Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Kinek hogyan alakult a libidój...

Kinek hogyan alakult a libidója terhesség illetve szülés után?

Figyelt kérdés

Sosem voltam nimfo, de most...

Semmi kedvem a szexhez. A férjem ennek az ellentéte, éjjel-nappal csinálná. :-D Persze gyerek nélkül volt időnk rá, volt hogy NAPI 3-4 is. Aztán terhesen nem igazán kívántam a szexet, az utolsó hónapban talán 1szer voltunk együtt, féltettem is a babát, stb...

Szülés után 6 hónappal pedig még mindig nem kívánom annyira az aktust.(nem őt nem kívánom!) Egyszerűen fáradt vagyok. Sokat szeretkezünk ennek ellenére is, mivel tudom, hogy neki ez fontos, mégis olyan szarul érzem magam azmiatt hogy egyik nap nagyon jól esik, másnap már nem, inkabb aludnék...

Meg sokszor jár a gyerek is a fejemben közben, hogy nem huzza-e magára a takarót, vagy bármi, múltkor már beképzeltem, hogy sír, miközben mi a masik szobában......

Olyan furcsán is érzem magam így közben.

Főleg ha nagyobb lesz, meg ha lesz tesója is, akkor ennyit sem tudunk majd szeretkezni. (Most olyan heti 4szer vagyunk együtt, de nekem elég lenne 1 is...)

Kinel hogy alakult ez? Volt, akinek megromlott a kapcsolata, mert nem tudtak erre sem időt szánni? Meg a kívánósság már sose lesz a régi?


2019. márc. 31. 22:26
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
62%
Szülès után mèg 1 évig a hátam közepére sem kívántam a szexet, de én amúgy is elvagyok 1-2 havonta eggyel
2019. márc. 31. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
89%

Őszintén mondom, hogy minden elismerésem a heti 4 alkalomért!

A mi szexuális életünk megszenvedte a baba érkezését.

4 hónapja szültem és még nem voltunk együtt a férjemmel. :( Most dolgozunk az ügyön. Sajnos elég sok egészségügyi baj van a babával, egyedül vagyok itthon vele, férjem sokat dolgozik, segítségünk nincs így a szex az utolsó dolog, ami eszembe jut. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik vagy nem vágyom a páromra, egyszerűen csak nem jut rá energiám. Szégyellem is rendesen a dolgot.

2019. márc. 31. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
66%
Mindig nagy etvagyu voltam a szexben, a terhesseg alatt meg kulonosen sokszor csinaltuk. ( konkretan a szules beindulasa elott kb 2 oraval, a 41.heten), de ahogy megszultem, es kezdett letelni a 6 het, kb azt gondoltam h de kar h mar csak 1-2 het, aztan ujra „ muszaj lesz“ szexelni... ennek mar tobb mint fel eve, es most is leginkabb a ferjem kedveert csinalom, es sajnos jobban orulok, ha aludhatok.
2019. márc. 31. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Az első baba előtt állandóan együtt voltunk, amikor csak tehettük! Naponta akár többször is! Aztán teherbe estem, 10.hetesen letiltott minket a doki, amit annyira nem is bántam, mert ott nem gyengén kihalt belőlem a vágy.. Szülés után (gyermekágy után) elég kényszeres volt, szégyelltem előtte a testem, de dolgozott bennem az érzés, hogy ha nem kapja meg tőlem, nehogy másnál keresse! Na, amíg ez járt a fejemben, nagyon gázos volt az együttlét. Sokat beszéltem vele erről, majd arra jutottunk, hogy (ciki vagy sem) újra tanuljuk a dolgot! Szó szerint, mint az első alkalmakkor, mikor folyamatosan azt lestük, mi-mikor a legjobb a másiknak.. Ez olyan jól sikerült, hogy beálltunk arra, hogy heti 3-4 alkalom volt úgy, hogy mindketten igazán akarjuk, és hopp, megérkezett az újabb pocaklakó :) a különbség csak annyi, hogy most a vágy maradt, ugyanúgy kívánom a férjemet, csak a hagyományos szexet (orvosi tanácsra) lazább, simogatós megoldásra kellett cserélnünk :)
2019. ápr. 1. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
84%

Sosem szexeltünk annyit, mint az első terhességem alatt, én így lettem kívánós, kajákra nem. Szülés után alug bírtam kivárni a 6 hetet, és nem a férjem, hanem magam miatt. Szerencsére jó alvó a nagylány a kezdetektől. 😄


A pici gyorsan megfogant, a második terhesség alatt azonban kevesebbszer voltunk együtt, valahogy a nagylány plusz a várandósság együtt lefárasztott, heti 2-3 alkalomnál nem volt több. Szülés után viszont visszatért a libidóm kb 2 hét alatt, most megint az van, h folyton rá akarnék mászni a férjemre.


Bár csak a libidó volt a kérdés, az is hozzátartozik, hogy nekem hüvelyi orgazmusom csak a nagy megszületése óta van, de azóta mindig és gyorsan. Szóval elmondhatom, h nekem/nekünk javítottak a szexuális életünkön a gyerekek. 😊

2019. ápr. 1. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
63%
7 eve szuletett az elso gyerekunk, akkor kellett kb masfel ev, amikorra minden olyan volt mint regen. 4 hete szuletett a masodik gyerkoc, a terhesseg alatt 2x voltunk egyutt. Jovo heten megyek a 6 hetesre, mar varom hogy zold utat kapjunk, de felek is nehogy ugyanaz legyen hogy honapok kelljenek, mig visszaall minden a regibe.
2019. ápr. 1. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Terhesség előtt normális szexuális étvágyam volt, majd a várandósság alatt le lettünk tiltva a szexről, bár nem is kívántam egyáltalán, szülés után kb. 1-2 év kellett, mire újra a régi lettem. Majd teherbe estem a másodikkal, akkor állandóan szexeltem volna, de a férjem nem akarta, de azért együtt voltunk, denem annyiszor ahányszor én szerettem volna. Szülés után minden ugyan olyan, mint az első gyerek születése előtt, sajnos időnk nem sok van, de kihasználunk minden alkalmat.
2019. ápr. 1. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Gyerekek elôtt sokazor voltunk együtt, azóta meg eltűnt a libidóm sajnos.. 4 és 2 évesek.
2019. ápr. 1. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

A terhessegem vege fele mar nagyon ritkan voltunk egyutt,amiota megszultem (14honapja) a libidom 0, nagyon faradt vagyok inkabb alszom,jo ha havi 1x jut ra alkalom sajnos...

Es ez a kapcsolatunkra is rossz hatassal van.Remelem meg fog valtozni.

2019. ápr. 4. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Terhesseg nalam nem csokkentette sose a libidot, sot, talan novelte is, annyira boldognak es vonzonak ereztem magam.


Szules utan viszont.... phhhh... nem volt jo. Mar komolyan ketsegbeestem, hogy mi a fene tortent velem, sose fogom ujra igazan elvezni a szexet?

Eleg soka jott meg eloszor a verzesem, majdnem evvel szules utan: de onnantol mintha elvagtak volna ezt az enyhe szexualis apatiat 😂

Szoval, ahogy a hormonok visszatertek a rendes kerekvagasba, hala jo egnek minden vissza a regi oromteli eletbe.

A masodik gyereknel mar tudatosan keszultem erre, ugyanigy volt vele, es a harmadikkal is. Szoval akkor mar nem estem ketsegbe, de ettol fuggetlenul vacak volt kibekkelni azt az idoszakot.

2-es es 3-asnal mar tudtam, ahogy visszatert a normal libidom, mehetek lassan betetert, mert meg fog jonni abban a honapban 😁

2019. ápr. 4. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!