Nem fordult meg a babàm ezért holnap császároznak! Ti is rettegtetek a császártól? Hogyan gyógyultatok utána? Nem volt komplikációtok?

Én nem féltem. Terhesség elejétől tudtam, hogy császár lesz. Az érzéstelenítés talán egy pillanatra fájt, de annyira gyorsan csinálták, hogy mire észrevettem, hogy mire készülnek, már mondták, hogy feküdjek le, mert mindjárt hatni fig. A műtét gyönyörű emlék, közben behozták a babákat is, mindenki kedves es jókedvű volt. A felépülés nekem szörnyű volt, pedig nem vagyok gyenge ember. Rettenetes volt mindem felállás egy hétig, utána 2 hétig csak simán fájdalmas. Másnap tüdőembólia gyanúval mehettem ct-re. Végül főartériás embóliát nem találtak, de mikroembólát kizárni nem tudták, így 6 hétig dupla adag verhigito injekciót kaptam. 3 hét múlva pedig vissza kellett nyitni a sebet, mert hatalmas hasfali hematomam volt. Ezután végre nem fájt a felkelés. Kétszer 4 napig volt drain csövem is (császár után es a hasfal feltárás után).

Előtte volt hüvelyi szülésem is. Nekem a császár szebb emlék mint a természetes szülés volt, de felépülés szempontjából a császár volt tízszer rosszabb. Ebben mondjuk szerepet játszhatott, hogy 16 kg volt a hasam (babák, lepények, víz). És az sem volt biztos császár közben, hogy a méhem meg tudják menteni, annyira ki volt tágulva a nagy megterhelés miatt es nem kezdett el összehúzódni.

De minden eset más. Van, aki már aznap kipattant az ágyból. 3 hónapot voltam összesen kórházban (2-t császár előtt, 1-et utána), és senkivel nem találkoztam, akinél bármi komplikáció lett volna, vagy újra kellett volna műteni. Hüvelyi szülésest viszont kettőt is, akinek kaparni kellett, mert vmi reziduum bent maradt.

Rettegtem én a természetestől is meg a császártól is, végül sürgősségi császár lett.

Nem mondom hogy nem éltem át életem legnagyobb fájdalmát első felállásnál, előtte én is olvasgattam a témában míg várakoztam hogy felállítsanak, így azért jó volt előre tudni hogy mire készüljek.

De mégse ez maradt meg a legrosszabb résznek, hanem az a rengeteg injekció, éjszaka nem hagytak aludni 2 óránként bejöttek, műtét közbe a hányinger, és hogy míg férjem meg anyukám babázott addig én csak a mellkasomon tudtam tartani.

DE mondom a jó részét is, ha nem hagyod el magad, hamar felépülsz.

Én már első felkelés után elmentem a folyosó másik végére a kisfiamhoz nővérek segítségével, utána is folyton "ugráltattak" hogy mosakodjak meg, nem akarod még egyszer látni (első éjszaka elvitték), gyere átvesszük a hálóinget stb., ez akkor idegesített de ezek segítettek hogy tök hamar regenerálódtam, 2-3. nap már teljesen egyenesen sétáltam, többi kismama kihűlt hogy nekem császárom volt, nem hitték el.

Műtét az semleges,semmit nem érzel csak enyhe rángatást, kisbabád hamar "kikerül", onnantól tellik csak lassan az idő, hogy mikor láthatod.

Lényeg hogy mozogj,mozogj,és mozogj, és akkor hamarabb felépülsz.

Nekem kórházi lét alatt nem a császár volt a legrosszabb része egyántalán, hanem a csecsemősök.

Másodikat is császárral szeretném szülni majd.

Rettegtem a császártól. Amikor közölték az lesz mert leesik a szívhang és erősen mekóniumos a víz sírva fakadtam a férjemnek. Nagyon izgultam az injekciótól. De nem volt vészes.

Délelőtt született a fiam este kellett felelni, zuhanyozni, az elég kemény volt. Viszont utána nem volt olyan rossz már. Kb 5 nap után már szinte semmi fájdalom nem volt.

A lényeg hogy ha már lehet mozogni, onnantól kell is, minél többet! De mindent csak lassan!