Hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet?

A húgom most kamaszodik, 12 éves. Kitűnő tanuló volt eddig, okos, értelmes gyerek, de most egyre jobban rontja le a jegyeit. Nem érdekli semmi más, csak egy játék a neten és a facebook. Nagyon szerelmes egy fiúba és körülötte forog a világ.

Ez nem is lenne baj, mert ezzel minden kamasz megküzd. A probléma viszont az, hogy ha hazajön és anya megkérdezi, hogy írnak-e valamiből a héten, kell-e valamire tanulni, mindenre az a válasza, hogy nem. A szemünkbe hazudik inkább, minthogy leüljön tanulni, mert tudja, hogy olyankor pár napra pl eltiltja anya a tabletjétől (amit szintén imád nyomkodni...) vagy a géptől. Ha szembesítjük a hibáival, akkor arra fogja, hogy "de hát kamasz vagyok, mindenki ezt csinálja az osztályban, és nem bocsánatot kér, hanem még neki áll feljebb, mert mi az, hogy a felnőtt beleszól a dolgába, mert ő megbocsásson mindenki, most épp tinédzser...).

Nem akarjuk elrettenteni sem meg túl komoly büntetést sem kiszabni, de erről a hazudozásról valahogy le kellene állítani.

Pl. múltkor azért tagadta le, hogy matekdogát írnak, mert hétvégén nem tanult rá, és a doga előtti napon tánca volt, és azt hitte, biztos nem engedik el táncolni, ha bejelenti, hogy holnap dolgozat...

Apa nem áll ki mellettünk, szerinte hagyjuk rá az egészet, ha 3-ast kap, akkor 3-ast kap, aztán ha megbukik, hát megbukik. De ez egy 12 évesnél még nem működik (szerintem), legfeljebb egy gimisnél, aki már felfogja, hogy magának tanul, nem pedig a szüleinek.

Ha anya valamitől eltiltja (pl. nincs egy hétig tvnézés), akkor apa máris megy és vigasztalja, hogy jaj ne legyél szomorú, majd néha nézheted...

Így ellentétes szülői felfogással igencsak nehéz, és apum nem látja be, hogy nem megoldás, ha ráhagyjuk a gyerekre a dolgokat még.

Esetleg ha valakinek van valami ötlete, hogy mit lehetne tenni ebben a helyzetben, azt szívesen venném...

Én vagyok a nővére.