Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Karmolós gyerek ellen mit...

Karmolós gyerek ellen mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés

Elsősök. A héten már második alkalommal jött haza úgy kisfiam, hogy egy gyerek végigkarmolta az arcát. (Nem csak az én kisfiamat, másik gyermeket is megkarmolt már a héten) Az én fiam egy 4-5 fős "banda" tagja, ők az osztály legjobbjai. Szavalóverseny, sportverseny, tanulás, mindenhova őket küldik.

Eddig mindig azt mondtam a fiamnak, hogy ne verekedjen, ne keveredjen balhékba, ezt idáig sikerült is betartania. Legutóbb is azt mondtam a fiamnak, kerülje el a másik gyereket. De amikor már másodszor jött haza így, megmondtam neki, hogy verje laposra, nem érdekel a következmény. Tudom nem jó ötlet, de mérgemben már nem tudtam mit csinálni.

Szerintem a tanítók se nagyon tudnak mit kezdeni vele, úgy tűnik a beírás nem segít.


2017. febr. 9. 09:02
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
92%
Nekem az elsős lányomat egy osztálytársa folyton rugdosta. A férjem egyik reggel besétált az iskolába, óra közben bement a terembe, kikapta a gyereket a padból és közölte, hogy még egyszer megrúgja a kislányt, ő rúg vissza. Aztán távozott az óráról. Soha többet nem fordult elő az incidens.
2017. febr. 9. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
:) Jó ötlet lenne, de sajna szülőként nem fenyegethetek meg gyereket, mivel feljelenthetnek a szülei.
2017. febr. 9. 09:08
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha a tanítónő tehetetlen az igazgatóhoz fordulnék. Jobb, ha több szülő teszi, akár írásban is lehet az intézményvezető felé jelezni a problémát.

Nálunk is van egy agresszív gyerek az osztályban. Bp-re küldték kivizsgálásra, őt gyógyszerezik és pszichológushoz kell járnia. Durva egy eset. Sajnos a szülők se mindig együttműködők. Jelenleg enyhült a helyzet, de ez hosszú folyamat. Ha a zűrös gyerek a körzeti suliba jár, nincs sok mód onnan elküldeni.

Szóval érdemes lépni, lehetőleg a többi szülővel együtt.

2017. febr. 9. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
71%

Hu amit elso ir azt ne tegyetek, ez durva. Mondjuk azt a tanart vagnam ki aki hagyja hogy ora kozben egy ferfi benyisson es kirangasson a padbol egy gyereket.....

Lehet beszelni a rossz gyerekkel, sot kell is, hogy felfogja hogy ne bantson masokat de nem ilyen barbar modon. A tanart meg ugy kirugnam hogy laba nem eri a folder, atyaeg.......barkinek hagyna hogy berongyoljon az orajara es eroszakkal ott nevelje a gyerekeket?


Na de: en fiamat is piszkalta egy masik fiu, az a gyerek ideggyenge es pszichologushoz is jar. Az anyjaval beszeltem illetve a tanarokkal. Fiamnak megmondtam higy ha bantja akkor kiabaljon ra hatarozottan hogy azonnal hagyd abba. Tudod az a baj, ha visszaut, akkor lehet meg rosszabb lesz....ha a gyerek pl nem normalis siman fejberugja vagy nekiesik egy tollal a szemenek (mint a "mi" kis pszichologiai esetunk), illetve a tanarnal is hitelet veszti a gyereked, mert ha a tanar nem eleg ertelmes akkor nem fogja erdekelni ki kezdte, mindkettot megbunteti.


Szoval inkabb esszel. Fiam raszol a hulyegyerekre egyertelmu testbeszeddel (mutatoujj felfele) olyan hatarozottan es hangosan ahogy csak tud, hogy zavarba hozza a hulyegyereket, es a hulyegyerek lefagy, odebbsomfordal.

2017. febr. 9. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

Sajnos nem tudja megállítani, akár rákiabálással sem. Mondta, hogy iszonyú gyorsan odakap. Pedig évek óta judózik a fiam, versenyeket nyer, tehát hozzá van szokva a védekezés-támadáshoz.

Ez a kisfiú is nagyon furcsa lehet (én még nem találkoztam vele). Mesélte a fiam, egyik alkalommal előadás volt a teremben, a fiam és barátai az első sorban ültek, hallgatták az előadót. Ez a kisfiú pedig csak állt mellettük, és őket a bámulta. Nem az előadót, a srácokat. A fiam szerint nagyon félelmetes volt.

Gondoltam beszélnék az osztályfőnökkel, első körben. Tudnátok tippet adni, mit és hogyan mondjak? Sajnos ha mérges vagyok, felhúzom magam, nem annyira tudok gondolkodni, és ilyenkor (mások szerint) nagyon durván lekezelően beszélek. Ezt szeretném elkerülni, jelenleg csak megkérném a tanárt, hogy próbáljon valamit tenni a gyerekkel. Vagy próbáljak inkább a szülőnek írni valamit?

2017. febr. 9. 09:45
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Valoszinuleg irigy az "osztaly kremjere", ezt az osztalyfonok ki tudja deriteni ha beszelsz vele. Persze nyilvan nem jo modszert valaszt a gyerek hogy kimutassa de ahogy irod a fiad "bandaja" az etalon, a gyoztesek, az okosak, a kiveteles tehetsegek, erdemes lenne utanajarni nem viselkednek-e esetleg ok lekezeloen vagy kikozositoen a kevesbe csillogo fiukkal.

Deritsd ki mi volt elobb, a tyuk vagy a tojas. Sok anyuka meglepodne ha valtana nehanyszot kivulrol szemlelokkel, pl tanar vagy masik gyerek (nem bandaggal!). Sokszor derul ki hogy az osztaly meno bandaja kikezd egy gyereket vagy csak szimplan kikozositik amire egy 7 eves keserusegeben igy reagal.... a fiad nyilvan nem fogja elmondani. Azt viszont okosan korulirta hogy a karmolos feltekeny a bandara.....lehet hogy van oka, szeretett volna veluk baratkozni es nem fogadtak be mert nem olyan kiemelkedo matekos/judo-s/stb. A gyerek meg igy reagalja le.


Hidd el tenyleg erdemes utanajarni, mennyi szulonek okoz meglepetest egy beszelgetes a tanitoval!

(Egy tanar csalad tagja)

2017. febr. 9. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

Öcsémet évek óta piszkálta az osztálytársa. Felsőben kezdte. Gúnyolta hogy csúnya magas. Ez a srác kis dagi amerikai focis,öcsém rettentő magas karatés. Türte türte a szidást. Aztán egy k.anyudnál pofonvágta a gyereket,ako agyrázkodással került kórházba. Nyilván persze a sport közben üthette meg a fejét,nem a pofon okozta. Azóta nyugi van.


De! A verekedés sose megoldás,pl öcsém olyan végtelen türelmes,mint apám,de nála betelt a pohár.

Tanárokkal,a másik gyerek szüleivel lehet beszélni csak,egyebet nem tehetsz.

2017. febr. 9. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha az osztályfőnök tehetetlen, akkor az érintett szülőknek írnék elsősorban e-mailt. Nekik kell hatniuk a gyerekükre, pszichológushoz, fejlesztésre vinni stb. Verekedésre ne buzdítsd (bár van az a szint, amikor már csak úgy tudja vki megvédeni magát). Amikor bemennék délután és ott lenne a másik kisfiú, azért feltennék neki 1-2 kérdést és megkérném, hogy hagyják békén egymást. De nem fenyegetném. Amúgy nem értem, hogy mi ez a teljesítmény kényszer nálatok elsőben? Mi az, hogy már ennyi verseny van, megmérettetés, banda meg krém? Nagyon megalázó lehet a többi gyereknek. Ők még nagyon kicsik ehhez.
2017. febr. 9. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Utolso, nekem is ez fordult meg elsore a fejemben, ennek biztosan van negativ hatasa. A "bandara" es a hatranyosabbakra is. Ez nem normalis dolog ilyen idosen.
2017. febr. 9. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Akkor rosszul fogalmaztam, hogy bandát írtam, úgy is írhatnám, ők a legjobb barátok, együtt játszanak, stb. Nincs versenykényszer, máshol is ezt látom, van iskolai versmondóversenyre, prózamondóversenyre, diákolimpia (kosárlabda), sakkversenyre jár. Ha beválasztják a csapatba, és menni akar, miért ne? Szerintem egyik barátjára sem erőltetik a szülei. (és azért a tanítót is megértem, aki a versenyre csak a legügyesebbeket akarja küldeni)
2017. febr. 10. 09:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!