Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Mit tennétek ebben a helyzetbe...

Mit tennétek ebben a helyzetben, panaszt tennétek? Ha igen, kinél?

Figyelt kérdés

Röviden:

Kisfiam 3. osztályos. Reggel amikor elvittem suliba, teljesen jól volt, de már az első órán jelezte, hogy nem érzi jól magát, fáj a feje. 2. órán uszodába mentek, ahol felmentést kapott úszás alól, kint feküdt egy fotelben több mint 1 órát úgy, hogy rosszul érezte magát, a tanítónő nem foglalkozott vele. Osztálytárs szülője ment hajat szárítani a gyermekének és Ő fogta meg a gyerekem fejét és mondta hogy tűzforró. Kérdezte hogy hívtak-e, mondta a tanítónő hogy nem, majd ha visszaérnek a suliba és a gyerek még mindig rosszul lesz, akkor felhívnak. Anyuka nem hagyta annyiban, felhívott, elmondta mi van és elvitte a kisfiamat a mamához. 39,4 volt a láza.


Fel vagyok háborodva, hogy a gyerekem egészségét veszélyeztetik az iskolában. Tudtommal a lehető legrövidebb időn belül értesíteniük kellett volna, nem magára hagyni egy fotelban, a tanítónő meg 2-3 asztallal arrébb pletykál meg dolgozatokat javít.


Ki mit lépne ebben a helyzetben?


2018. jún. 7. 23:13
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
93%
Beszélj a tanítónővel. Szólj hogy leglözelebb figyeljen jobban, ha rosszul van a gyerek. Nem biztos hogy direkt nem szólt. Lehet azt hitte pihen a kisfiú és jobban lesz.
2018. jún. 7. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
60%
Azért mindenképp panaszt tennék, hogy elengedték másik anyukával az írásos engedélyem nélkül. Az, hogy fájlalja a fejét semmit nem jelent. Valszeg hirtelen ment fel a láza. Az uszodába meg gondolom nem vitték magukkal a telefonszámod.
2018. jún. 7. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
93%

Nalunk a lazas gyereket mindig hazakuldtek. Ha fajt a hasuk, telefonalt a tanito neni.


Mar megtortent, nem tudsz tenni sok mindent, esetleg megkered, legkozelebb hivjon fel.

2018. jún. 7. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
79%

Kizártnak tartom, hogy a tanítónő ne fogta volna meg a fiad homlokát élből mikor szólt, hogy fáj a feje. Valószínűleg akkor még nem volt lázas. Lehet tényleg azt gondolta, hogy kicsit pihenget vagy alszik egyet amíg a többiek úsznak és jobban lesz.


A felháborodást nem értem, miért ne javíthatna dolgozatot és beszélgethetne ő is ráérős idejében? Vagy ilyen esetben ott kellett volna ülnie mellette?


Szerintem kevesen feltételezik,hogy egy mezei fejfájásból ilyen magas láz lesz... Fejfájással azért nem szokták felhívni a szülőket. Vagy már ez is szokás? Ezt nem tudom, hogy van mostanában..


Én inkább a gyerekekkel beszélgetnék el, hogy máskor ha ilyen nagyon rosszul van akkor szóljon a tanítónőnek, hogy hívjon téged, mert meg szeretné kérdezni tőled érte tudsz-e menni. Nem hiszem, hogy erre a tanítónő nemet mondaná.


Túlzás azt állítani, hogy veszélyeztették a gyerekedet. Lázas lett. Legkésőbb akkor észrevette volna a tanító is, mikor sorba állítja őket induláshoz, és a fiadnak nehézére esik felkelni.


Ha otthon van sem történt volna másképp. Fáj a feje, bent hagyod a szobájában pihenni, és mielőtt kimész biztos elmondtad volna szóljon ha bármi van és rosszabbul érzi magát. Mondjuk egy óra múlva ránézel hogy van és már forró a homloka... pedig lehet már 45 perce lázas, csak te épp főztél neki valamit. Ebben az esetben ki ellen teszel panaszt?


Sajnálom, de én nem értek egyet ezzel a túllihegéssel. Én inkább akkor háborodnék fel, ha szól a gyerekem, hogy nincs jól és mégis ráeröltetik az úszást. Na én akkor lennék nagyon mérges..

2018. jún. 8. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Ezért kérdezem, mert nem tudom hogy csak én fújom-e fel, érdekel ki mit gondol.

A kisfiam egy mindig mozgásban lévő energiabomba, akinél nem természetes állapot a nyugodtan fekvés, illetve többször is jelezte hogy nagyon rosszul van.

2018. jún. 8. 06:34
 6/17 anonim ***** válasza:
69%
Én úgy gondolom "nem liheged túl" és jogos a felhàborodàsod. Valószínűleg a tanàrral beszélnék első körben, hogy legközelebb ha ilyen van, akkor ezt ne így intézze.
2018. jún. 8. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
95%

Ha többször is jelezte, akkor viszont igazad van, hogy egy kérdést megérne a tanítónő felé, hogy ugyan miért nem vette komolyabban.


Előbb őt kérdezd, lehet van rá valami érthető magyarázata.


#4

2018. jún. 8. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
43%

Igen kérheted.


Egyedül hagyta a gyereked egy szobában felügyelet nélkül egy egész órára(ez már eleve sok, ha nem anyuka hanem pl egy szatír takarító találja be..) ráadásul betegen, akármikor hányhat, elájulhat vagy akármi, nem ellenőrizte többször az állapotát, amibe a láz is beletartozik.


Azt meg ne mondja senki, hogy nem tudna szerezni egy nyamvadt telefont, felhívni a munkahelyét vagy egy kollégáját, hogy megkérdezzék a te számodat, hogy beszélhessen veled. Kiadni egy ismerősnek bemondásra a gyereked irtó nagy felelőtlenség.


Egyébként a láz tényleg felugorhat fél óra alatt is 40re, épp ezért kell negyedóránként ellenőrizni a beteg gyerek állapotát.


A tanárnő hanyag, felelőtlen és abszolút lusta. A dolgozatjavításért nem lehet felelősségre vonni.


Szerintem akkor járt volna el helyesen, ha a gyerekkel egy légtérben javítja a dolgozatot és beszélget, negyedóránként megnézi a homlokát/kér e vizet/hányingere van e/hol fáj neki/mennyire stb. Figyeli, mint mond/hogy viselkedik egy felnőtt a gondjaira bízott gyerekkel, ha pedig az el akarja vinni, akkor felhívja a munkahelyét vagy egy kollégáját, kikéri a te számod, és ő kéri az engedélyed, hogy megbizonyosodhasson róla, hogy jó helyre kerül a beteg gyerek.


Én jelenteném és rávilágítanék a hibáira, amibe pont a beszélgetés és dolgozatjavítás nem tartozik, minden más igen.

2018. jún. 8. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
17%
Aha, és kb 25 perc alatt lett ennyire rosszul?Otthon teljesen jól volt vagy csak te nem figyeltél rá? Azért ilyen mértékű láz nem lesz fél-1 óra alatt.
2018. jún. 8. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
50%

En is inkabb azert tennek panaszt,hogy elengedtek a masik anyukaval a te megkerdezesed nelkul.

Nalunk meg akkor is kinezett a tanito neni alsoban,ha egyik anyuka megkerte a masikat,hogy delutan hozza ki a gyereket hozza mert mondjuk epp kutyaval volt,hogy a kisteso utan ruhangalt az iskola elott vagy akarmi.

Szoltunk a tanitonak,o pedig kikisert minket az ajtoig es megnezte,hogy tenyleg ott van e az anyuka.

Ha elore szolva volt,hogy xy anyukanak odaadhatja akkor persze nem.de igy,hogy egy anyuka csak ugy elhozza a gyerekem...hat en ezen biztosan jobban kiakadnek.

En egyszer nem tudtam menni a gyerkocert suliba,anyosom felajanlotta,hogy elmegy erte a picivel.hiaba volt ott,lertr el a gyereket nem adtak neki oda,mert meg nem lattak,nem volt beirva(nem a nagy mamaja,uj kapcsolat,uj anyos)felhivtak telefonon,hogy tudok e rola,hogy o szeretne elvinni a gyereket.

Pedig ott volt a pici a babakocsival amit napi szinten lattak a tanarok,es a gyerek is mondta,hogy o a kisteso mamaja....

Nalunk ezt nagyon szigoruan veszik.

Azeg,hogy nem vettek eszre,hogy lazas...hat nemtudom.meg nem voltunk ilyen helyzetben,hogy pont uszas oran lazasodott be a gyerek.bar,ha jelezt tobbszor is,hogy rosszul van,biztosan jobban kellett volna ra figyelni.

Az anyukak telefonszamat pedig mindig,minden esetben viszi magaval a tanito(viszi a naplot,abban benne van) mar csak az esetleges balesetek miatt is.akarmi tortenhet a gyerekkel amiert mentot kell hozza hivni.es akkor a szuloket is ertesiteni kell.

2018. jún. 8. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!