Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Miért veszik ki sokan mostanáb...

Miért veszik ki sokan mostanában a gyerekeiket bárányhimlő idején?

Figyelt kérdés
Már évek óta hallok olyan eseteket, hogy ha megjelenik a bárányhimlő egy iskolában/ócodában, akkor a szülők kiíratják a gyerekeiket egy bizonyos időre. Idén az unokaöcsém osztályában is ez volt. 24-ből asszem 7 gyereket kivettek a szüleik. Ők még nem kaptak bárányhimlő elleni oltást, egyikük sem, és állítólag épp ezért vették ki őket. Csak szerintem ostobaság ez? Ezelőtt 20 évvel még az volt a bevett szokás, hogy hagyták hogy mindenki elkapja, mert fiatalon szinte semmi esély nincs a komoly következményekre, míg ha felnőttként kapja el valaki, akkor akár bele is halhat. Akiket kivesznek oltás nélkül, ott mit gondolnak a szülők? Hogy soha nem fogja elkapni? Szerintetek van ennek értelme és haszna?

2021. dec. 28. 17:19
A kérdező szavazást indított:
Jól teszik, mert ha most nem kapják el akkor soha nem is fogják.
Hülyeséget csinálnak, ezzel nagyobb veszélyben lesznek később a gyerekek, mintha elkapnák.
32 szavazat
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Lehet kicsit hiányosan fogalmaztam. Nem akkor veszik ki a gyerekeket, mikor már elkapták. Az érthető lenne, otthon könnyebb lábadozni. Hanem mikor az első gyereknél bebizonyosodik hogy bárányhimlő, utána közvetlen, hogy biztosan ne kapja el. Unokaöcsémnél az egyik anyuka napközben bement az iskolába, az óra kellős közepén vitte haza a lányát, mert egy másik osztályból szóltak neki, hogy ott 1 valaki bárányhimlős lett.
2021. dec. 28. 17:23
 2/11 anonim ***** válasza:
73%

[link]

A mai mutálódott bárányhimlő már nem az, ami régen volt.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem oltják be akkor?


Egy okból én is kivenném egyébként még az oltott gyereket is (mivel a bárányhimlőnél is lehet hordozó az oltott): ha még 15 hónaposnál fiatalabb, azaz olthatatlan korú testvére lenne otthon.

2021. dec. 28. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
72%
A mostani bárányhimlő már nem olyan, mint volt. Már gyakran szövődményes, komoly bajt is tud okozni. A lányomnak még nem volt kötelező, de beadatuk mint választható. Így elméletben a súlyosabb lefolyástól védve van. Ezért is tették be a kötelező oltások közé, mert mutálódott és igen, régen könnyen megúszták gyerekként, a mostanit már nem.
2021. dec. 28. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
56%

1. A bárányhimlő lappangási idő alatt fertőz. Mire kiderül, megjelennek a pöttyök, akkor már mindegy. Az már nem fertőz.

2. Jobb minél fiatalabban átesni rajta, mert idősebben jobban megviseli az embert.

Hogy miért veszik ki a gyerekeket, nem tudom. Teljesen logikátlan döntés.

2021. dec. 28. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
89%
Én több, mint 20 éve is nagyon rosszul viseltem, a gyereknek már kötelező volt az oltás. Ha nem lett volna, beolttatom. Tök jó ez, hogy túlesel rajta gyerekként, csak épp ha pont te vagy az, akinek nem csak pár pötty meg kis viszketés, akkor annyira mégsem jó.
2021. dec. 28. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
70%
4-es vagyok. Majdnem gyerekként estem át rajta. 18 éves voltam. Érettségi, ballagás. Az orvost meg kellett kérdeznem, hogy mehetek-e így érettségizni. Ő mondta, hogy menjek, mert lappangási idő altt fertőzött. Nem volt vicces, mert nagyon lázad voltam. Jobban esett volna kisgyerekként átesni rajta. De mindegy is, ez volt 20 éve. Aztán a fiam kétévesen kapta el, neki közel sem voltak olyan tünetei, mint nekem. A lányom még nem volt, 8 éves, őt pár éve beoltattuk, akkor még nem volt kötelező.
2021. dec. 28. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
54%

Én ilyet még nem hallottam, hogy bárányhimlő miatt kivenné valaki a gyerekét, főleg nem iskolában. A többség azért már oviban átesik rajta, már persze aki nincs beoltva. Most meg már kötelező is, szóval a kérdés okafogyottá vált.

Ennyivel akkor soha ne menjen közösségbe a gyerek, meg sehova, mert igazából a bárányhimlőt bárhol és bármikor (akár pl buszon) is elkaphatja. Ha meg tényleg ennyire félnek tőle akkor oltsák be és kész. Ráadásul ahogy írták már előttem, a pöttyök megjelenése előtt is fertőz, tehát ha utána veszi ki valaki a gyereket az értelmetlen, és ennyivel hetekig-hónapokig otthon tarthatja, ami iskola esetén nem a legjobb.

Mindent összevetve értelmetlen az egész (most már a kérdés is :-) )

2021. dec. 30. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
60%

Bocs, de meg az en gyerekkoromban es 7 eve a gyerekem idejeben is ha oviban vki baranyhimlos lett ment szepen mindenki haza. Nem kellett kivenni senkit ugyanis tarolt egesz ovikat telente a baranyhimlo. Ugyanis 14-21 nap a lappangasi ideje es annak nagycreszeben mar nagyon fertoz.

Iskolaban en azt tudom elkepzelni, hogy az veszi ki a gyereket, aki kiskoraban nem volt baranyhimlos es meg vedooltast se kapott, mert az 2018 augusztusa utan szuletetteknel kotelezo csak. ES ugye sajna ez egy olyan betegseg, amit minel kesobb esel at rajta, annal durvabb szovodmenyei lehetnek.

Olyan 4-5 evente van baranyhimlojarvany.


Szovodmenyei: tudogyulladas, kisagy gyulladasa, izuleti es majproblemak, agyvelőgyulladas, szivizomgyullafas, stroke..

Ha kislanykent nem talalkozik vele valaki, akkor varandosan inkabb jo lenne sehogyse, mert a magzat sulyosan karosodhat (szervek fejlodeset karositja, suket es vak lesz a baba vagy akar a vegtagok is eldeformalodnak), ezert pl azt tudom meg elkepzelni, hogy otthon az anyuka varandos vagycepp babaprojektben vsnnak de gyerekkoraban nem volt baranyhimlos es nem hianyzik neki, hogy a gyereke epp akkor hozza haza a kpzossegbol es az elso hirre, hogy vki baranyhimlos lett a suliban/oviban kikapja a gyereket. IGy ertheto, meg a mostanaban gyakori szovodmenyek miatt is.

A gyerekem mar csak a vedooltasatol korhazba kerult pedig ugye gyengitett virus van a vedooltasban es hat megis. Nem akarom tudni mi lett volna, ha egy oviban kapja el.

2022. jan. 6. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
37%
A lányomon 6 évesen (tavaly decemberben) olyan durván ment át a bárányhimlő, hogy ha ezt előre tudom akkor kivettem volna én is az iskolából.
2022. jan. 7. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
29%

Mért utolsó, végig bárányhimlősen járattad a gyereked iskolába?

Ha meg elővigyázatosságból vetted volna ki az kb lehetetlen, mert már tünetmentesen is fertőznek.

Akkor inkább beoltatni kellett volna, nem?

Én egyébként nem értem h miért hiszi azt mindenki h az oltások viccből vannak és minden betegség mindenkin átmegy egy szimpla náthával...

2022. jan. 7. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!