Vajot mi látnak bennem a gyermekek?

Az utóbbi jópár évben lettem figyelmes egy érdekes dologra:

Nos, én egy (még) fiatal nő vagyok, aki ad magára és általában kedves, de nem vagyok egy bőbeszédű, gyügyörésző gyermekmániás.Inkább kissé távolságtartó és óvatos másokkal.Sajnos inkább negatív beállítottságú, viszont jó szándék ember.

Röviden ennyi, hogy mégis legyen valami elképzelésetek rólam , mert fontos lehet.

Tehát, kb 10 éve, volt szerencsém két oviban is dolgozni közmunkás dajkaként.És igazából ott figyeltem fel arra, hogy az összes felnőtt dolgozó közül hozzám viszonyultak legközvetlenebb módon a gyermekek, némelyik már az első napton "rámkattant", amint odakerültem, és levakarhatatlannak bizonyultak :D Ami nem baj természetesen,hiszen nagyon örültem nekik, de sajnos legkevesebb időm a gyermekekre jutott.Általában a konyhán kellett segédkeznem.

Volt, amelyik első pillanatban mikor meglátott, megölelt :)

Később diekt odafigyeltem ezekre adolgokra és azt láttam, hogy az óvónőkkel,a többi alkalmazottal nem ennyire barátian közvetlenek.

Volt 1-2 olyan gyerek, akik mindig elkülönültek a többiektől, volt, amelyik utálta az ovit és az egész délelőttöt végigsírta, nos, nekem sikerült velük összebarátkozni, voltak akiket szépen "beillesztettem" a közösségbe voltak óvónők, akik csodálkoztak is a gyermekek változásán és azon amit elértem náluk.

Mert ezek tényleg nagyon magukba zárkózott, félénk gyermekek voltak.

Aztán másik érdekesség: nemrég eljött hozzám egy barátnőm és először hozta magával a 4 éves kisfiát, először láttam a gyermeket, soha ezelőtt nem járt nálunk.Amikor kinyitottam nekik az ajtót, akisfi gy sétált be, mintha csak haza jönne.Anyukája láthatóan nagyon meglepődött.Azt mondta, ő ilyet még nem látott!

Még tartott is attól, hogy hiszti lesz, mert a gyereke eddig az összes idegentől megijedt, sőt, nagyon sok ismerőstől is tart és idegen lakásba se nagyon lehet becsalogatni .Itt voltak egy ideig és nem is volt semmi baj, jól összehaverkodtunk a gyerkőccel, vigyorgott és bejárta az egész lakást.Anyukája meg csak nézett, hogy mi ez?...Azóta is, ha összefutottunk valahol, csak vigyorgott rám a picur, ő is szeret gy látszik.

De utcán is gyakran látom, hogy kisebb gyerek valamiért

rajtam felejti a tekintetét és csodálkozva vagy nem is tudom...olyan furán bámul, de nem rossz értelemben.

Szóval kíváncsivá tesz a dolog, hogy vajon miért? Ti ismertek olyan embereket, akikhez így viszonyulnak a gyermekek? Milyen személyiségek ők? Mivel válthatom ezt ki belőlük? Hiszen nem vagyok egy tutujgatós, szeretgetős természet, ahogy írtam is.Inkább tartózkodóan barátságos, viszont tudok kreatív és játékos is lenni, de nem vagyok társaság lelke és anyáskodó sem.

Érdekes egyébként, hogy gyermekkoromban én voltam az, aki mindíg sírt az oviban és távol menekült atöbbiektől, nem szerettem a közösségeket sosem, most sem dolgoznék hosszabb távon gyermekek között, met hasonlót érzek, mint akkor, vagyis eszembe juttatja az ovis kori nem szeretem korszakot...Pedig nem bántottak különösebben soha, sehol.De gyermekként nem is kedvelt különösebben a többi gyerek.