Miért vannak kiakadva a szüleim?

Meg egyszer, úgy két éve ki is számoltam, hogy a könyvborítók összfelülete a szobámban meghaladja az egész szoba falfelületét. :D

Rengeteget olvasok.

Egy komplett polc van csak tele a matematika szakkönyveimmel. Másikon pszichológia és pszichiátria túlnyomórészt, másrészt általános orvostudomány

A másik könyvespolcom már nem fér el a szobámban, ott szórakoztató irodalom van.

Az íróaszatlomon van egy kisebb rész, matematika szakkönyvekkel, azokkal, amelyeket aktuálisan legintenzívebben használok. Az íróasztalom fiókjaiban szépirodalmi és szakirodalmi művek téma szerint osztályozva.

Mindegyik polcon a könyvek betűrendben.

Könyvmoly vagyok, és ezt tudják a szüleim is, és ezért nem értem, miért vannak így kiakadva. Soha nem akadtak még ki ezen. Megkérdeztem, miért, válasz: "Mert csak."

Nem hanyagoltam az olvasást, sőt, az utóbbi időben a társasági életemet, pasimat úgy hanyagoltam el, ahogy van, mert ha nem olvasok eleget, szó szerint rosszul vagyok. Irtózatos szorongás ural el. Ezzel elküldtek pszichiáterhez, mert nem normális, hogy verejtékben úszom 100 fölötti pulzussal, ha nem tudok olvasni mondjuk egy napig.

De nagyon jó a pszichiáterem, és küzdelmes ez a dolog, de használ. Úgy jött az ötlet, hogy a barátom szólt a szüleimnek erről, ők meg teljesen jogosan azt mondták, hogy okés, akkor menjünk el orvoshoz, nézzük meg.

Tehát ezért nem értem a dolgot. Totális zűrzavar.

Pontosan tudják, hogy minden gond nélkül menni fog, mert több könyv van csak a szobámban, mint amennyit el fognak az iskolámban a legtöbben olvasni egyész életükben. És mindegyik könyvből tudok szó szerint idézni egy-két részletet, tartalmilag pedig kivétel nélkül az összessel tisztában vagyok.

Azt gondolom, hogy sokan nem értik meg, milyen egy másik világban élni egy ideig, átélni a szereplők szenvedését teljes lélekkel, akár sírni, akár tiszta szívből nevetni.

Ahogy nem tudják, milyen gyönyörű dolog csodálni a kristálytiszta logika megnyilvánulásait. Ez pedig dühít. Nem kicsit. Dühít, mert átélhetnének olyat, amit nem ad semmi és senki. Volt részem fűben is pl. sajnos, és messze elbújhat egy jól megírt dráma mögött.

Amire rávilágított a pszichiáterem, hogy igen, ezt nagyon sokan nem tapaszalják meg. De azoknak az íróknak látniuk és tapasztalniuk kellett, nem élhették az egész életüket négy fal között a könyveik között. És fáj ezt kimondanom, mert a könyvek képezik talán az egyedüli "barátaimat", de igaza van az úriembernek. Ezért küzdök. Odáig eljutottam, hogy mikor a barátommal vagyok, akkor 100%-ig ő van a figyelmem középpontban, minden erőlködés nélkül.

Szóval nincs szükség ilyenekre, párhuzamosan mindig egészen pontosan két könyvet olvasok a szórakoztató irodalom művei közül, illetve mindig van legalább egy aktuálisan tanulandó szakirodalmi írás.

(Nem, nem írtam el, srác vagyok és pasim van, meleg vagyok.)