Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » 17 évesen költözzek el? A...

17 évesen költözzek el? A pénzzel miért nem tehetek azt, amit akarok?

Figyelt kérdés

Anyával én Budapesten élek, apa Sopronban, így hozzá nem költözhetek.

Viszont a legjobb barátnőm érettségire kap egy lakást és mondta, hogy szeretettel vár, ha úgy érzem, nagyon nem bírom anya mellett.

A probléma a következő:

Jól tanulok, 15 éves korom óta dolgozom, ezáltal elég sok pénzt megkeresek, változó, hogy egy hónapban mennyit, de szerintem többet, mint Ő. Emellett apa és az Ő szülei is elég bőkezűen támogatnak, plusz fizeti a gyerektartást.

Anyával az a gond, hogy mindenen bepöccen az utóbbi időben. Beleszól, hogy mire költsem el a pénzemet.

Ma azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az összes ruhámat, mert elege van abból, hogy én folyton csak vásárolok, meg szórakozni járok. De ezt így minden előzmény nélkül. Itt ültem a szobámban, filmet néztem és bejött kiabálva fél órája.

Tegnap nem tudtam suliba menni és ezt mondtam este, vagyis csak akkor, mikor kérdezte, hogy mi volt a gimiben. Ezen is kiakadt, meg hogy ő biztos nem igazolja le, elege van, hogy alig járok be. Mondtam, hogy nem kell leigazolnia semmit, az osztályfőnöknek már be is vittem a papírt, erre meg az volt a baj, hogy miért beszélek vissza.

De még csak jövőre érettségizek, 1 év múlva leszek 18.


2015. márc. 10. 16:58
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
41%
veled van a baj
2015. márc. 10. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:

1. Nem ez volt a kérdés.

2. Ezt mégis honnan szeded? Talán ismersz?

3. Kifejtenéd esetleg?

2015. márc. 10. 17:19
 3/24 anonim ***** válasza:
47%
uj valaszolo vagyok , tehat a penzert megkell dolgozni m anyukad szeretne hogyha a penzt megsporolnad , a mai eletben nagyon nehez a lehetoseg megelni , szeretne ha karriert csinalnal magadnak , normalis hogy haragszik ha nem mesz iskolaba ... esetleg potolj bele te is a koltsegekbe , villany , gaz ilyenekre gondolok es ne koltsd el magadra az egeszet, hanem hagyjal meg , gyujtsel , mert nem lehet tudni sosem hova kell . Enis dolgozom es nehez meg igy is mindent fizetni , szoval nem akarnak a szuleid rosszban vinni teged
2015. márc. 10. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

A szüleim nem is, max az anyám.

Apa és a nagyszüleim nyitottak nekem egy számlát, amire születésem óta minden hónap elején betesznek egy bizonyos összeget. Az mára elég nagy lett.

Igen, tudom, hogy a pénzért meg kell dolgozni. Több munkám van, ezt már sikerült felfognom. Nem költöm el az összes pénzemet, olyan sosincs, hogy semmi pénzem nem lenne. De igenis megveszem azokat a dolgokat, amik tetszenek.

Minek fizessek bele még a rezsibe is?!

17 vagyok, nem 27.

Így is magamnak vásárolok mindent szinte, mert szerinte a drágább élelmiszerek nem jobb minőségűek, csak az áruk más. Szóval itthon csak azt eszem, amit én veszek.

Napközben éttermekben, kávézókban eszem, iszom, azt is én fizetem általában.

A vásárlásaimat is apa szponorálja, vagy én.

2015. márc. 10. 17:30
 5/24 anonim ***** válasza:
53%
#4 na látod, ezért írtam, hogy veled van a baj ... és még csak fel sem fogod
2015. márc. 10. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:
Ezzel a válaszoddal megint igazán sokat segítettél!
2015. márc. 10. 17:36
 7/24 anonim ***** válasza:
19%

hmm segítesz neki otthon ?

házimunka ?

vagy csak terpeszted a valagad?


am meg félt h a sok pénz miatt elveszel a világban

szedd össze magad és járj be a suliba tanulj rendesen és legyél kedves ahhoz aki felnevelt !

emberként nézel rá ?

felköszöntötted nőnapkor?

és anyák napján ?

kedveskedsz neki pl egy szombati ágyba reggelivel néha ?

mesélsz neki magadról ?


amint látom bírálni tudod ....

2015. márc. 10. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
42%

na akkor:

- ami pénzt neked összeraktak eddig azt a jövődre szánták (tanulás, lakás)

- te azt a pénzt elpancsolod ruhákra, éttermekre, drága kajákra

- majd ha te keresed meg és az egész életed, napi kiadásaid a te jól megdolgozott jövedelmedből oldod meg, akkor emlékezz anyukád hozzáállására

- valamint az is bent van az ő reakciójában, hogy nem tudja neked azt megadni, amit a család egyéb tagjai összedobnak, és te kevesled azt az életszínvonalat amit ő tudna biztosítani (továbbá csalsz az iskolába járással)


ennyi elég is, mert úgysem fogunk egyetérteni

2015. márc. 10. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
53%

ha dolgozol akkor nem jár neked a gyerektartás !

másik ha dolgozol alap h beleadsz a rezsibe és a kajába


szal egyetértek veled van a baj

gyerek vagy még és nem tudod mi az h megélni !

eltartani magad


alád teszik a sok lovét és lilád nincs arról h túlkép mennyibe kerül az élet ....


persze h anyád aggódik miattad !

2015. márc. 10. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:

Claritasa

Tekintve, hogy most is csak a 39°-os láz tart itthon és amúgy úgy néznek ki a napjaim, hogy reggel/délelőtt elmegyek itthonról és általában csak késő este jövök haza, ezért nem, nem segítek, csak a szobámat takarítom ki. De amúgy nincs sok minden, amiben segítenem kellene. Egy lakásban élünk, amit simán tudna rendben tartani, de hozzánk hetente kétszer bejárónő jön.

Rendesen tanulok, 2 nyelvvizsgám van, az átlagom 4.5 fölött van.

Nőnapkor a nők nem köszöntik egymást, az a férfiak dolga.

Igen, anyák napján kap virágot és ajándékot.

Minek kedveskedjek valakinek, akivel csak veszekszem, ha itthon vagyok?

Hiába próbálnék magamról mesélni, sosincs rám ideje, meg nem hiszem, hogy a sztorijaim annyira érdekelnék. Más világ vagyunk.

Miért ne járna a gyerektartás, ha apa tud arról, hogy máshonnan is szerzek pénzt és így is ad anyának gyt-t? :DD

Ez nem olyan munka, hogy hétfőtől péntekig, reggeltől délutánig. Apa is tud erről, ugyanúgy ad anyának gyerektartást, ami fedezi a dolgaimat. Elég sokat fizet neki apa, szerintem az bőven elég a rezsi rám eső részére!



# 8/10

Nem, tévedsz. Nem azt a pénzt költöm, amit a jövőmre tettek félre. Azon felül kapok pénzt.

2015. márc. 10. 17:48
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!