetikailag 50%- ban az apáé, mégis elsősorban az anya gondoskodik a kecsinyekről, táplálja, tisztogatja,védelmezi...

És ezzel nem az apák értékét akartam lebecsülni mert nekik is ugyanolyan fontos szerepük van a családban de a közvetlen kapcsolat az anyai részről szorosabb kötelék. Az a bizonyos láthatatlan köldökzsinór...

6:

Még szerencse, hogy nem állatok módjára élünk. Minden, amiről beszélsz, az egy kialakított szokás.

Mi úgy alakítottuk, tudatosan, hogy mindketten, 100%-ban ott vagyunk velük, nekik.

Ja, 5-ös válaszoló voltam.