Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Miért nem hiszik el hogy...

Miért nem hiszik el hogy tanulok? Mindent megteszek de egyszerűen nem megy.

Figyelt kérdés

Kezdjük ott hogy, a félévi eredményeim nem lettek valami jók. (matek, fizika, kémia 3 a többi 5) Tudom hogy a második félév már beleszámít a felvételibe így megpróbálom magamból kihozni a legtöbbet.

Csakhogy:

Még az elméletet sem tudom megtanulni (a megértéséről nem is beszélve) pedig abból könnyen jó jegyeket lehetne szerezni. Előző nap megtanulok mindent fel is mondom valakinek de másnap amikor elém rakják a papírt és le kellene írnom olyan mint ha nem is tanultam volna semmit. Év végére javítanom kell ezért próbálok jóval többet tanulni de félek ez nem fog menni mert 1-2 váratlan cetli és feleltetés miatt már ezen a héten is becsúszott pár 2-es és 3-as pedig minden órára készültem. Emellett a tanár megvan győződve arról hogy semmit sem tanulok és hogy lusta vagyok. Ezt arra alapozza hogy mindenből könnyedén 5-ös vagyok ezekből a "könnyű" tárgyakból pedig nagyon rosszul állok. Eljött hozzánk és ezt szépen előadta a szüleimnek akik természetesen el is hitték. Ezért mindig rajtam lógnak és nyaggatnak. A tanár is folyton szekál és rendszeresen nevetségessé tesz az osztálytársaim előtt, így sokat idegeskedek. Az idegeskedés miatt nem tudok rendesen készülni ezért a többi tantárgyból is kaptam pár "görbe" jegyet.

Mit tegyek most? Hogyan tanulhatnék jobban? Mit mondjak a tanárnak és a szüleimnek?

Kérlek segítsetek! Normális válaszokat előre is köszi.


2011. jan. 20. 16:48
 1/8 anonim ***** válasza:
82%

Pedig a hetedik osztály nem is nehéz

tanulj többet legyél korrepetetáláson

2011. jan. 20. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
68%

miaz h nem nehéz a 7.osztály?

NEHÉÉZ

2011. jan. 20. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

matekból meg fizikából 3 vagy a többiből 5-ös???

Ebben ugyan mi a rossz?? :O

2011. jan. 20. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

hát ezaz

nem értem mi a baj

2011. jan. 20. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha a 7.nehéz nektek, meg fogtok pusztulni középsuliban..
2011. jan. 20. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

utolsóval egyet értek...és én még hozzá tenném, hogy jogi egyetemre járok...vért izzadok a kettesért...7. osztályt még egyszer röhögve megcsinálnám...

amúgy nekem az vált be, hogy óra előtt átolvasom még egyszer az anyagot! Próbáld ki!

2011. jan. 20. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Szerintem sem nehéz a hetedik :D De azt tudom mondani, hogy ha nem megy írj puskát....mert ha tényleg annyit tanulsz amennyit mondod, akkor hülye vagy...ez a megoldás(már bocsi)
2011. jan. 21. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Én ugyanígy voltam 7.-8. osztályban. A humán tárgyakból mindig 4-es, 5-ös voltam, matekból és kémiából viszont soha nem voltam 2-esnél jobb.


A tanárod egy gyökér, már bocs. Egyrészt ha probléma van a diák jegyeivel, nem úgy kellene közölni a szülőkkel, hogy a gyerek egy lusta disznó, hanem az okokat kellene megkeresni. Elvégre azért lett tanár, hogy segítsen!!!


Másrészt, ha lusta lennél, a humán tárgyakból is rossz lennél...


Az a baj, hogy például a matek nem olyan, mint mondjuk egy történelem vagy földrajz, amit csak be kell magolni, hanem érteni is kell, ami rengeteg diáknak okoz gondot. Én is ilyen voltam. Hiába jártam korrepetálásra, magántanárom is volt, nem lettem sokkal jobb. De ettől még Te nem vagy lusta, ezt kellene felfognia a tanárodnak!!!


Szerintem ezt nyugodtan mondd el a szüleidnek, vagy akár a választ is megmutathatod.


A követező sorokat Nekik szánom:


Kedves Szülők!


A Lányuk nem lusta dög, mert ha az lenne, a humán tárgyakból is 2-es és 3-as lenne, vagy még rosszabb. A gond az, hogy a matematika megértéséhez valamilyen szinten születni is kell. Nekem gyerekként iszonyat sok gondot okozott. 5. osztályban a következőképpen nézett ki az év végi bizonyítványom: irodalom, magyar nyelvtan és a többi humán tárgy 4-es és 5-ös (nyelvtanból például dicséretes ötöst kaptam), matekból pedig megbuktattak...rólam is azt feltételezték a szüleim, hogy nem tanulok. Próbáljanak meg segíteni a Lányuknak, ha Önök nem voltak jók a reál tárgyakból, keressenek Neki egy megbízható különtanárt, de ne könyveljék el lustának, mert nem az! A gyermekük jövője a tét, mindenképpen segítségre van szüksége! És javaslom, hogy beszéljék meg ezt a tanárral is, aki megkereste Önöket! Egy kamaszban életre szóló gátlásokat alakíthat ki, ha mindenféle negatív dolgot vágnak a fejéhez, ráadásul úgy, hogy nem Ő a hibás!


26/L

2011. máj. 20. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!