Normális ha azért nem akarok soha gyereket, mert csak szégyenkeznie és nélkülöznie kellene mellettem?

Hasonló cipőben járok én is.

Bár anyagiakban talán megoldható lenne.

Viszont a családom katasztrófa, szegény gyerek úgy nőne fel, hogy nincs normális nagyanyja, nagyapja. Pedig szerintem lényeges egy ilyen kapcsolat is a gyermek fejlődésében.

Sajnálom, hogy neki nem lenne olyan, mint nekem kicsiként, hogy nyaranta egy-egy hetet a mamával tölthet és bolondozhat.

Félek a genetikától is, hogy hiába küzdök azellen, hogy ne hasonlítsak a szüleimre, főleg az anyámra, nyomokban mégis fel lelhető a viselkedésemben a hasonlóság.

Erre még rátesz egy lapáttal, hogy a tágabb rokonságban sok a rákos beteg, sok a sérülten született gyermek.

Tehát nagy az esélye annak, hogy az én gyermekem nem fog egészségesen születni.

A mai világban pedig, a mostani hazai és világ politikai viszonyok sem éppen afelé mutatnak, hogy nyugodt szívvel szüljek.

Szóval én is tudatosan a gyermektelenséget választom.

Ugyanakkor meg kell vallanom őszintén, hogy ennek köszönhetően igen valószínű, hogy ha megérem az öregkort én is olyan öregnéni leszek, akire a kutya sem néz rá ünnepekkor.

De bízom benne, hogy legalább egy öregbarátném lesz, akivel el lehet trécselni a pletykapadon.

"szegény gyerek úgy nőne fel, hogy nincs normális nagyanyja, nagyapja."

Ezek szerint, akinek már eleve nem is élnek a szülei, az ne is vállaljon?

Nem unokát vállalsz, hanem gyereket.

Kérdező, gazdagabb vagy mint millió meg egy ember, hisz VAN lakásod, még ha hiteles is.

Mi albérletbe vállaltunk. Azóta lett csak saját. Mindig van előre.

De megértem, hogy "honnan jössz", értem a félelmeidet, de ha "csak" ennyi, ne mondj le róla véglegesen. Lehet gyűjteni, takarékoskodni, célokat kitűzni és párral sokkal könnyebb, ráadásul még ugyancsak fiatal vagy.

Tíz évesnem az okostelefon és az x-box is káros. Egyre többen rájönnek erre.

Amúgy meg a világ minden pénzét ki lehet adni ilyenekre és mindig van gazdagabb osztálytárs.

Nem kell szégyenkezni, Te döntöd el, mit és mért kapjon vagy ne kapjon a gyerek, ő meg tanuljon mértéket.

Vacak az ismeretségi köröd. Egyáltalán nem "kötelezőek" az általad felsoroltak. Enyémeknek sem volt annyi idősen. Nagyobbik lányom 16 évesen a nyári diákmunkájából vett magának laptopot. Tabletjük sosem volt, xbox még annyira sem. Ruhában azt szerették és vettük, ami tetszett és ami kényelmes volt, kifejezetten márkás ruhadarbjuk kicsiként egyáltalán nem volt, mert úgyis kinőtték gyorsan.

Találd meg a párod, és nem lesz kérdés, hogy legyen-e gyereked. A fenti okok miatt butaság így gondolkodni. Nekem már megszületett a 3. gyerek, amikor az apjuk munka nélkül maradt, én köztisztviselő voltam, sima érettségivel, tehát viszonylag alacsony fizetéssel. Aztán később lett munkája, közalkalmazottként, bérminimumon. Jó pár olyan évünk volt, hogy kb. valamivel 200 ezer fölött volt az ÖSSZ bevéltelünk, 3 gyerek mellett (csp-t is beleszámolva). Most mit csináltam volna? Szemétre dobjam a 3 gyereket? Butaság. Eltelt pár év, majdnem 50 évesen diplomát szereztem, a fizetésem a duplájára nőtt, a nagyobbik lányomat a 18. születésnapján Párizsba vittem, mert az volt álma. Jelenleg megint car helyzetbe kerültünk, én is belekerültem a közszolgálatban történt leépítésbe, januártól nincs munkám (bár próbálkozom, de 22 év egy helyen után elég nehéz lesz, meg manapság túlkorosnak számítok). Megint csak jön a kérdés: dobjam ki a gyerekeimet vagy mi? A legidősebb már önálló életet él, de a két lány még suliba jár, a középső egyetemre készül. Nem fogok a kardomba dőlni, szilárdan eltökéltem, hogy váltok, lesz munkám, és minden megint pöpec lesz. LÉgy erős, határozott, kitartó! Ha kell, tanulj! Akár képezd tovább magad valamelyik (vagy mindkét) szakmádon belül. Keress abban munkát. Biztosan találsz nem minimálbértért is (bár nem tudom, milyen szakmáid vannak). Menj emberek közé, ahol még ismerkedni is tudzs, és megtalálhatod végre a másik feledet. Kitartás! Hidd el, meg tudod csinálni!

Gyárban dolgoztam, a férjem is. Sőt az első gyereket úgy vállaltuk, hogy engem pont elküldtek december közepén (kölcsönzött munkaerő voltam), januárban terhes lettem, tehát csak 1 fizuból éltünk. Kemény volt, de túléltük. Azóta a 3. gyereket várjuk. A férjem is ugyanott dolgozik 3 műszakba hétfőtől-szombatig (már 22 éve), én is (vagyis én GYED-en voltam a kicsivel, most szabin vagyok, januártól táppénzen leszek).

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Felejtsd el az önsajnálatot és élj végre. Ne keseregj, azzal jobb nem lesz. Amíg ilyen borúsan látod az életed, addig nem is lesz jobb. Ismerkedj, járj el sétálni, kirándulni, rengeteg ingyenes rendezvény, program van, ahol lehet ismerkedni. Merj nyitni a világra. Aztán minden jön magától. Ha nem lesz gyereked, akkor nem lesz, de ne élj önsajnálatban, csak depressziós leszel.