Hogyan élitek meg a kamaszkort? Minden szép és rózsaszín? Szeretitek?

én szeretem :)

tele van plátói szerelmekkel, bulikkal, tanulással, barátokkal, lebukásokkal. ez az az időszak amikor gondtalan vagyok és a legboldogabb. néha persze elkenődök, de ki nem.. ;)

Én régebben sokszor éreztem magam magányosnak, de kezdem megtalálni a társaságom, a barátaim, nyitottabb vagyok meg minden. Pár éve nem volt soha semmilyen programom, otthon csücsültem és unatkoztam. De ez már egyre ritkábban fordul elő, aminek őszintén örülök.

Szóval annyi negatívat tudok felsorolni, hogy a szüleimmel sokat romlott a kapcsolatom. Persze gyerekkorban nincs olyan hogy "kapcsolat" a szülők meg a gyermek között, mert egész egyszerűen ő az apukám és az anyukám, az istenek és ennyi. De ahogy kamasz lettem megláttam bennük is a hibákat, meg gyakran összekapunk. Itthon mindenki elég temperamentumos, hamar felkapjuk a vizet, ez sajnos nem kedvez annak, hogy szépen leüljünk és megbeszéljük hogy kinek mit hogy kéne csinálnia a családi idill érdekében. Én próbálok jobb kamasz lenni, de van amikor a szüleimmel elszalad a ló. 17 éves vagyok, de máig úgy korlátoznak mint 13 éves koromban, ami borzasztó idegesítő. Időnként szűkségem van elmenni bulizni, kiengedni a gőzt, szórakozni, akármi. És ők ezt nehezen dolgozzák fel, hogy időnként későn érek haza stb... A bátyámat, nővéremet ennyi idősen simán elengedték, de mivel én vagyok a legfiatalabb már csak rám kell állandóan figyelni és képtelenek elfogadni hogy előbb-utóbb felnövök, lesz saját életem, és nem csak velük lesznek programjaim. Szerintem azért, hogy megkapjam ezt a szabadságot igenis meg kell küzdenem, mert jár nekem. Jól tanulok, normálisan viselkedek, segítek itthon. Nagyon magasak az elvárásaik tanulás kapcsán, de én véleményem szerint többnyire teljesítem ezeket.

Ráadásul a szüleim erősen úgy fest hogy nem maradnak már sokáig együtt, vagy fogalmam sincs. Anyukámnak találtam egy olyan üzenetét (persze nem szép dolog) amiben arról ír hogy úgy érzi talán szerelmes egy másik férfiba. Apukám pedig nagyon kevés időt tölt itthon. Többnyire sétál a kutyával, a barátaival találkozik, a kertünkben van. Elhidegültek egymástól, mind a ketten furán viselkednek, állandóan vitatkoznak. Emellett anyukám gyakran idegeskedik is teljesen felesleges dolgokon, ilyenkor iszik, és részegen kóvályog egy egész hétvégén át, vagy bármikor amikor nem dolgozik.

Na de mindegy, az a lényeg hogy itthon nem felhőtlen a dolog, de a suliban és a barátaimmal teljesen tökéletes minden. Legalábbis jelen pillanatban. Gyakran vannak nekem is mélypontjaim, de épp egy jobb részén járok az életemnek. Nem engedem hogy az itthoni rossz hangulat befolyásoljon, mivel szeretnék normális boldog életet élni, és a szüleim problémája hogy ők erre nem képesek nem az enyém.

Nem voltam bulizós kamasz, szóval ez kimaradt az életemből. Viszont sok barátom volt, bandáztunk, mindig valamelyikünknél összejöttünk, társasoztunk, filmet néztünk, és időnként kaptunk egy üveg bort is a szülőktől. :) (jó fej szüleink vannak! :D )

Nem igazán lázadtam, boldog voltam. Tettem a kötelességeimet (suli, tanulás), minden második héten más fiúba voltam szerelmes, akinek persze sosem mertem bevallani. (jobb is)

Igazi kamasz szobám volt, tele lim-lomokkal, és baromi menő lettem, amikor karácsonyra hifit kaptam, amibe egyszerre 5(!) CD-t is bele lehetett rakni! :)

Szóval nekem csupa jó emlékem van, bár teljesen más világ volt még akkor, mint most. A barátokkal azóta is tartjuk a kapcsolatot, persze most már nem a Pisti+a Józsi a téma, hanem inkább a munka, anyagiak, család.

A szüleim is azt mondták, hogy én adtam vissza a hitüket, ami a kamaszokat illeti. (2 bátyám van, mindkettő bitang rossz kamasz volt)

Szóval csupa pozitív időszak volt ez. :)

27/n

Hát nem is tudom. Nekem eléggé nagy hullámvasút a kamaszkor. 17 éves vagyok, jelenleg teljesen elveszettnek érzem magam. Nincsenek barátaim, emiatt sokszor vagyok depis, ugyanakkor vannak apró dolgok, amik annyira feldobnak. Kezdem érezni annak a súlyát, hogy hamarosan elköltözöm itthonról, és igyekszek kihasználni minden percet a megmaradt gyerekkorból.:)

A kamaszkorom első része (kb amikor 13-15 voltam) volt a legboldogabb szakasz az életemben, mivel tartoztam valahova, voltak akik elfogadtak, és boldog voltam. Viszont ezek az emberek valahogy elpárologtak időközben, amit eléggé bánok, de nem tudok mit tenni ellene.

Túlzás, hogy minden szép és rózsaszín, volt amikor óriásinak éreztem a problémáimat... Jelenleg pont minden szép.:)

Összejöttem egy szép lánnyal, a suli okésan megy, vannak haverok, jó a szobám, elégedettség határán vagyok azzal, ami vagyok.:)