A középiskolai szóbeli felvételik napján megy a gyereked a felvételi vizsga előtt iskolába? Délutáni felvételinél is elfogadják az igazolást?
Nálunk már előre befenyítettek, hogy menjen be a gyerek akár 2 tanórára is, hogy nehogy lemaradjon a tananyaggal.
A jövő hétre 4 felvételi fog összejönni - lesz benne több órás vizsga is és úgy tervezem, hogy nem megy azokon a napokon, sőt közte is felhasználunk szülői napot, mert persze már pár dolgozat és verstanulás is ki van írva, ezekre sem fog tudni felkészülni. Elég stressz lesz mindenhová odaérni, nem még tanórákról elkérni, hazarohanni, enni, öltözni stb.




válasza:



válasza:Eddig egynek tudom az időpontját, 1 órakor lesz, azt tervezte, hogy bemegy előtte.
A dolgozatokkal úgy vagyok ezekben a hetekben, hogy ami felvételi tantárgyból van, arra egy füst alatt készülhet is, a többit meg majd kijavítja áprilisban.
Köszi a választ.
Az egyik suliban nekünk azt írták, hogy 1 órával az időpont előtt érdemes érkezni.
Egy másikban fél órát írtak. Ezt is be kell kalkulálni.
Egy napra kettő felvételi is jut és másnap kellene dolgozaton, számonkérésen teljesítenie. Az kimaradt, hogy hétvégén is lesz szóbeli, előtte hétvégén még a portfólión kell dolgoznia, nem sok idő lesz pótlásra. :-(
Hát majd legfeljebb csúnyán néznek a gyerekre, de nem kapunk idegösszeomlást. Elég húzós volt az írásbeli előtti időszak is, nem gomdoltam, csak sejtettem, hogy ez fokozódik.




válasza:



válasza:Hát kalkuláld bele. Induljatok el egy órával korábban. Ha be tud menni értelmes órára reggel, menjen. Ha 2 tesi meg egy technika lenne, maradjon otthon. Vagy fordítva, ahogy gondoljátok. Engem február-márciusban mélyen nem fog érdekelni, ha egyest kap irodalomból. Max egy jegyet tud rontani év végéig, az meg a lőtéri kutyát nem fogja érdekelni.
A pótlás meg meglesz, amikor meglesz. Az egész osztály szerteszét fog rohangálni március első két hetében, a tanárok se most akarnak majd világmegváltó anyagokat leadni.
Nekem sokkal stresszmentesebb ez az időszak az írásbeli után. A gyerek magátül írja a tételeit, nem kell mellette ülnöm, mint az írásbelik gyakorlásánál. Reméljük, elég is lesz a tudása.
Ami zavar, hogy ilyen sokára jönnek ki a listák, és a főnököm már harmadjára küld üzenetet, hogy írjam ki a szabikat végre. az ütközéseket úgy néz ki, el tudom majd kerülni.
A gyereket sokkal jobban érdekli, ha nem tud felkészülni és rossz jegyet kap. Elég lelkis.. Pláne a 200%-os jegyeket elég nehéz kijavítani.
Remélem nem lesz tényleg óriási tananyag leadás, mert úgy tűnik, hogy elég sűrű 2 hét lesz.
Itt nyílt napkora is csak 2 igazolást fogadtak el, de ha nem veszik figyelembe a délutáni igazolást, akkor szülői napot fogunk felhasználni. Van belőle 5, csak azt is szeretik bekorlátozni, hogy mire lehet felhasználni.




válasza:



válasza:Bocs kérdező, de jó sz.r iskolába jártok akkor és ezt nem az esetleges elért eredményekre értem. Hogy egy suliban ennyire diktátor tempó legyen az nem normális. Nálunk az igazgató az írásbeli előtti napon szünetet adott az egész osztálynak. (annak a 2-3 gyereknek is, aki amúgy nem is írt felvételit) 8.-os ofőként a szóbelire szó nélkül fogadtam el én is a papírokat, de ha az nem volt a szülők puszta szavát is, hogy most oda mennek. Sőt, pont ma történt, hogy szólt két lány, hogy felvételire készültek, nem a dolgozatra, szóval azt ők megírják a jövő héten. Nekem mindegy, majd beírom utólag a jegyet, de szerintem a szóbeli kicsit fontosabb, mint egy röpdolgozat. Érdekes módon a legritkább eset, hogy a jóindulattal valaki megpróbál visszaélni. Mondjuk olyankor én is bekeményítettem, de csak annál az egy gyereknél.
Véleményem szerint állj a sarkadra, z igazolást ugyanis kötelesek elfogadni. Ha végleg nem megy másképpen áldozz be egy szülői napot, de nehogy már kifacsarva, idegesen vagy kapkodva érkezzen a gyerek a szóbelire. Kötve hiszem, hogy ebben a két hétben olyan marha fontos anyagok hangoznának el, ami nélkül később soha életében nem fog boldogulni.




válasza:4-nek: abszolut igazad van. Minden kérdésed a józan ész talaján áll - az egész felvételi cirkusz viszont abszurd.
Normális iskola igazolást sem kér, hanem elfogadja a hiányzást a felvételi napján. Minden hasonló kekeckedés értelmetlen és gonosz. Sajnos ez a metódus terjed a frusztrált pedagógusoknál. (Ki a fontosabb ... pedig csak a gyerek fontos igazán.)
Kapcsolódó kérdések:
Talán még korai, de nem lehet elég korán elkezdeni a tájékozódást. Van e Bp-en olyan suli majd 8. osztály után ahol nem kell megírni a közp- i felvételit, vagy ez csak az alternatív ( fizetős) sulikra igaz? ( de lehet, hogy rosszul tudom) Ha úgy adódik, hogy nem lesz...
Azért kérdezem, hogy tudjam érdemes e rágyúrni. Nem angol/német, hanem egy ritkább nyelv lenne, mivel az egyik szülő nem magyar. Nem idén felvételizik.
Lányom most hatodik osztályos. Matek és nyelvtan hármas lett neki. Volt valakinek a gyereke, ismerőse aki sikeres felvételi vizsgát írt pedig nem volt annyira jó tanuló? Hogy készültetek föl? Régebbi felvételi feladatsorokkal? Mikor kezdtétek a felkészülést?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




