Most első kisgyerekektől elvárható, hogy már teljesen beilleszkedjenek, mintha már régóta iskolások lennének?

Van beilleszkedési idő. Nem harapjuk le a gyerekek fejét, ha becsöngetéskor jut eszükbe, hogy ki kell menniük a mosdóba, bár ha ez többedszer fordul elő, a következő szünet elején nyomatékosan szólunk, hogy most intézze a dolgát, akinek kell.

Türelmesen szólunk újra és újra, hogy az üzenőfüzetét mondenki tegye ki az asztalra reggel, és ha ezek után, délben kiderül, hogy Ferikéé övé hiányzik, megvárjuk, míg előkeríti. Sőt, segítünk átkutatni a táskát, padot, ha sehogy nem találja.

De ha nem tudok végig mondani egy mondatot, mert az egyik beszélget, a másik lefekszik a földre és a padok alatt csúszkál, a többiek meg persze nézik, és jót nevetnek, ha verekedés van a szünetben, ne adj'isten óra közben csap oda az egyik a másiknak, mert "elvette, meglökött, nézett...", vagy a szünetben kezdődött konfliktus folytatódik tettlegesen, azt bizony szóvá tesszük a szülőknek. Mint ahogy azt is, ha valaki nem képes együtt haladni a többiekkel. Nem arról van szó, hogy lassabban tanul, vagy többet hibázik, hanem hogy "az első sorba rajzolj piros és kék álló egyeneseket ÍGY" (táblán, kivetítőn stb. megmutatva) utasításra Pistike csak bámul maga elé / kaparássza a padját/ szórakoztatja a padtársát. Nem egyszer a nap folyamán, mondjuk a 3. óra végén, hanem alapállapotként ennyi feladattudattal rendelkezik.

A tanítónő azt mondja el, amin javítani kell, lehet. Ha azt mondja, hogy Józsika szépen csendben ült, az ugyan a szülő számára informatív, de nem lendíti előre a gyereket. Ha azonban azt mondja, hogy 10percenként felkel a helyéről ilyen-olyan indokkal, akkor lehet erről beszélgetni otthon, hogy miért történik mindez.

Mint ahogy arról is lehet otthon a gyerekkel beszélni (amit nyilván a tanítónő is elmond), hogy órán nem beszélünk, jelentkezünk, nem kiabálunk be, stb... Arról nincs mit beszélni, hogy szépen jelentkezik, felszólítás nélkül meg sem szólal, max egy buksisimi jár érte.

A leírásod alapján nem gondolom, hogy azt várja, hogy már minden flottul menjen, csak rávilágít azokra, amiben fejlődni kell.

És azt gondolom, örülni kell, ha olyan a tanerő, hogy minden szülővel leáll ezt megbeszélni. Kevés ilyen van!

Szerintem sem elvárás ez, csak inkább jelzés.

Mikor elsős volt a legnagyobb gyerekem én sem értettem, hogy minek ír be megjegyzéseket a tanár a gyerek matek és írásfüzetébe. Mondtam is neki, hogy minek írkálja oda, hogy Szebben! meg Ne maszatolj! stb. Erre mondta nekem, hogy ez nem a gyereknek szól, hanem NEKEM. :)

A másik két gyerkőcnél már tudtam, hogy ezek a visszajelzések nekünk vannak, és nem rosszindulatból.

Nekem most a legkisebbem elsős, két hét után mondta a tanító néni, hogy még biztatásra szorul a gyerek, és néha meg kell simizni a fejét. Ezen újra elgondolkodtam, hogy ez most tényleg baj-e? 6,5évesen új környezet, új emberek és néha ráfér egy simogatás.... ?? :)

Gondoljatok bele már,amikor mi voltunk 6-7 évesek,párszor elvittek iskolába a szülők és utána egyedül jártunk suliba,sokunk egyedül a felhúzott órára ébredt fel és elkészülődött és ment suliba.Nem volt ennyi játékos óra,végig kellett ülni az órákat.Nem volt játékos ismerkedés a suli megkezdése előtt.És a kutya se sajnált minket,meg kellett állnunk a helyünket,sokall több mindent elvártak tőlünk önállóság,házimunka terén.És még messze nem vagyok öreg.

Most meg mindenért sajnálják őket.Mindenkinek kellett suliba járni.

Hát, ezek elég szomorú válaszok. Szerintem nem oke a dolog, nem lehetnek hirtelen tökéletesek, mint ahogy az iskola sem az, melynek egy ideális életben (tudom, utópia) alkalmazkodnia kellene a gyerekekhez és nem fordítva.

Hogy vagytok azóta, kerdezo?