Nálatok hogyan jött el az a pont, hogy gyereket akartok? Nekem miért nem jön?

Ne azért vállalj gyereket, mert ketyeg az óra, vagy mert a párod akar. Persze ez szerintem természetes.

25 évesen meg különben sem vagy semmiről sem lemaradva :)

Pár év alatt pedig változhatsz hozzáállásilag, és az életed is változhat, vele együtt a körülményeid.

Nálam hogy jött el az a pont, hogy vállaljak? Egészen Világéletemben szerettem volna gyereket, sosem volt bennem se kétség, sem félelem, a vágyam mindig nagyobb volt annyira, hogy ne érezzek semmi gátló tényezőt, kivéve a biztonságot. 29 éves koromig nem volt olyan pénzügyi helyzetem, hogy megengedjem magamnak, és nem volt olyan férfi sem, akire azt mondanám, hogy neki szívesen szülnék. Aztán 4 éve megtaláltam. Ketten együtt összedolgoztunk, nagyon nagyon sok hétvégénk ráment, hogy anyagilag zöld ágon legyünk, és kikeveredjünk az albérletpiacból. Most már van saját ház, biztos alap, férj és feleség vagyunk. Nemrég jött el a pillanat, hogy akkor jöjjön végre a baba. Három hónap után teherbe estem, és most itt vagyok.

Neked még azt tudom ajánlani, hogy legyél türelmes önmagadhoz, és addig ne vállaljatok gyereket, amíg 100 % ban biztos nem leszel benne. Persze minden leendő anyában van egy kis félsz, természetes, ha azt érzed, hogy mi van ha nem sikerül jó anyának lenni. Nem is kell tudod? Senki sem lehet eléggé jó anya, mindig érezni fogod, hogy vannak hiányosságaid. A felelősséget, energiát meg majd megszokod, jönni fog a rutinnal együtt.

18-21 évesen nagyon akartam gyereket, de az csak a fiatalkori rózsaszín köd miatt volt. Otthon laktam, még semmi nem volt nehéz az életben. Nyilván nem vállaltunk párommal, mert tudtuk, hogy korai lenne.

Később mikor reálisabban átláttam a dolgot én sem akartam gyereket, de valószínűleg csak amiatt mert akkortájt szembesültem az élet nehézségeivel:

munkahely, számlák, egzisztencia és önálló élet kiépítése. Nagyon sok volt ebbe beleképzelni még egy babát is, aki rohadt nagy felelősség.

Akkor jött elő bennem újra az érzés, hogy gyereket szeretnék, amikor szépen rendeződött az életünk a férjemmel. Stabil munkahely, kocsi, saját ház stb. Ez már elég nyugodt háttér volt ahhoz, hogy beleférjen a képbe egy baba is, így újra elkezdtem vágyni rá.

Napokon belül megszületik :)

25 evesen meg ott tartottam, hogy sohasoha nem akarok gyereket. Most 30 evesen terhes vagyok. Nem mondanam, hogy megjott az erzes. A ferjem szeretett volna gyereket nagyon, en meg inkabb ugy mondanam, hogy beadtam a derekam. Nem vagyok hajlando gondolkodni es parazni rajta. Ha itt lesz, megoldjuk. Ha en ezt tudatos elokeszitett dontes utan vallaltam volna, sosem lenne gyerekem.

En szeretem az eletem gyerek nelkul es nincs hianyerzetem, hogy nincs. Most, hogy lesz majd gondolom minden atrendezodik es az lesz a termeszetes, hogy van.

Szerintem a legtöbben úgy vannak ezzel, ahogy te. Én is, a legtöbb ismerős is a baráti társaságunkban. Sok piszkosul nehéz pillanata van, főleg az elején. Meg aztán amikor beteg lesz, amikor nyűgös időszaka van, stb. De ugyanakkor akárhányszor végignézel az alvó kis testén, szétpuszilgatnád és semmihez sem fogható az az érzés, hogy ez a kisember belőletek lett.

Nagyon sokat számít, ha az apuka támogató. Sokan nehezen teremtenek egyensúlyt az apaság és a családfenntartó lét között, de tapasztalatból mondom, hogy sokkal könnyebb egy lelkes apukával az oldaladon, aki megérti, ha elfáradsz.

Még a legelején volt előfordult, hogy front volt, a babánk csak sírt. Egész éjjel fent voltam vele, csitítgattam, hogy a férjem tudjon pihenni. Ő elment reggel dolgozni és délután szinte ugyanabban a pózban talált otthon babával a kezemben, kisírt szemekkel. Elfáradtam és rossz anyának éreztem magam. Kiakadhatott volna, hülyének nézhetett volna, de mivel felfogta, hogy én, a nagy hétalvó kb. 48 órája csak 1-1 órákat szundítok, átölelt, adott egy puszit, kivette a kezemből a babát és közölte, hogy ők elmennek a parkba sétálni, én csak maradjak itthon nyugodtan. Befeküdtem a kádba, aztán lefeküdtem aludni, csak az esti fürdetésre keltem, amit szintén megoldott egyébként egyedül. Az ilyen lopott 1-2-3 órák tartottak akkoriban sokszor életben, de azzal együtt, hogy olykor iszonyatosan nehéz, én sosem csinálnám vissza.

Vagy jön erre a vágy, vagy nem. Szerintem ha nem jön, akkor sincs semmi gond.

Én 29 múltam. Még a 20-as éveim elején szerettem volna gyereket, vagyis inkább úgy gondoltam, hogy ez a természetes és biztos lesz, aztán egyre jobban elmúlt. Most már egyáltalán nem szeretnék. Párom úgy érzem, hogy jobban szeretne. Viszont vedd te is figyelembe: te leszel terhes és nem ő, neked kell szülnöd, és persze, az apuka átveszi majd tőled (jó esetben), amikor hazaér a munkából, de az pár óra. Neki valami jó kis hobbi, kikapcsolódás munka után. De a nap nagy részében a gyerek a te véredet szívja. Én erre nem lennék képes, pedig a párom talán az egyetlen férfi, akivel egy ilyen felelős döntést meg mernék hozni.

Nem lesz senki automatikusan jó anya. Ezt is gyakorolni kell. Csak a biológiai óra, meg a párod nyomása miatt ne szülj. Nekem a környezetemben most többen is szültek, szóval köszönöm szépen, én ezt nem bírnám.

Én 31 vagyok és még mindig nem jön az érzés, pedig 19 éves korom óta Életem Szerelmével élek együtt,aki már a legelejétől fogva szeretne.

Úgyhogy lassan már úgy leszek a dologgal,mint kb.6-os, hogy "beadom a derekam" de azért még várok az érzésre. Legutóbbi megegyezésünk, hogy kapok még kb.egy-másfél évet. Kb.fél év múlva költözünk az új házba és mondtam szeretnék ott még egy évet kettesben lenni és belement.

Nagyon meg tudlak érteni,mert 25 évesen is kb.ugyanezt a kérdést is kiírhattam volna,de azt hittem a harmadik X fölött már nem itt fogok tartani.

Ráadásul még csak nem is arról van szó, hogy ne akarnék,mert már számtalanszor el is képzeltük, hogy milyen lesz majd a Gyermekünk. De hogy miért tartok még mindig a "majd"-nál nem tudom! Remélem hasonlóképpen lesz mint egy másik válaszolónál, hogy majd a saját ház után megjön a vágy is.

Emeld ki légyszi a kérdésed hátha tud Nekünk valaki segíteni még egy-két válasszal.:)